Mi a boldogság mostanában?
Halmozódnak az asztalon a karácsonyi, újévi jókívánságok. Formálisak és szívbéliek. Adjunk tartalmat a szavaknak. Kaptam egy ilyen üdvözletet, először ezt idézem:
A boldogságról
Boldogság
természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben,
mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy
gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj
többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi
számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem
harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a
boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan
és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok
legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a
hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet,
megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is
kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.
Márai Sándor: Füveskönyv
Ez a köszöntő indított, hogy Németh Lászlónál nézzek körül, s tőle is tanuljuk, milyen is a boldogság.
„a boldogság épp ez, amikor a pillanat elnyel múltat és jövőt, s a törvényeit betöltő lélek könnyűnek érzi a halált, hiszen meghalni csak tökéletlenül nehéz.”
(A Tanú előtt)
De hogyan juthatunk el a „tökéletességre”?
„Csak a mártírok boldogok, és nincsen boldogság mártírium nélkül. Mert nem az a mártír, aki eldobja az életét, hanem, aki többet kap nála.”
(Emberi Színjáték)
Ez a mártírság kivezet önmagunkból, s itt kiderül, boldogok sem lehetünk önmagunkban:
„A boldogság kiszolgáltat, mások hozzájárulásával kell táplálnunk.”
(Naplók 1943.)
Láthatóan nem a B.U.É.K pezsgős boldogságáról van szó, illetve arról, hogy e mellett van másfajta boldogság is:
„A boldogság gyanús szó – kellemes közérzetet jelent, s a sors kedvezését, amely ezt megóvja. De a boldogságnak van magasabb faja is: amikor a „kellemes”, tiszta közérzetet erkölcsi erőfeszítés árán vívtuk ki – s nem a körülmények kedvezése védi, hanem mi alakítjuk a körülményeket, bármilyenek is azok, olyanokká, hogy ne dúlhassák fel a közérzetet.”
(Napló 1967.)
Ennek megszerzése erőfeszítést igényel, rajtunk is múlik:
„A boldogság szóban mégiscsak van egy kis dac. Az embert nem foghatja úgy körül a sorsa, hogy boldognak ne érezze magát.”
(Napló 1967.)
„a boldogság nem jön ingyen.” mondja Anna a Villámfénynél-ben.
Sőt, olykor nagy az ára:
„A boldogság, ahogy gyenge lelkek elképzelik, légüres tér, a nihilizmus világvége. Természettudósok jósolják, hogy egykor minden erő hővé alakul, a világegyetem mint egy óra lejár – nos, a boldogság valami lelki hőhalál felé hajt bennünket. Az emberhez méltó boldogság épp ellenkezőleg; nem fél a szenvedéstől, sőt sokszor épp a legnagyobb szenvedések tövén terem. Az ember hű marad magához, szenved, s szenvedésében győz.”
(Három Kortárs)
Mások azt tartják, hogy a boldogság csak rövid ideig része az életünknek:
„A boldogság mint cél, mint egy csalóka madár – igazán mint a Kék madár – mindig továbbröpül. Persze az sem igaz, amire a Kék madár írója tanít, hogy a boldogságot otthon, az elégedettségben találjuk. Ritka otthon az, amely az elégedettségre való készséggel, az igénytelenséggel vissza nem él. A boldogság létünk mellékterméke, valami ki nem számított, váratlan, ami különös, fel nem idézhető körülmények összejátszásaként van mellettünk – mint egy odaguruló golyó…”
(Naplók 1961)
De megvan a titka annak, hogy ez mégse így legyen:
„Azt hiszem, minden embernek van tapasztalata erről: elég életkörülményeinket úgy rendezni, hogy minden napunkból egy fölfelé törő lépcsőt csináljunk, s az ember érzi, hogy a boldogság forrásai fakadnak föl.
(Sajkódi esték. A „vallásos” nevelésről)
Jó lépcsőnjárást kívánok a most kezdődő 2003. esztendőben,
szeretettel:
Surján László
