Medgyessy és az amerikai útja

Az MSZP kormányra kerülése óta különös jelentőséget tulajdonított a miniszterelnök amerikai meghívásának. Az ötlet már a választások éjszakáján fölmerült és bizonyos csalódást is keltett, hogy az őszi politikai évadnak nem ez a látogatás lett a nyitó eseménye. Így vagy úgy, de november végül is meghozta a várva-várt találkozót. A négy napos út után mindannyian olvashattuk a külügyminiszter győzelmi jelentéseit.

A magyar-amerikai kapcsolatok fontosabbak annál, mint sem hogy pártpolitikai elemekkel kellene teletűzdelni, ahogy ezt sajnálatos módon a szocialisták tették. A látogatás előtti időszakban jelent meg egy amerikai külpolitikai folyóiratban az a cikk, amely Magyarország NATO-beli szerepét kritizálta, alkalmat adva ezzel a hadügyminiszternek, hogy otromba, igaztalan és Magyarország nemzeti érdekeinek ártó támadást intézzen az előző kormány és miniszterelnöke ellen. Szomorú, hogy a meglehetősen torz szemléletű cikket nem a magyar kormány, hanem a NATO-központ utasította vissza. A látogatás tehát belpolitikai szempontból rossz légkörben kezdődött, s ezért érthető, hogy komoly aggodalmak fogalmazódtak meg arról, vajon a miniszterelnök mit visz „ajándékképpen” magával az iraki háborúra készülődő amerikai vezetésnek. Hála Istennek - legalábbis az eddig hírek alapján - ezen aggodalmak feleslegesnek bizonyultak, tehát az ellenzék hízeleghet magának azzal, hogy előzetes kritikáinak megfogalmazásával sikeresen megakadályozott néhány elhibázott akciót.

A látogatás nem volt kockázat nélküli, hiszen nem lehetett tudni, hogy a miniszterelnök titkosrendőri múltja milyen formában kerül elő. A kiutazás előestéjén a Figaro tárgyalta a kérdést, de a jelek szerint az Egyesült Államokban - talán éppen Putyin elnök előéletére is gondolva - a dolog nem került terítékre.

A magyar miniszterelnökök Egyesült Államok-béli látogatásának mindenkor két fontos feladata van: Az egyik a hivatalos kapcsolatok fejlesztése, a másik az amerikai közvélemény tájékoztatása. Az első területen az eredmény elfogadható, Magyarország továbbra is fontos NATO-partner, és egyes nyilatkozatok regionális szerepvállalását is kiemelték. A második kérdéskörben azonban teljes a kudarc. Medgyessy amerikai tárgyalásai nem hogy nem kerültek címlapra, hanem úgy szólván teljesen sajtóvisszhang nélkül maradtak.

Örülhetünk, hogy a szigorúan titkos tiszti múlt felhánytorgatása nem rontotta helyzetünket, de egyáltalán nem vigasztaló, hogy cserébe az egész látogatás „szigorúan titkosnak” bizonyult. Az UPI tudósítója szerint még a washingtoni befektetői körökkel történt találkozás is olyannyira érdektelenséget váltott ki, hogy arról magyar újságírók is a befejezés előtt távoztak.

 
 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra