Vannak akik nosztalgiával gondolnak a Rákosi diktatúrára

 

Orbán Viktor szóvivője reagált arra a szocialista reakcióra, amely szerint a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját a Fidesz kampányrendezvényének minősítik.

   
Az MSZP a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján tartott megemlékezéssel kapcsolatos állásfoglalása, amelyben fideszes kongresszusi kampányrendezvénynek minősíti az ünnepséget, mélyen sérti az emlékezőket, az áldozatokat és hozzátartozókat. A megemlékezésen valóban elhangzottak olyan szavak, amelyek nem tetszhetnek azoknak, akik nosztalgiával gondolnak a Rákosi diktatúra éveire. A legkeményebben Illyés Gyula fogalmazott "Az egy mondat a zsarnokságról" című versében.


A felszólalók között volt Meloccó Miklós szobrászművész, akinek édesapját az Andrássy út 60-ban végezték ki, az orosz Vlagyimir Bukovszkij, aki 7 évet töltött a Gulagon, Oloffson Károly Placid atya, aki 3 évet ült az Andrássy út 60-ban, majd 10 évet töltött a Gulagon és Regéczy László politikai elítélt. Az MSZP sem vitathatja, hogy ezeknek az embereknek joguk van határozottan fogalmazni a kommunista diktatúra éveiről. Orbán Viktor is beszélt a házban lakó diktatúra szelleméről, arról, hogy nincs még egy hely Magyarországon, ahol annyi lenne az egy négyzetméterre jutó könny és sikoly, mint az Andrásssy út 60-ban, és arról, hogy aki ezt a házat megbolygatja, az kegyeletsértő.


A jelenlévők közül sokan személyesen is szenvedtek a Terror Házában, sokaknak hozzátartozóit, ismerőseit kínozták meg itt, és egyetértettek ezekkel a gondolatokkal. Az arrogáns és kegyeletsértő közlemény bizonyítja, hogy az MSZP nem a kommunista diktatúra áldozatainak oldalán áll. Nyakó Istvánnal abban egyetértünk, hogy az "önsorsrontó hibák folytatása intő jel lehet minden párt számára, hiszen azt mutatja, hogy a ki nem beszélt, fel nem dolgozott kudarcok, tévedések magukban hordozzák az ismétlés lehetőségét". Ezért lenne itt az ideje, hogy a szocialisták őszintén szintén szembe nézzenek saját múltjukkal.

Révész Máriusz
szóvivő


fidesz.hu
 

vissza Vissza a kezdőlapra