Megjelent: 2003.06.01. 21:53:38

Ötven éve

Ünnepséggel fogadták a Csomolungma első megmászóját Nepálban

 

Színpompás ünnepséggel köszöntötték Katmanduban Sir Edmund Hillaryt. 50 évvel ezelőtt, 1953. május 29-én elsőként hódította meg a Mount Everest csúcsát, a Csomolungmát. A 83 éves Hillaryt, és feleségét valamint a 85 esztendős Gialzen serpát, aki maga is részt vett az 1953. májusi diadalmas expedícióban egy fehér lovak húzta fekete hintóban vitték végig a nepáli főváros utcáin, a királyi paloták és XVI. századi hindu templomok között.

Az ünnepségen részt vett a másik hős hegymászó, az 1986-ban elhunyt Tenzing Norgaj nepáli serpa fia is. A brit Sir John Hunt által vezetett, 12 hegymászóból és 27 serpa kísérőből álló fél évszázaddal ezelőtti expedíció kétszer futott neki a csúcs meghódításának, végül azonban csak Hillary és Tenzing jutott fel a világ tetejére. Az ünnepségen a nepáli király is fogadja a Mount Everest mintegy 200 meghódítóját.

Hillary megköszönte a szeretetteljes fogadtatást és külön üdvözölte hegymászótársait, köztük a japán Tabei Dzsunkót, aki első nőként 1975-ben ért fel a csúcsra, és az olasz Reinhold Messnert, akit minden idők legnagyobb alpinistájának tartanak, mint a világ mind a 14, 8000 méter feletti csúcsának legyőzőjét. Idén május 26-án megszületett a legújabb rekord: egy nepáli alpinista tíz óra 56 perc alatt ért fel a 8848 méteres csúcsra. A Csomolungmára eddig közel 1700-an jutottak fel, a hegyóriás 175 emberéletet követelt.

Ez a felvétel az űrből nézvést mutatja a nagy hegyet. Innen minden egyszerűbb. Lehet, hogy bonyolult és feszültségteli világunk ugyanilyen áttekinthető és egyszerű, ha felülről, azaz az örökkévalóság oldaláról nézzük?



 

A hír forrása: Hír TV

vissza Vissza a kezdőlapra