Nyúlik mint a rétestészta

Hogyan lép a török kormány?

Hogyan és mikor?  Az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) elnöke - ez a vezető párt a legutóbbi választások óta -  Recep Tayyip Erdogan a frakciótagokkal tartott keddi megbeszélésén célzott arra, hogy a kormány újra szavazásra bocsáthatja az indítványt. "Törökország biztonsága és területi épsége érdekében nem maradhat tétlen szemlélője az eseményeknek (a térségben), és úgy vélem, az elkövetkezendő napokban (Törökország) eldönti, hogyan kell beavatkoznia és milyen módszerhez kell folyamodnia" - mondta  Erdogan az AP amerikai hírügynökség szerint.

Az elnök felszólította parlamenti képviselőit, hogy az ország érdekeit helyezzék saját érzelmeik elé. A kormánypártból szombaton több mint 90-en szavaztak az indítvány ellen. A képviselők peresze nem saját érzelmeikre, hanem inkább választóikra hallgatnak.

Vasárnap időközi választás lesz Törökországban, előtte aligha vesznek elő még egyszer egy ilyen kényes témát. De lehet, hogy a BT határozatra várnak.  Így ezen a héten biztosan nem, 2-3 hét múlva esetleg sor kerül egy újabb erőpróbára. A kormányra bizonyára nagy vonzerőt gyakorol egy 30 milliárdos amerikai támogatás lehetősége is.

Lassítják-e a törökök a háború kitörését? Ez attól függ, hogy az amerikai katonák ragaszkodnak-e az északi fronthoz, amely a kurd lakosság miatt különös gondokat is felvet, vagy megindulnak délen.

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra