Megjelent: 2003.06.14. 23:14:25

Nemcsak Angliáról van szó

Megszólalt, aki lemondott

Robin Cook kemény ember. Határozottan foglal állást és érzelmeit könnyen elrejti kiismerhetetlen arca mögé.

.

Azt azonban, hogy annyira kemény és kíméletlenül őszinte lesz, hogy még a mindig derűs Tony Blair arcára is ráfagy a mosoly, talán még a nem túl előnyös karikatúra készítője sem gondolta. Pedig alighanem ez történt, amikor a sajtótitkár beszámolt a miniszterelnöknek Cook minapi cikkéről. Egy rajzon mintha már-már dühös is lenne...

Volna is rá oka. Kevés miniszterelnök olvashat ilyen éles hangú cikket kormánya egyik volt jelesétől. A szóban forgó cikk persze elsősorban az amerikai vezetésnek olvas be, de az Egyesült Királyság kormányát sem kíméli. A cikket a HVG is lehozta. Néhány jellemző részlet:

 

A nagyképűségi versenyben minden bizonnyal Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter viszi el a pálmát. Az iraki háború előtt kijelentette: "Szaddám Huszein hatalmas vegyi- és biológiai fegyver-készleteket halmozott fel, és nukleárisfegyver-programját is beindította." A háború után magyarázkodott: azért nem bukkantak rá ezekre a készletekre, mert a Szaddám-rendszer "már a konfliktus megkezdése előtt döntött arról, hogy megsemmisíti azokat". Az ember szinte csodálattal adózik ekkora arcátlanság előtt. Nem sokkal valószínűbb, hogy Szaddámnak nem is voltak hatalmas tömegpusztítófegyver-készletei?

Amikor Tony Blair kormánya megvizsgálta az iraki tömegpusztító fegyverekről összeállított dossziét, ... a dossziéban annak az alapvető kémiai ismeretnek sem lehetett a nyomára bukkanni, hogy a biológiai és vegyi anyagoknak jól leírható élettartamuk van. Pedig még a legjobb minőségű ideggázok is legfeljebb öt évig  használhatók fel... Márpedig Szaddámék rossz anyagokat gyártottak, s ha 1991 után nem is semmisítették meg azokat, azóta használhatatlanok.


Ekkor lépett színre jobbról (a szélsőjobbról) Paul Wolfowitz, Rumsfeld helyettese, akinek ádáz reakciós nézeteihez képest még a főnökénél is visszafogottak. Kijelentette: "bürokratikus okok miatt hivatkoztunk a tömegpusztító fegyverekre, mert ez volt az a kérdés, amelynek megítélésében mindenki egyetértett". ...a  Pentagon azért érvelt a tömegpusztító fegyverekkel, hogy rávegye Colin Powell külügyminisztert és az angol kormányt a háborúra. Hogy Rumsfeld szavajárását idézzem, hülyére vettek minket.

A brit kormány meglehetősen kényelmetlen helyzetbe került. Tony Blair türelmet kért, amíg rá nem bukkannak a fegyverekre. De hiszen a háborúra épp azért került sor, mert a koalíció elveszítette a türelmét az ENSZ fegyverzetellenőreivel szemben, és nem volt hajlandó további pár hónapot adni
nekik, hogy rábukkanjanak a fegyverekre. Az amerikai kormányzat azért háborúzott, hogy kikényszerítse a rendszerváltást Irakban. Az angol kormánynak előbb-utóbb be kell vallania, nem azért indult háborúba, mert Szaddám Huszein az érdekeinket fenyegette, hanem az amerikai külpolitikai és a republikánus belpolitikai érdekekért. Az effajta őszinteségi roham előnye lehet, hogy máskor talán nem vesznek hülyére bennünket.
 

Tony Blair hallott persze már ilyesmit akár a parlamentben is,

de mégiscsak kényelmetlenebb ezt a csapaton belülről hallani.

 

 

Minket azonban nem öncélúan érdekelnek ezek a dolgok. Minket az érdekel: miért nem mondott le Kovács, amikor látta, hogy Medgyessy a rossz oldalra áll? Hiszen mindig nagyra értékelte Robin Cookot, tanulhatott volna. Nagyra értékelte ugyan, de nem tartoznak egy súlycsoportba, Kovácsot bizonyára zavarta a súlykülönbség, meg az, hogy Cook Martonyival is jó kapcsolatot tartott.  Kovács is azok közé tartozik, akiket - a fenti cikknek Rumsfeldtől kölcsönzött kifejezésével élve -   az amerikaiak hülyére vettek. Persze megesett ez már Blairral is, bármilyen szép párost alkotott is Bush elnök úrral.

 

Medgyessynek tehát szüksége lenne egy új külügyminiszterre, aki érti is a dolgát. Nekünk meg egy új kormányra, mert unjuk a sok barkácsolást a kormány összetételében. No meg tudjuk, kutyából nem lesz szalonna.

 

  

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra