PORLADÁS A DÉLVIDÉKEN (IS)

 

293 299

Ennyi a magyarok lélekszáma Szerbiában -- Elöregszik a köztársaság lakossága

            A 2002. április 1-je és 15-e között lebonyolított népszámlálás végső, hivatalos adatai szerint Szerbiában 7 498 001 ember él – jelenti az újvidéki Magyar Szó. (Az 1991. évi népszámláláskor 7 581 437-en voltak.)

            Az átlagéletkor 40 év, és az összlakosságnak mindössze a 19,7 százaléka kiskorú. A hivatalos adatok szerint Szerbia összlakosságának a 3,91 százaléka magyar, ez összesen 293 299 fő. A Vajdaságban 290 207 magyar él. Ennyien alkotják a vajdasági lakosok 14,28 %-át. A magyar így továbbra is a legnagyobb kisebbség a Vajdaságban.

Érdekes eleme a tavalyi népszámlálásnak, hogy a magukat jugoszlávnak vallók száma tetemesen, több mint kétszázezerrel csökkent, s nyilván ez a forrása annak, hogy az erősen elöregedő szerb népesség többletet tudott felmutatni.

Szerbiában a státustörvény végrehajtása lényegében zavartalan, a magyar igazolványok kiadása is rendben folyik. Ám, hogy a zavaros időkben elmenekülteket mikor és egyáltalán képes lesz e pótolni a délvidéki magyarság, az több mint kétséges.

 Surján László

Rokon téma:

Az ukrajnai népszámlás szerint csak 4 százalékos a kárpátaljai magyarság fogyása

Erdélyben rosszabb a helyzet

vissza Vissza a kezdőlapra