OCÖ: a Legfelsőbb Bíróság elrendelte a választás megismétlését
 
Új helyzetet teremt az országos kisebbségi képviseletek megválasztásában a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtöki döntése, amellyel elrendelte az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) megválasztásának megismételtetését.

    A legfőbb bírói fórumhoz a Lungo Drom választási koalíció fordult, miután az Országos Választási Bizottság elutasította a választási eredmény elleni kifogásukat.

    Az LB új jogértelmezést adott az országos kisebbségi önkormányzat választási eljárására, határozatában kimondta ugyanis, hogy az elektorok legalább felének nemcsak a gyűlés kezdetekor, hanem a szavazáskor is jelen kell lennie.

Az LB megállapította: a választásra jogosult 4592 elektorból az OCÖ tagjait megválasztó elektori gyűlésen a szavazáskor 1347-en vettek részt, ezért a gyűlése határozatképtelen volt.

    A szombaton kezdődött elektori gyűlés eleve több órás késéssel kezdődött határozatképtelenség miatt, majd a Lungo Drom elektorai kivonultak a botrányos jelenetekről sem mentes gyűlésről és hazautaztak, mert az OVB megalapozatlannak találta és elutasította panaszaikat.

Az 53 tagú testületbe így egy kivételével a rivális Demokratikus Roma Koalíció képviselői kerültek be a vasárnap hajnalban befejeződő választáson.

    Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium államtitkára rámutatott: az 1995-ös és 1999-as választásokon sem volt meg a gyűlés határozatképességéhez szükséges többség. Jelezte: a tárca már dolgozik a vonatkozó törvény módosításán.

    Farkas Flórián Lungo Drom-elnök szerint az LB döntése visszaadta a magyarországi cigányságnak, a képviselőknek a méltóságát, és visszaadta azt a hitet, hogy Magyarországon jogállamiság van.

    Az LB döntését a DRK tudomásul vette. Horváth Aladár, a tömörülés vezetője közölte: "az eddigi jogértelmezés biztosította a Lungo Drom nyolcéves hatalmát", hozzátéve, a most meghozott LB-döntés mögött álló jogfelfogás alapján az 1995-ben és 1999-ben megtartott elektori gyűlés határozatai is érvénytelenek.

    A Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) bizonyos abban, hogy a megismételt választáson ismét legyőzik a Lungo Drom vezette koalíciót és "a roma politikában végérvényesen lezárul a nyolcéves semmittevés időszaka".

    A CSZOSZ ezt a véleményét közleményben fogalmazta meg az MTI-nek, csütörtökön.

A szövetség a dokumentum szerint "fegyelmezetten tudomásul veszi" a Legfelsőbb Bíróság azon döntését, amellyel megsemmisítette az Országos Választási Bizottságnak az Országos Cigány Önkormányzat választásának eredményét jóváhagyó határozatát, és elrendelte a választás megismételtetését.

    A CSZOSZ vezetősége bízik abban, hogy a választás szervezői mindent megtesznek a megismételt választási eljárás minél gördülékenyebb lebonyolításáért és azért, hogy az elektori gyűlésen minél nagyobb számban megjelenhessenek az elektorok.

A szövetség minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az új elektori gyűlés érvényes legyen és az elektorok is méltó módon élhessenek majd jogaikkal.

    Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman a választási rendszert okolta a történtekért. Álláspontja szerint nem lenne szabad a kislistás rendszert alkalmazni, és nem tartja jónak az országos elektori gyűlést sem.

Jelezte: a választási rendszert jelenleg nem lehet megváltoztatni, mivel folynak az elektori gyűlések, reményei szerint azonban a 2006-ban már egy normális rendszer szerint lehet megválasztani az országos kisebbségi önkormányzatokat.

    Az MSZP aggályosnak találja, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a vesztésre álló fél bármikor megakadályozhatja az Országos Cigány Önkormányzat megalakulását. Tóbiás József jelezte: az MSZP fontolóra veszi a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény módosítását.

    A Fidesz véleménye szerint a Legfelsőbb Bíróságnak az OCÖ választásának megismétlésére vonatkozó határozata az Országos Választási Iroda "ordító hibájára" hívja fel a figyelmet.

    Szászfalvi László, a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának MDF-es elnöke azt reméli, hogy az OCÖ megismételt választása méltó körülmények között zajlik majd, és a testületnek legitim vezetői lesznek. Véleménye szerint a kisebbségi jogszabálycsomagot felül kell vizsgálni és módosítani kell.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra