NEM MI MONDJUK

A leggyengébb láncszem

A Fidesz - Magyar Polgári Párt szakmai szempontok alapján kijelentette, a kormányban a leggyengébb láncszem Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter.

Ennek a megállapításnak az alapja a miniszter asszony eddigi tevékenysége. Elég nagy bajban lehet a tárca, ha a válasznak egyetlen érve volt, hogy ne beszéljen a Fidesz, hiszen meg is akarta szűntetni a minisztériumot. Az is meglepő szegénységi bizonyítvány, hogy az ügyben Kóródi Peppó Pál volt miniszter is védelmére szorult.

Az emberek azonban nem feltétlenül szakmai szempontok alapján döntenek. A Népszava honlapján szavazni lehet arra, hogy ki a kormány leggyengébb tagja. A Népszava olvasótáborát sem Fidesz pártisággal, sem bármi jobboldali elhajlással nem lehet vádolni. Érdemes tehát megnézni, hogyan áll ez a szavazás:

 

Bárándy Péter

3,44%

12

Csehák Judit

4,01%

14

Csillag István

7,74%

27

Görgey Gábor

15,76%

55

Jánosi György

4,58%

16

Juhász Ferenc

3,44%

12

Kiss Elemér

2,29%

8

Kiss Péter

7,16%

25

Kóródi Mária

5,73%

20

Kovács Kálmán

2,01%

7

Kovács László

3,72%

13

Lamperth Mónika

4,58%

16

László Csaba

1,15%

4

Magyar Bálint

5,44%

19

Medgyessy Péter

27,22%

95

Németh Imre

1,72%

6

 

A szerényen abc rendbe állított miniszterek alkalmatlansági sorát 27,22 %-kal Medgyessy vezeti, őt Görgey követi, (15,76 %). Kóródi a maga 5,73 %-os elutasítottságával viszonylag jól áll, az ötödik. Persze hátulról…

Nem célunk a Népszava honlap forgalmának mesterséges növelése, de azért ajánljuk a tisztelt olvasóknak: maguk is szavazzanak.

 

 

S

vissza Vissza a kezdőlapra