Fidesz: az eva szakmailag és politikailag is bukás

 

Az egyszerűsített vállalkozói adó mind szakmailag, mind politikailag bukás - jelentette ki Tállai András, a Fidesz-frakció csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján

 

Úgy vélte, hogy az egyszerűsített vállalkozói adót nem a kis- és középvállalkozók választották.

A volt pénzügyi államtitkár szavai szerint ez az adóforma a szellemi tevékenységet végzők rétegadója lett.

Tállai András szerint egyáltalán nem véletlen, hogy az eváról december 20., a bejelentkezési határidő letelte óta egyetlen kormánypárti politikus sem beszél.

Utalt arra, hogy a választási kampányban az eva kapcsán még egymillió kis- és középvállalkozó életének megkönnyítéséről volt szó, a parlamenti vitában már csak 100 ezer vállalkozóról, és végül a hatvanezret sem éri el azok száma, akik ezt az adózási formát választották.

A politikus úgy ítéli meg: az eva többek között azért is bukás szakmailag, mert nem azok a vállalkozók választották, akik munkahelyet szeretnének teremteni, akik fejleszteni kívánnak, akik önerővel rendelkeznek.

Mint mondta, az eváról szóló törvény alapján sok ezer vállalkozó az idén duplán fizet majd adót.

Tállai András felhívta a figyelmet, hogy a törvény alapján az iparűzési adó fizetése teljes mértékben kijátszható.

Szavai szerint az eva bukás azért is mert a bankok hitelnyújtás szempontjából túl kockázatosnak tartják azon vállalkozókat, akik ezt az adózási formát választották.

A politikus szólt arról is, hogy az APEH kinyilvánította, külön figyel majd az evát választókra.

- Ha valakinek kedvezményt akarunk adni, aztán azt üzenjük, hogy külön figyelünk rátok, az véleményem szerint bukást jelent - szögezte le Tállai András, hozzáfűzve, hogy az eva jelenlegi formájában nem EU-komform.

A képviselő kíváncsi arra, hogy László Csaba pénzügyminiszter a törvény kapcsán levonja-e a szakmai konzekvenciákat.

Az is érdekelné a politikust, hogy "a minisztérium adóügyekkel foglalkozó helyettes államtitkárának menesztése összefügg-e a sikertelen eva-törvénnyel".
 

MTI

vissza Vissza a kezdőlapra