2003. június 06. péntek 23:15

Mennyi is a mennyi?

 

A kormány kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Bank és a kormány a forint ±15%-os szélességű árfolyamsávjának változatlanul hagyása mellett a középárfolyam módosításáról döntött.

 

Azonnali és jelentős forint-leértékelésről szóltak a híradások, és a polgári oldal politikusai és újságírói azonnal fölismerték, hogy itt a Medgyessy-csomag. Azonban ha a szalagcímek mögé nézünk, akkor az is kiderül, hogy mindössze annyi történt: a forint középértéke néhány százalékot romlott (282,36 Ft/EUR-re).  E középérték körül le és fölfelé 15 százalékos sávban szabadon mozoghat a magyar valuta értékea (a két határérték 240,01 Ft/EUR illetve 324,71 Ft/EUR)., így a bejelentett változás nem okvetlenül kellett volna azonnali következményekkel járnia. Mégis mi történt, hogy a 250 Ft alatti értékről a bejelentés után azonnal 266-ra esett a forint, aminek nyilvánvalóan nem gazdasági okai vannak, hiszen ez a szám is a korábbi sáv határain belül van.

 

A tényleges változás tehát nem drámai, így érthető, hogy a forint értékét védő Nemzeti Bank partnere volt a kormánynak a sávközép kis mértékű elmozdításában. Mi válthatta ki a forint hirtelen értékvesztését? Ha a fenti gondolatmenet alapján nem a gazdaság valós folyamatai, akkor csak a pénzügyminisztérium bejelentésével illetve annak a sajtóban való tálalásával hozhatjuk összefüggésbe az árfolyam esését. A túlzott mozgásra a jegybank azonnal reagált, egyelőre csak szóban. Kijelentette, hogy a gyenge forintot néhány napig ugyan el lehet viselni, de ha a változás tartósnak bizonyul a bank a forint védelmében be fog avatkozni. Hiszen a 250 forintos eurót tartja reális értéknek. Ez a bejelentés nem váltott ki politikai vihart, mivel a pénzügyminiszter is nyilatkozott, hogy a kormány eredetileg 245- forintos árfolyamra tervezett számításait 250 forintosra fogják változtatni.

 

Föl kell tennünk a kérdést: Mi lehet a forint - remélhetőleg ideiglenes - árfolyamvesztése mögött? Hitelesen nem tudunk felelni erre a kérdésre, ám egy dolog biztos, azok a spekulánsok jártak jól, akik a változás előtt eurót vásároltak, és az árfolyamesés után ezt forintra visszaváltották. Nem tudjuk, hogy sokan voltak-e vagy kevesen, s nem tudjuk azt sem, hogy a kormánypártok holdudvarába tartoztak-e vagy sem. Egy azonban biztos, hogy az ilyen spekulációs pénzek sem a semmiből keletkeznek, s a terheket mindig az úgynevezett kis emberek viselik.

 

vissza Vissza a kezdőlapra