2003. május 27. kedd 21:00

Akkreditálták a Cambridge-nyelvvizsgákat

 

Államilag elismertté váltak a Cambridge-i Egyetem nemzetközi angol nyelvvizsgái Magyarországon, miután az oktatási tárca elfogadta akkreditációs pályázatukat.

 

A Cambridge-nyelvvizsgák hivatalos magyarországi központja, a British Council tájékoztatása szerint évente két alkalommal, júniusban és decemberben lehet a vizsgát letenni. A júniusi vizsgákra május végéig lehet jelentkezni.

Az idén júniusban vizsgázók nyelvvizsga-bizonyítványa már hivatalosan elismert dokumentumnak számít Magyarországon, így kiváltja a középiskolai érettségit, pontot ad a felvételihez, valamint közalkalmazottként nyelvpótlékot jelent.

Mindazok, akik már rendelkeznek Cambridge-nyelvvizsgával, visszamenőlegesen a budapesti központú Nyelvvizsgáztatási és Akkreditációs Központtól kaphatják meg a szintet igazoló okmányt.

A British Council fővárosi, Benczúr utcai központján kívül a jövőben Budapesten több helyen, valamint Győrött, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon is le lehet majd tenni a nyelvvizsgát.

A Cambridge-nyelvvizsgát az Európai Unióban, valamint az Egyesült Államokban is hivatalosan elismerik, a jelentkezés feltételévé tehetik felsőfokú tanulmányi ösztöndíjak vagy külföldi munkavállalás esetén.

A világon tavaly 1 millió 260 ezren, Magyarországon több mint 400-an szerezték meg a Cambridge-nyelvvizsga valamely fokozatát.

A vizsgázók tudását alap-, erős közép-, közép- és felsőfok közötti, valamint erős felsőfoknak megfelelő szinten mérik fel írásban és szóban a Cambridge-nyelvvizsgákon. A vizsga írásbeli része olvasás utáni szövegértést, szókincset és nyelvtani tudást vizsgáló feladatokat, valamint irányított fogalmazást tartalmaz. Az írásbeli napján vizsgáznak a jelentkezők hallás utáni szövegértésből is, majd másik napon adnak számot szóbeli nyelvi képességeikről.

MTI alapján

vissza Vissza a kezdőlapra