Mikor lesz érvényes?

Népszavazás

 

Két hónap és kiderül: hogyan dönt a magyar polgár. Akarja-e vagy nem akarja hogy Magyarország az Európai Unió tagja legyen.

 

A népszavazás sikeréhez több minden kell, olyasmi is, amivel a kormány adósunk. Meg akarjuk ismerni a csatlakozás feltételeit megszabó szerződés szövegét.

 

Amíg ennek nyilvánosságra hozatalára várunk, legalább a népszavazás alapvető szabályait idézzük fel. Az első ami fontos: ügydöntő népszavazás lesz, aminek a határozata kötelező.

Mikor lesz érvényes? Alapvetően akkor, ha a polgárok fele el megy szavazni. Ha ennél kevesebben mennek, de valamelyik válasz meghaladja az összes választópolgár számának a 25 százalékát, akkor az a válasz érvényes. Ez volt a helyzet a NATO-ba való belépéskor is. Most azonban fontosabb, a mindennapi életünkbe és alkotmányos jogainkba jobban beleszóló döntésről van szó, tehát igencsak kívánatos, hogy mindannyian ott legyünk és lelkiismeretünk szerint döntsünk. A közvéleménykutatások szerint az igen van elől, de minden kutató észlelte a nem erősödését és az igen gyengülését is. Ez minkét tábort a szavazásra való részvételre inti.

 

Fontos még az is, hogy a választók tudatosítsák magukban, hogy nem a Medgyessy kormányról döntenek, hanem az Unióba való belépésről. Nem szabad annyira felértékelni ezt a kormányt, hogy valaki indulatból ("amíg ezek vannak!") a nemet választja. Kormányok jönnek, kormányok mennek, de az Európai Unió tartósabb keretet ad majd életünknek. 

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra