NEM MI MONDTUK

Az index a Medgyessy beszédről
(Értékelik az országértékelőket)

Lehetetlen nem látni, egyre több kritika fogalmazódik meg a kormány működésével kapcsolatban. E mögött lehet belső hatalmi harc, lehet tudatos gőzkieresztő szerep, de miét ne lehetne arra is gondolni, hogy lassan megjelenik egy olyan újságíró generáció, amelyik képes igazat írni.

Első hallásra bizarr ötlet, de ha felfele buktatott titkosrendőrből lehetett miniszterelnököt csinálni, miért ne hinnénk a csodákban. A tisztelt olvasó valószínűleg nem érti, hogy miről beszélek. Megvilágosításul engedjen meg néhány idézetet az index.hu egyik cikkéből.


"Sok mindent tudunk most már, amit korábban nem tudtunk. Kedd délelőtt óta tudjuk, hogy Medgyessy Péter számára a köztársaság élő hagyomány, továbbá, hogy méltán lehetünk büszkék arra, amit elértünk, és nem két, hanem egyetlen Magyarország létezik, a KEHI által vizsgált hetvenmilliárd a miniszterelnök erkölcsi mércéjének nem felel meg, a gyermekek meg, amilyen kis buták, egyszerű kérdésekre szeretnének egyszerű válaszokat kapni, az erős forint mítosza pedig máig érezteti hatásait, és elindult az Európa-program, akármi is legyen az."

"A miniszterelnöki nagybeszédből Orbán Viktor csinált műfajt, ő küzdötte föl belpolitikai csúcseseménnyé. Orbán szeret és tud szónokolni, már az óvodában is plexiasztal és két mikrofon volt a jele. Medgyessy nem szeret beszélni, és nem is tud, még a verbálisan kihívásokkal küszködő politikusok mezőnyéből is kilóg egy kicsit lefele." 

"Ki és miért gondolhatta a kormány környékén, hogy az ex-miniszterelnököt saját pályáján kell leverni? (Mintha Felcsúton kellene kiállni ellene futballmeccsre.) Medgyessyt sikerült beleállítani elődje árnyékába; őhozzá hasonlítgatja most mindenki (tesszük mi is), és az összehasonlítgatás végeredménye nem lehet más: Orbán beszédei két klasszissal voltak jobbak."

"Emlékszünk, Orbán egy-egy szólásával (három gyerek, három szoba, négy kerék és a többi) hetekig foglalkoztatta a sajtót, erre a Medgyessy-beszédre két hét múlva senki sem fog emlékezni."

"A kormány, mint azt felkészült elemzők minden másnap megállapítják, hónapok óta kommunikációs defenzívában van, ami nem azt jelenti, hogy a miniszterek álcahálóval borították le a parlamenti szószéket, aknazárat telepítettek a pulpitus elé, és elsáncolták magukat mögötte, hanem körülbelül azt, hogy kormányzatilag eddig nem sikerült értelmes vagy meggyőző dolgokat mondani olyan, legalábbis némi magyarázatra szoruló ügyekben, mint a látványos gyárbezárások vagy éppen a váratlanul aláírt Amerika-támogató levél."

"Ha ez a beszéd volt az offenzíva kezdete, akkor hamarosan nehézbúvárokat szerződtethet a Szonda Ipsos, hogy megtalálja az MSZP népszerűségi indexét."

Remélem sikerült kedvet csinálni a cikk teljes szövegének elolvasásához. Elárulom, az idézetek nem feltétlenül a legélvezetesebb részek, meg kell nézni az eredetit. A szerzőt csak monogram jelzi, de emilen a cikkről el lehet juttatni hozzá az észrevételeket. 

Surján László dr.
Kapcsolódó MHL cikkek:

Mondhatta volna szebben, kis lovag

Politikusok, politológusok a Medgyessy beszédről

 

Összehasonlításul:

Népszabadság

Origo

 

vissza Vissza a kezdőlapra