Vajon mire használják adatainkat?

 


A Medgyessy-kormány hatalomra kerülését követően az APEH teljes adatbázisa illetéktelen kezekbe került. A Magyar Nemzet értesülései szerint a több millió magyar állampolgár és a több százezer gazdasági vállalkozás teljes adatállományát törvénysértő módon kijuttatták az adóhivatalból.

Az sem zárható ki, hogy az adatok külföldi gazdasági vagy egyéb hírszerző szervezetekhez kerülhettek. A Magyar Nemzet birtokába került információk szerint a pénzügyminiszter utasítására még tavaly nyáron az APEH teljes adatbázisát adathordozókra mentették ki, és elszállították az adóhivatalból. Az így kijuttatott adatok kezeléséhez és értelmezéséhez szükséges szoftverekhez később, az úgynevezett hosszú bájtok éjszakájának vizsgálata során juthattak hozzá azok a megbízók, akik a vizsgálatokat a háttérből irányították. Mint ismeretes, az APEH az informatikai piacon egy korábban ismeretlen céget, egy hárommillió forintos törzstőkéjű kft.-t kért föl az adóhatóság számítógépes rendszerének felülvizsgálatára. A külső cégként felkért, Hunaudit Kft. nevű családi vállalkozás a rendszer működésével és felépítésével kapcsolatos minden adathoz hozzáfért, amely az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény rendelkezései szerint államtitoknak minősül.


Magyar Nemzet – fidesz.hu
 

vissza Vissza a kezdőlapra