2003. május 15. csütörtök 00:30

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleménye

a csökkenő lakáshitelekről

 

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat az előző év nagyméretű költekezéseinek fedezésére a lakástámogatási lehetőségek szűkítését tervezi. A változtatás gazdasági és demográfiai negatív hatásai messze felülmúlják a vélt államháztartási megtakarítások nyújtotta előnyöket.

A napokban nyilvánvalóvá vált, hogy a Pénzügyminisztérium a lakáshitelezéshez nyújtott állami támogatások rendszerének megváltoztatására készül. Ezt a minisztérium és a kormány szóvivője is megerősítette.

Túl azon, hogy a lakáshitel feltételek romlása az építőipart - és így az egész gazdaságot - negatívan befolyásolja, csökkenti a fiatalok lehetőségeit a lakásvásárlás és -bővítés tekintetében. Az önálló lakásért eddig is sok áldozatot vállaló fiataloknak így még kevesebb esélye lesz saját kényelmes és egészséges otthonuk megteremtésére.

Nem teremt esélyegyenlőséget, hanem kifejezetten hátrányosan érinti a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező fiatalokat, ha a hitelek típusa és mértéke csökken. A fiatalok lesznek azok, akiket a leginkább hátrányosan érint az otthonteremtési támogatások visszafogása.

Tovább csökkenti a fiatal házasok gyermekvállalási kedvét, ha lakásuk nagyobbra cserélése nehezebbé válik az új hitelrendszerben. Nem felelősen gondolkodó és nem hosszútávra tervező az a kormány, amelyik úgy kíván pénzt megtakarítani, hogy nem nyújt támogatást a fiatal családoknak gyermekszoba építésére.

Rétvári Bence elnök

 

Országos Sajtószolgálat

vissza Vissza a kezdőlapra