ÖSSZEÜL A PARLAMENT

DÖNTÉS A SZOCIÁLIS TÖRVÉNYRŐL

 

A téli szünet vége, ezen a héten megkezdődik a bizottsági munka, sőt kedden parlamenti ülés is lesz. Ennek legfőbb oka, hogy az országgyűlés teljesítse a köztársasági elnök kérését: fontolja meg a szociális törvény Egyház ellenes elemeit. A kormánypártok szerint ilyen elem nincs, tehát változatlan formában akarják áterőltetni a szöveget. Ez minden bizonnyal sikerülni fog, hiszen egy fős többség is elég ehhez. Mi azért megpróbáljuk a lehetetlent és néhány érvet felhozunk a kívánatos társadalmi béke érdekében.

Egyébként idézünk január 30-án megjelent elemzésünkből: "Ha a köztársasági elnök a 26 § (2) bekezdése értelmében egy törvényt az országgyűlésnek visszaküld, akkor a (3) bekezdés alapján az „Országgyűlés a törvényt újra megtárgyalja és elfogadásáról ismét határoz.” - ez áll az alkotmányban. Mint tudjuk, a köztársasági elnök a szociális törvénycsomagot visszaküldte. Az elképzelések szerint azonban a kormány nem akar újabb tárgyalást, hanem csak az úgynevezett záró tárgyalásra ás zárószavazásra kerülne sor. Hozzászólni - a tervek szerint - csak az elnök által kifogásolt részekhez lehet. Az alkotmány azonban nem ismer ilyen megszorítást, sőt kifejezetten azt mondja: az Országgyűlés a törvényt újra megtárgyalja. A törvényt - s nemcsak néhány kiragadott részletet."

Magyarán alkotmánysértő tárgyalásra számíthatunk, pedig annyira minimumra leszállítottuk a megegyezéshez szükségeseket, hogy értetlenül állunk a kormány merevsége előtt. Ha ez nem változik, akkor sajnos a törvényben lévő megoldások mögött nem ügyetlenség, hanem az egyházak visszaszorításának tudatos politikája áll. Aki teheti, figyelje a vitát.

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra