2003. június 15. vasárnap 23:12

CDI az emberi jogok védelmében

 

Összefoglaló

A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) a következő határozatot fogadta el Lisszabonban a magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről:

 

Kereszténydemokrata Internacionálé: határozat Magyarországról

 

Tekintettel arra, hogy az 1990-es években végbement rendszerváltás alatt a nemzetek - köztük Magyarország is - visszanyerték szabadságukat, meglehetősen gyorsan elsajátították az európai államok jellemzőit, így az emberi jogok tiszteletét, illetve a szabadság jogrendjét.
Rámutatunk azonban arra, hogy széles körben elfogadott nézet szerint a legutóbbi országgyűlési választások után a helyzet jelentősen romlott, és több esetben megsértették az alapvető politikai és polgári szabadságjogokat.
Mindent összevetve, Magyarországon a szocialista-liberális kormány hatalomra kerülése óta a következő jelenségek terjedtek el:
- pártpolitikai befolyás a rendőrségre,
- politikai viták beszűrődése a bíróságokra, pártpolitikai motiváltságú bírósági eljárások,
- állampolgárok és civil szervezetek gyülekezési jogának korlátozása,
- ellenzéki gondolkodók megfélemlítése és eltávolítása az állami szférából,
- "felségsértésszerű" bírósági eljárások azok ellen, akik bírálják a kormányt,
- a polgári sajtó életképtelenné tétele, hirdetési bevételi forrásainak elvágása, valamint állami támogatások nyújtása a kormánypárti sajtónak, amely amúgy is domináns,
- a szabad véleménynyilvánítás adminisztratív és jogi korlátozása.
Tekintetbe vettük továbbá, hogy ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban sem a kormány, sem a független igazságügyi szervezetek nem formáltak nyilvánosan véleményt.
Figyelembe véve az ügyekben érintett személyek, illetve tanúk beszámolóit, valamint a médiában nyilvánosságra hozott információkat, több esetben világossá vált, hogy a kormány szervezeteinek, hatóságainak, közintézményeinek egyes képviselői Magyarországon olyan lépéseket tesznek, amelyek nincsenek összhangban a Magyar Köztársaság alkotmányával, valamint az ENSZ, az Európai Tanács és az Európai Unió dokumentumaiban az emberi, polgári és politikai szabadságjogok biztosításának szabályozásaival.
A CDI:
Ezúton kifejezi aggodalmát az alapvető jogok ismétlődő megsértése miatt Magyarországon a 2002-es kormányváltás óta.
Felszólítja a magyar kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket az alapvető emberi, polgári és politikai jogok tiszteletben tartása érdekében.

 

MSZP reagálás

 

Az MSZP frakció reagálásának fő eleme, hogy Orbán Viktor két éve azért szidta az akkori ellenzéket, amit most maga csinált. Összetörnék a tükröt, ahelyett hogy a bajjal foglalkoznának.

 

"Az MSZP-frakció azonnali magyarázatot vár Orbán Viktortól arra: hogyan néz szembe 2000. évi önmagával most, hogy példátlan módon, valótlan vádak alapján, egy nemzetközi fórumon kezdeményezte országa elítélését "

 

Németh Zsolt nyilatkozata

 

Németh Zsolt nyilatkozatában világosan rámutatott, hogy egyrészt a CDI a Fidesz kongresszus anyagából értesült a bajokról, másrészt a két évvel ezelőtti kifogás nem a tények külföldi ismertetése miatt volt, hanem az, hogy a baloldaliak rágalmaztak. Most viszont kizárólag dokumentumokkal alátámasztott tényekről van szó.

 

Pokorni Zoltán a CDI-botrányról a HírTV-ben

 

"Érthető a kormány szándéka, hogy igyekszik itt botrányt kavarni, a tükröt akarja összetörni ahelyett, hogy okulna a saját tükörképéből, vádolja a Fideszt – ahogyan ezt tették egy éven keresztül –, ahelyett, hogy a magyar gazdaság problémáit igyekeznének megoldani."

 

Orbán Viktor válaszlevele Kovács Lászlónak
 

További kapcsolódó anyagok:

Az Európai Néppárt elnöke egyetért a CDI határozatával

"Az Európai Néppárt osztja a fent említett dokumentum által megfogalmazott aggodalmakat, és felhívja a figyelmet saját határozatára, amelyet az ENP XV. Kongresszusa fogadott el 2002. október 13-án, Estorilban. Ebben az ENP kifejezte aggodalmát a magyar média függetlenségével kapcsolatban – elítélve az aktuális helyzetet –, és felhívta a magyar kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a független és kiegyensúlyozott médiaviszonyok helyreálljanak. Az Európai Néppárt álláspontja szerint az Estorili Határozatban foglaltak továbbra is időszerűek."

Jelentés az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről - a tények

"A 2002-es kormányváltozást követően romlott a szabadságjogok magyarországi érvényesülésének helyzete, jelentősen nőtt a hatalom oldalán a kockázat. Több olyan eset vált ismertté a nyilvánosság előtt, mely szabadságszerető emberekben visszatetszést és nyugtalanságot kelt. Megalázó bánásmód hatósági eljárásban, kíméletlen hatósági erőszak politikai jogok békés tüntetőivel szemben, személyes adatok állami zsákmányolása, szólásszabadság korlátozása, gyülekezési szabadság megsértése, "felségsértési" perek indítása, közszolgálati televízió egyoldalú hatalmi és gazdasági érdekeltségbe vonása, politikai támadások alkotmányos intézmények működésével szemben, kábítószerek államilag palástolt népszerűsítése - ezek mind az új kormány hivatalba lépését követték. "

Lovas István: Áztatás vagy tények?

 

vissza Vissza a kezdőlapra