Ökumenikus istentisztelet a világ békéjéért

 

A világ békéjéért imádkoztak több százan szombat délután Budapesten, a Szent István-bazilikában rendezett ökumenikus istentiszteleten.

 

Szabó Géza kanonok, a Szent István-bazilika plébánosa köszöntőjében utalt arra, hogy II. János Pál pápa január elsején megadta az idei esztendő jeligéjét: békét a világnak! A kanonok szavai szerint a szentatya sejthette, hogy csakhamar súlyos szorongások nehezülnek majd az emberiségre.

Harmati Béla evangélikus püspök elmélkedésében kitért arra, hogy ugyan nem a közelben, de háború fenyegeti a világot. Az evangélikus püspök szavai szerint Irak messze van Magyarországtól, de a világ globális egységet alkot, és a háború szele biztosan elér majd idáig is. - Hazánk is benne van a háborús készülődésben, még ha nem is annyira, mint egyes nagyhatalmak - mondta a püspök.

Harmati Béla megfogalmazása szerint "igenis van szava az egyháznak abban az életkérdésben, hogy béke vagy háború legyen". Az evangélikus püspök megjegyezte, hogy be kell vallani, egyházi erők is részesei voltak az eddigi háborúknak. - A 2001. szeptember 11-én történtekben is voltak vallási motívumok - fogalmazott.

Harmati Béla hangsúlyozta: az egyháznak a konfliktusok megoldásában is részt kell vállalnia. Az evangélikus püspök emlékeztetett arra, hogy február első napjaiban Berlinben a világ vallási, egyházi vezetői gyűltek össze, és kérték közösen a világ vezetőit "a béke útjának keresésére".

Harmati Béla szavai szerint voltak és vannak zsarnokok, akik ellen lehet harcot indítani, de "amikor e vidéken 40 éven át zsarnokok voltak, senki nem jött ide elűzni őket".

Spányi Antal katolikus püspök megfogalmazása szerint a béke a legértékesebb jó, amelyet "kérhetünk Istentől és létrehozhatunk erőnkkel". - Építsük és szilárdítsuk meg a béke kultúráját - idézte II. János Pál pápa üzenetét a katolikus püspök.

Spányi Antal szavai szerint az embereket emlékeztetni kell az élet szentségére, egyszeri megismételhetetlenségére. - A béke megteremtéséért imádkozni kell, de léte nem pusztán az imádság függvénye - mondta.

Szabó István református püspök feltette a kérdést: mi magyarok hihetjük-e azt, hogy a háború valami jobbnak és igazságosabbnak lesz a kezdete. Szavai szerint, mint a NATO egyik szövetséges állama, fel kell tenni azt a kérdést is, hogy meddig leszünk a béke szigete, jó oldalon állunk-e, megvédenek-e majd minket az esetleges bosszútól. - Kérdeznünk kell a háború igazságosságáról is, mert van igazságos háború - jegyezte meg a református püspök.

Szabó István ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a jó ügy mindig keveredik a rosszal, és ezt akkor sem szabad elfelejteni, ha az igazságosság oldalán állunk.

A Szent István-bazilika plébániája által kezdeményezett ökumenikus istentiszteleten jelen volt Orbán Viktor volt miniszterelnök is.
 

MTI

vissza Vissza a kezdőlapra