Vissza a kezdőlapraMegjelent: 2003.06.11. 10:22:46
Az egészségügyi privatizáció rejtelmei
Debrecenbe kéne menni??
A tavasz nem sok örömet hozott az egészségügyben. A parlamenti szócsaták, az utcai tüntetések sora, az alkotmányos aggályok, a kormány konoksága és látszatengedményei olyan zavaros képet mutatnak, hogy a kívülállók valószínűleg már régen nem figyelnek oda, mi is történik. Lassan másfél évtizede, hogy feszültségekkel terhesen jogos és jogtalan vádakkal illetve folyik a magánkézbe adása a korábbi közösségi, állami tulajdonnak. Sok ember ebbe a keretbe foglalja az egészségüggyel kapcsolatos vitákat. Mivel nem tud tisztán látni, kikapcsol.
Ezért érdemes egy kicsit megvizsgálni, mi is történt Debrecenben, ahol az Egyetem közbeszerzési eljárás keretében egy teljes mértékben külföldi tulajdonban álló cégnek adta át a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat, a Radiológiai Klinika teljes diagnosztikai feladatait.
Nem ismerjük a pontos részleteket, de azt igen, hogy ennek fejében két év alatt 2 milliárd forint értékű beruházást kell megvalósítani, s ezt a 15 éves szerződés lejárta előtt még meg kell ismételniük. A Magyar Orvos című lap májusi számában közölt cikkből az is kiderül, hogy az Egyetem részesedik a cég profitjából is.
Az egyetemi vezetők arra hivatkoztak, hogy az egyetemnek nem lett volna pénze a fejlesztésre. Ez igaz: az ilyen fejlesztések nem az egyetem hatáskörébe tartoznak, hanem azoknak az állami költségvetésbe kell beépülniük.
A debreceni klinikák betegei tehát rövidesen a jelenleginél jobb radiológiai vizsgálatokhoz jutnak, ez pontosabb bajmegállapítást, s ekképp hatékonyabb kezelést jelenthet számukra. Ennek elvben örülünk. De mi lesz a forrása a 15 év alatt előteremtendő kétszer két milliárd beruházásnak, és mi hozza azt a profitot, amiből a tulajdonoson kívül az egyetem is részesedik?
Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy a társadalombiztosítás befogadta az új szolgáltatót, azaz közvetlen szerződéssel garantálja az elvégzett vizsgálatok költségeinek megtérülését. Ha ez így van, elvész az egészségügyi reform egyik értelme: a vizsgálatokat kérő orvos nem érzékeli azok költségét. A tb. finanszírozás egésze nem tartalmaz sem profitot, sem fejlesztést. Ha ezeket ebből a pénzből akarják kigazdálkodni, akkor valahonnan le kell csípjenek. Ennek a kényszernek a fényében kell értelmezni azt a kijelentést, hogy a cég garanciát vállalt arra, hogy a dolgozók 2005-ig nem kereshetnek kevesebbet annál, amit 2002-ben készhez kaptak...
Az ajánlat eme nagyvonalúsága lenyűgöz. Azok a dolgozók, akik ilyen körülmények között is vállalják a munkát, biztosak lehetnek tehát abban, hogy 2003-2005 között csak az éves infláció visz el valamit (három-öt százalékot) a keresetükből. Ők bizonyára örülnek, hogy Járai Zsigmond megpróbálja a lehetetlent, egy költekező kormánnyal szemben alacsonyan tartani az inflációt. A szép új műszerekre vágyódó szakemberek meg számolgathatják: mennyivel kevesebbet ér dollárban vagy euróban a kialkudott két-két milliárd.
A tb. a 15 év alatt átrendezheti az árait és akár csökkentheti is azokat. Nem köteles, sőt valójában nem is lenne szabad számára profit kivitelét engedni. Ha csak azt teszi, hogy nem emeli a járandóságot, már kútba eshet az egész, tizenöt év alatt még a 3-5 százalékos infláció is tönkre teheti az üzletet. Ezért a cég bizonyára garanciákat épített be a szerződésbe, kérdés, hogy ezek mennyire jogszerűek.
Ha azonban a cég az Egyetemmel szerződött, ilyen probléma nincs, de akkor az Egyetem egész gazdálkodása érzi meg a kivitt profitot. S ebben az esetben lehet, hogy más részlegeken sem lehet 2005-ig fizetésemelésre számítani.
Lehet, hogy a debreceni megoldás régén jobb minőségű felvételek készülnek a betegekről, de ezeket alighanem rosszabb kedvű emberek fogják elkészíteni és kiértékelni. Így aztán még örülhetünk, ha csak annyit veszít a beteg a réven, amennyit nyert a vámon.
Szelle