2003. március 31. hétfő 22:24

Jótékonysági kiállítás az árva iraki gyerekekért

 

Jótékonysági kiállítás nyílik ma az árván maradt iraki gyermekek megsegítésére "A világ művészei a békéért" elnevezésű nemzetközi mozgalom szervezésében Budapesten, az Olof Palme Házban
(Városliget, Olof Palme sétány 1.).

 

A vasárnapig megtekinthető tárlaton Granitz Tamás, Latifa Yousef, Szklenar András és Verebes György festőművész, valamint Baricz Katalin, Dozvald János, Jung Zseni, Simon Csilla, Szél Ágnes és Szentiváni János fotóművész összességében mintegy 60 alkotása látható.

 

Tompos Judith egyetemi tanár, a kiállítás védnöke elmondta: a bemutatandó képek az élet szeretetét árasztják, s az iraki háború ellen demonstrálva az értékek megőrzésére figyelmeztetnek. A kiállításon szereplő festmények és fotók megvásárolhatók; a befolyó összeget azoknak az iraki gyermekeknek a megsegítésére fordítják, akik a háború következtében vesztették el szüleiket.

 

Az egyetemi tanár szólt arról is, hogy a kiállítást a tervek szerint a világ minden részén bemutatják: a képeket április közepétől Pekingben, azt követően Egyiptomban láthatja majd a közönség. A tárlat folyamatosan bővülhet vándorútja során a csatlakozó művészek alkotásaival.

 

Tompos Judith utalt arra, hogy a nemzetközi mozgalom tavaly ősszel indult; a kezdeményezéshez csatlakozó képzőművészek alkotásaikkal is kifejezik tiltakozásukat az életet fenyegető támadások, az értelmetlen pusztítás ellen.

 

MTI nyomán

vissza Vissza a kezdőlapra