A magyarországi történelmi keresztény egyházak vezetőinek nyilatkozata a státusztörvényről

   
A magyarországi történelmi keresztény egyházak vezetői emlékeztetnek arra, hogy az Európai Unió alaptörvényei elismerik a nemzeti identitás megőrzésének fontosságát.


A nemzetek többsége külön odafigyeléssel igyekszik törődni mindazokkal, akiket saját nemzetéhez tartozónak ismer el. Teszi ezt akkor is, ha ezek az emberek az államhatárokon kívül élnek, mert a velük való kapcsolatok folyamatos erősítését mindenkori feladatának tekinti.

Egy esztendővel ezelőtt, a státustörvény életbe lépésekor kifejeztük azt az örömünket, hogy a határon túli magyarság szorosabban kötődhet a magyar nemzethez és élvezheti az anyaország által nyújtott előnyöket.

Most ismételten felhívjuk népünk felelős vezetőinek a figyelmét, hogy a határainkon kívül élő magyarság érdekeinek képviseletét tekintsék kötelességüknek és igyekezzenek Magyarországhoz való szorosabb kötődésüket előmozdítani.

A magunk részéről kérjük a kedvezménytörvény eredeti célkitűzéseinek megőrzését, és kifejezzük azon véleményünket, hogy – a szomszédos országok nemzeti szuverenitása tiszteletben tartása mellett – kötelességünk magyar honfitársaink segítése.

Budapest, 2003. február 4.

Dr. Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
D. Szebik Imre püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke
 

 

vissza Vissza a kezdőlapra