Zűrzavar az otthonteremtésben

 

A Fidesz veszélyben látja azokat az eredményeket, vívmányokat, amelyeket az előző kormány elért az otthonteremtés területén.


Mádi László, a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének vezetője hétfői sajtótájékoztatóján rámutatott: a kormány bizonytalanságban tartja az otthonra vágyókat. Az otthonteremtésre vonatkozó hírek nemcsak a korábbi ígéreteknek, hanem egymásnak is ellentmondanak: a sodródás, a koncepciótlanság és a zűrzavar jellemzi őket.

Mádi László emlékeztetett rá, hogy a polgári kormány által elindított Széchenyi Terv kiemelt otthonteremtési támogatást biztosított. Az Orbán-kormány eltörölte az illetéket, áfa-kedvezményt vezetett be, a polgárok pedig kedvező kamatozású hiteleket vehettek igénybe – mondta, hozzáfűzve, hogy ennek eredményeként megduplázódott a lakásépítés volumene.


Ezen vívmányok bárminemű megnyirbálása ellen a Fidesz fel fog lépni – figyelmeztetett.


Mádi László az elmúlt ciklus eredményeit sorolva szólt arról is, hogy tíz év tetszhalotti állapota után 2000-ben ismét megindult Magyarországon a bérlakásépítés. 10000 bérlakás épült fel hazánk több száz településén.


A képviselő a Medgyessy-kormány választási ígéreteinek teljesülését hiányolva elmondta: bár a szocialisták évi 7500 új bérlakás építését harangozták be, ma már ennek csupán 30-40 százalékáról beszélnek, miközben a program keretösszege is 20 milliárd forintról 10 milliárdra csökkent.


A kormány napirendjén ma a használt lakások vásárlására vonatkozó hitelfeltételek szigorítása szerepel – jelentette ki a képviselő. Hozzátette: mindez bizonytalanságot, zűrzavart gerjeszt az emberekben.


Elmondta azt is: a Fidesz által is szorgalmazott szociálpolitikai támogatásokat sem a megígért mértékben emelték, s miután most ismét emelést ígérnek, az emberek kivárnak a hitelfelvétellel.


A kabinet ígéretei között szerepelt az is, hogy 2003. január 1-jéig nyilvánosságra hozza és társadalmi vitára bocsátja az otthonteremtési koncepciót – mondta. A tervet azonban a mai napig sem látta senki, hiszen nem adták ki – hangsúlyozta a fideszes politikus.


Mádi László sajnálatát fejezve ki amiatt is, hogy megemelték az áfa-kulcsot, rámutatott: a zűrzavarban már a minisztérium szakemberei sem ismerik ki magukat.


A Fidesz lakáspolitikai szakembere felhívta a figyelmet: a növekvő lakásépítés a gazdaság élénkülésével, a GDP emelkedésével, és új munkahelyek teremtésével jár, míg a lakásépítési kedv lanyhulása mindezek csökkenését eredményezi.
 


fidesz.hu
 

vissza Vissza a kezdőlapra