SZERBIA ÉS MONTENEGRÓ

 

TUDÓSÍTÁSOK

A PÁPA RÉSZVÉTE

II. János Pál pápa pénteken részvétét fejezte ki Zoran Gyingyics szerbiai kormányfő tragikus halála kapcsán, közölte a Vatikán. A katolikus egyház feje "szomorúsággal" fogadta a merénylet hírét, és elítélte a "barbár cselekedetet".

Goran Szvilanovics szövetségi külügyminiszter kijelentette, nem tartja jó ötletnek Carla del Ponte hágai főügyész azon döntését, hogy szombaton részt vesz Zoran Gyingyics meggyilkolt szerbiai miniszterelnök temetésén. Szvilanovics elmondta, erről a jó ízlés határain belül tájékoztatta is az ügyészasszonyt, ám Del Ponte magánemberként mégis jelen kíván lenni a szertartáson.

SZÖVETSÉGI PARLAMENT HÉTFŐN

Dragoljub Micsunovics, Szerbia és Montenegró parlamentjének elnöke pénteken értesítette a képviselőket, hogy a parlament első ülésszakának folytatása március 17-én, hétfőn lesz, melyen Szvetozar Marovics, az államközösség elnöke javaslatot tesz a Miniszteri Tanács összetétele kapcsán. Marovics pénteken eljutatta a miniszter-jelöltek nevét tartalmazó listát, melyben Zoran Zsivkovics helyett Borisz Tadicsot, a Demokrata Párt tagját javasolta véderőminiszternek.

MEGRENDÜLÉS A NATO-BAN

A NATO Állandó Tanácsa tagjai mély megrendüléssel fogadták a Zoran Gyingyics szerbiai kormányfő meggyilkolásáról szóló hírt. Az Észak-Atlanti Szövetség legmagasabb fóruma reformátornak tartotta Gyingyicset, akinek volt bátorsága, de víziója is arra, hogy belekezdjen az igen bonyolult és nehéz változásokba. "Gyingyics meggyilkolása támadás mindarra, ami a múlt helyett a jövővel foglalkozott, s bizonyíték, hogy a bűnözés és az eksztremizmus komoly veszélyt jelent azokra az országokra nézve, melyek a demokrácia és a stabilitás útjára kívánnak lépni" – áll a közleményben, kiemelve, hogy mindezek felszámolására erélyes akciót kell indítani.

BUSHEK: LELASSULNAK A REFORMOK

Erhard Bushek, a Délkelet-európai Stabilitási Paktum koordinátora úgy értékelt, hogy Zoran Gyingyics szerbiai kormányfő meggyilkolása lelassítja a szerbiai és a montenegrói reformokat, meg a koszovói kérdés megoldását. A diplomata azt reméli, hogy "Szerbia értelemes emberei" kolícióba lépnek, mert csak most derült ki, a térség továbbra is milyen jelentőséggel bír.

GYELICS: STABIL AZ ORSZÁG

Bozsidar Gyelics szerbiai pénzügyminiszter pénteken megismételte, a kormány gazdasággal foglalkozó tagjai eltökéltek, hogy folytassák a megkezdett munkát, s a tragikus történések nem veszélyeztetik az ország stabilitását. "A kormány a következő héten elfogadja a költségvetés kibővítéséről szóló határozatát, melyet a parlament várhatóan két hét múlva fogad el. Mindezzel elkerüljük a rendőrség és katonaság finanszírozása körüli komplikációkat, s úgy a hazai, mint a külföldi forrásokból biztosítva lesznek azok a források, melyek a megtörtént rossz elleni harcban szükséges" – mondta Gyelics, hozzátéve, a nemzetközi pénzügyi intézményekkel már a következő héten folytatódnak a tárgyalások, s hamarosan több fontos törvényjavaslat is elfogadásra kerül.

136 LETARTÓZTATOTT AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN

A szerbiai rendőrség átfogó akciója során, az elmúlt 24 óra alatt 136 olyan személyt tartóztattak le, akiknek valamilyen közük lehet Zoran Gyingyics szerbiai kormányfő meggyilkolásához.

A 136 előállított személyből 125-nek 30 napos elzárást rendeltek el, a Szerbia területén kihirdetett rendkívüli állapot rendeleteivel összhangban. Ezzel 181-re nőtt azoknak a személyeknek a száma, akik a rendkívüli állapot bevezetése pillanatától letartóztattak. Ezeknél a személyeknél nagyobb mennyiségű fegyvert és jelentős mennyiségű kábítószert, valamint lopott gépkocsikat és olyan bizonyítékokat is találtak, melyek egyértelműen arra utalnak, hogy a letartóztatottak bűnszervezet tagjai. A belügy közleményében az is olvasható, hogy az egyik letartóztatott a védett tanúk státusát kérte.
Szerbia belügyminisztériuma pénteken közölte, a lakosságtól kapott információk alapján újabb gyanúsítottakat tartóztattak le, akik a zimonyi maffia tagjai. A polgárok arról is tájékoztatták a rendőrséget, hogy a "Zimonyi klán" vezérei hol tartózkodtak a Gyingyics elleni merényletet megelőző napokban. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy a 011/762-760-as telefonon, vagy a legközelebbi őrsön jelentsék, amennyiben bármilyen információt tudnak a következő személyekről: Milorad Lukovics-Legija, Dusan Szpaszojevics-Siptar, Vladimir Miliszavljevics, Mile Lukovics, Alekszandar Szimovics, Milos Szimovics, Dusan Krszmanovics és Gyorgye Krszmanovics.

TÖBBEZER POLGÁR A KORMÁNY ÉPÜLETE ELŐTT

A szerbiai kormány épülete előtt pénteken is többezer polgár gyűlt össze, hogy leróhassák kegyeletüket a meggyilkolt kormányfő előtt. A helyszínen feleségével gyertyát gyújtott Sándor herceg is, akit láthatóan megráztak az események.Több ezer ember íratkozott már be a gyászkönyvbe, amelyben kihangsúlyozták, Gyingyics bátor és művel ember volt, tele optimizmussal és energiával.

BONTJÁK A MAFFIA-VEZÉR HÁZÁT

A szerbiai csendőrség jelentős erői pénteken elfoglalták a „Zimonyi klán" egyik vezetőjének, Dusan Szpaszojevicsnek a zimonyi Schiller utcában található házát, melyet már a nap folyamán megkezdetek bontani. Ebből a célból, a nevezett villa körül buldózerek, tehergépkocsik és más mechanizációs járművek sora gyülekezik.

VÁRNI KELL A HATÁRÁTKELŐKÖN

A Szerbiai Vámügyi Igazgatóság pénteken közölte, hogy az utasok alapos ellenőrzése miatt, a határátkelőhelyeken 20 perctől 4 óráig is várakozni kell. Horgosnál Magyarország felől szintén sokat kell várni, Magyarország felé valamivel kevesebbet.

 

vissza Vissza a kezdőlapra