2003. április 28. hétfő 21:39

Fidesz-közlemény - foglalkoztatáspolitika

 

 

Már-már örvendetesnek mondható a Medgyessy-kormány azon kitartó próbálkozása, amellyel megpróbálja elhitetni, hogy a foglalkoztatáspolitika terén minden rendben van. Az ima-malomszerű ráolvasás azonban nem segít, mint ahogyan azt a KSH ma nyilvánosságra hozott, a munkanélküliséggel kapcsolatos adatai is mutatják. A munkanélküliségi ráta a tavaly májusi 5,6 százalékról 6,4 százalékra emelkedett. Vagyis ma 28 és félezerrel több embernek nincs kenyérkereseti lehetősége, mint egy évvel korábban.

Sajnálatos, hogy a kormány nem hajlandó szembenézni ezekkel a tényekkel, az emberek tapasztalataival. A Medgyessy-kormány a csodára vár és számháborúba menekül. Következetes makacssággal össze nem tartozó adatokkal próbál manipulálni. Mint ahogyan tette azt ma Burány Sándor munkaügyi miniszter is, aki nyilatkozatában a regisztrált munkanélküliek számának csökkenését emelte ki. A Fidesz - Magyar Polgári Párt szeretné felhívni Burány Sándor figyelmét, hogy az általa hangoztatott adat nem a munkanélküliek valós számát, hanem csupán a munkaügyi központokkal kapcsolatban állók számát mutatja.

Az MSZP választási kampányában 400 ezer új munkahelyet ígért. Kormányra kerülve azonban a munkahelyek teremtésére hivatott vállalkozások mozgásterét szűkítette, csökkentette támogatásukat. A Medgyessy-kormány következetlen és végig nem gondolt gazdaságpolitikája tehát nem munkahelyeket, hanem a munkanélküliek számát növeli.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt frakciójának Foglalkoztatási Munkacsoportja felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a kicsinyes számháborúval és végre tegyen érdemi lépéseket új munkahelyek teremtése érdekében.

Őry Csaba,
a Fidesz - Magyar Polgári Párt
Foglalkoztatási Munkacsoportjának vezetője
 

Országos Sajtószolgálat

vissza Vissza a kezdőlapra