Külügyi bizottság

 

Medgyessy nem jelent meg, kimentette magát

A nemzetközi helyzetre, illetve az azzal összefüggő teendőire való hivatkozással nem jelent meg Medgyessy Péter miniszterelnök az Országgyűlés Külügyi Bizottságának keddi ülésén, amelyen az iraki válsággal kapcsolatos kérdésekről adott volna tájékoztatást; Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke megfutamodásnak nevezte a kormányfő távolmaradását az ülésről. A miniszterelnök kedden délelőtt levelet juttatott el Németh Zsoltnak: a nemzetközi helyzetre való tekintettel személyesen kíván részt venni a nemzetbiztonsági kabinet rendkívüli ülésén, amely egy időben volt a külügyi bizottság ülésével.

Medgyessy Péter egy későbbi időpontban kész megjelenni a külügyi bizottság előtt.

    Németh Zsolt a távolmaradást úgy értékelte, hogy a kormányfő fél számot adni a közvélemény előtt "egy felhatalmazás nélküli amerikai háborúban történő magyar szerepvállalásról". A távolmaradás felelőtlenség Magyarország polgáraival szemben, és a bizottság, valamint az Országgyűlés semmibevételét is jelenti.
 

    Fazakas Szabolcs az MSZP-frakció nevében visszautasította Németh Zsolt következtetéseit és azt mondta, a korábban egyeztetett időpontot a rendkívüli helyzet rúgta fel.
    - A kormány dolga most elsősorban az intézkedések megtétele, a tájékoztatás csak ezután következhet - hangsúlyozta a szocialista képviselő. Utalt arra is, hogy a jelenleg elérhető Bársony András külügyi államtitkár kész eljönni és tájékoztatni a bizottságot. Ellenzéki képviselők viszont hangsúlyozták: akár milyen rendkívüli a helyzet, annyira nem lehet az, hogy Bársony András helyettesíthesse Medgyessy Pétert.

    Sajnálatosnak és szerencsétlennek nevezte Medgyessy Péter távolmaradását az SZDSZ-frakció nevében Eörsi Mátyás bizottsági alelnök. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Németh Zsolt elhamarkodott politikai konklúziókra jutott a távolmaradás kapcsán.
    - Fontos, hogy a kialakult helyzetet a nemzetbiztonsági kabinet megtárgyalja, de alkotmányos felfogásom szerint a parlament a kormány szervei felett helyezkedik el - szögezte le Eörsi Mátyás.  Szerinte helyesebb lett volna, ha a kormányfő elhalasztja a nemzetbiztonsági kabinet ülését, és a külügyi bizottságot, így a magyar közvéleményt tájékoztatja ebben a nehéz helyzetben.

    Nagy Gábor Tamás (Fidesz) azt javasolta, hogy az ülést addig napolják el, amíg tart a nemzetbiztonsági kabinet ülése, és így lehetőséget adnak Medgyessy Péternek a tájékoztatásra. Ezt a lehetőséget a képviselők többsége elvetette.

   Surján László: a parlament semmibe vétele nem most kezdődött, hanem akkor, amikor Medgyessy Péter a parlament hétfői plenáris ülésnapján nem tájékoztatta az országot a kormány álláspontjáról a mindenkit foglalkoztató iraki helyzetről.
 

    Németh Zsolt az ülés után levélben ismételte meg a meghívást:

    "A külügyi bizottság a rendkívüli helyzetre való tekintettel megértéssel, de ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, illetve a magam részéről felelőtlennek tartom, hogy miniszterelnök úrnak nem állt módjában részt venni a külügyi bizottság március 18-án 12 órakor kezdődött ülésén, amelynek időpontjáról titkárságaink korábban megállapodtak.  A bizottság döntésének értelmében ezúton kérem miniszterelnök úrtól, hogy George W. Bush 48 órás ultimátumának lejártáig a bizottság számára egy újabb időpontot megjelölni szíveskedjen."

Medgyessy távolmaradása akár elfogadható jelenség egy ilyen időszakban. Ám a nemzetbiztonsági kabinet ülése nem lehetett nagyon drámai: Magyarország biztonságát semmi nem fenyegeti, a kockázati tényezők növekedésére semmi nem utal.  Ha ez így van, Medgyessy nyugodtan eljöhetett volna a külügyi kabinet ülésére.

Friss hír: a miniszterelnök meghallgatásának új időpontja: holnap reggel 9 óra.

vissza Vissza a kezdőlapra