A határon túli magyarokért és a státustörvényért aggódva
 
Elértéktelenedne, üres papírrá válna a magyarigazolvány, ha a parlament elfogadná a kedvezménytörvény kormány által javasolt módosítását - szögezte le Németh Zsolt és Kelemen András a Fidesz – Magyar Polgári Párt és az MDF közös pénteki sajtótájékoztatóján.

A polgári kormány külügyi államtitkára és Kelemen András, az MDF képviselője a Fidesz és az MDF egyeztetett állásfoglalását ismertette.

Németh Zsolt közölte: a módosító csomagból elfogadhatók a Fidesz számára azok a javaslatok, amelyek az Európa Tanács velencei bizottsága és az Orbán-Nastase-megállapodás alapján fogalmazódtak meg. Ezen felül a státustörvény eredeti céljának megőrzését is támogatja a Fidesz, ennek megfelelően elfogadja a törvény alapvető célkitűzését, hogy a régióban stabilizáló szerepet betöltő határon túli magyarság szülőföldjén őrizhesse meg identitását.

A magyarigazolvány nem csupán kedvezményeket és támogatásokat jelent tulajdonosai számára, hanem a magyar állam felelősségvállalását, a határon túli magyarokkal való közösség vállalását jelenti - fogalmazott Németh Zsolt.

Ugyanakkor megállapította, hogy a kormány tervezete néhány ponton túlmegy a velencei bizottság és más nemzetközi szervezetek ajánlásain, és elfogadása esetén érdemi módosítást, illetve visszalépést jelentene.

Hangsúlyozta: továbbra is szükségesnek tartják, hogy az oktatási-nevelési támogatás a magyarigazolvánnyal rendelkező egyénekhez, és ne szervezetekhez jusson el. Hozzátette: elfogadják a kormány azon javaslatát, hogy a támogatást terjesszék ki azokra az egyénekre is, akik már egy gyereküket magyar tannyelvű iskolába vagy osztályba járatják.

A Fidesz és az MDF nem támogatja azokat a javaslatokat, melyek kérdésessé teszik, hogy a törvény jogalanyai a magyarigazolvány birtokosai jelentette ki. Meglepő ugyanis, hogy a törvénytervezetben e kettő elválik.

Eljárási kérdésekkel kapcsolatban a fideszes politikus elmondta: jelenleg a külügyminiszter joga, hogy elismerje a határon túli szervezeteket. Ha ez a joga megszűnik, félő, hogy ez a tény a határon túli társadalmi szervezetek egységes fellépését megakadályozza.

Németh kijelentette: nem szabad kiiktatni a törvényből a munkavállalási kedvezményt. Bebizonyosodott, hogy a 23 millió román vendégmunkással való riogatás teljesen alaptalan volt, s az sem ok, hogy nagyon kevesen éltek a munkavállalási kedvezménnyel. Az „átkosban” a folklór része volt a határon túli magyarok támogatása. Ha a munkavállalási kedvezményt kivennék a szocialisták a törvényből, akkor ehhez a múlthoz térnénk vissza.

Szükségesnek tartja a Fidesz és az MDF azt is, hogy a kedvezménytörvény egészüljön ki egy olyan paragrafussal, amely meghatározza, hogy a mindenkori magyar költségvetés hány százalékát kell biztosítani a törvény végrehajtására. Erre azért van szükség, mert a Medgyessy-kormány 2003-as költségvetési javaslata alapján jövőre a státusztörvényben foglalt kötelezettségek végrehajtása lehetetlenné válik - jelentette ki.
A politikus jelezte, hogy a jövő héten összeülő Magyar Állandó Értekezleten mód lesz arra, hogy a kormány eleget tegyen egyeztetési kötelezettségének, amelyet ez idáig elmulasztott az ellenzékkel és egyes határon túli magyar szervezetekkel, például a Magyar Koalíció Pártjával – míg Szlovákiával és Romániával egyeztetett.
Németh Zsolt leszögezte: nagy diplomáciai baklövés lesz, ha a törvény beterjesztése, és annak parlamenti elfogadása között több hónap telik el, ahogy ezt Kovács László szocialista külügyminiszter tervezi. Félő ugyanis, hogy ez tág teret nyit a jogszabály ellenfelei számára.

Kelemen András, az MDF külügyi kabinetjének vezetője is azt hangsúlyozta, hogy a további késlekedés kártékony lehet az ország szempontjából. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt állásfoglalásának minden pontja tartalmazza az MDF álláspontját is

 
 
MTI-fidesz.hu
vissza Vissza a kezdőlapra