Megjelent: 2003.05.30. 08:52:51

A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz...

 

A tömegpusztító fegyverek nyomában

Ahogy telik az idő és Irak teljes egészébe a megszállók kezébe kerül, egyre kínosabb, hogy a háború megindítását indokló tömegfegyverek nyomára sem akadtak.

 

Május 14-én már azt mondta Jack Straw, hogy nem döntő fontosságú a fegyverek megtalálása. Ez annál is inkább felért egy beismerő vallomással, mert korábban mind az USA, mind az Egyesült Királyság arra hivatkozott, hogy e fegyverek léte miatt kell "megelőző" csapást mérni az irakiakra.

Most Nagy-Britanniában egyre nagyobb a botrány: A brit kormányfő pár hónapja egy, a brit titkosszolgálat által készített dokumentumra hivatkozva kijelentette, a Huszein-rendszernek bizonyíthatóan vannak vegyi fegyverei. Nos, egy parlamenti jelentés készítői most azt állítják, hogy a beszámolót a miniszterelnökhöz közeli körök átírták. Az iraki háború előtt készült brit kormányjelentés a tömegpusztító fegyverek veszélyére figyelmeztetett. A Tony Blair által tavaly szeptemberben nyilvánosságra hozott dokumentum szerint Szaddám Huszeinnek 45 perc alatt bevethető biológiai fegyverei vannak és jelentős nukleáris potenciállal rendelkezik.

A brit titkosszolgálat csütörtöki információi szerint a jelentést a miniszterelnökség utasítására írták át egy héttel a nyilvánosságra hozatal előtt. Azt, hogy Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverei 45 percen belül készen állnak a bevetésre, nem volt a jelentéstervezetben, a mi akaratunk ellenére került bele, mert nem voltak megbízhatóak az információink - nyilatkozta a BBC-nek egy titkosszolgálati szakember. A miniszterelnökség közleménye szerint a jelentésnek egyetlen olyan mondata sem volt, amit ne a titkosszolgálatok írtak volna.

Bush még védi a védhetetlent. Ma kezdődő európai és közel-keleti körútja előtt elmondta,  bebizonyosodott, hogy az irakiak megsértették az ENSZ határozatait, mert az amerikaiak felfedeztek tiltott fegyverek előállítására képes laboratóriumokat. Mint tudjuk, a mikrobiológiai fegyverek előállításához pontosan olyan laboratóriumra van szükség, mint ami bármilyen mikrobiológiai tevékenységhez kell. Az elnök ezen állítása tehát semmit az ég világon nem jelent.

A legfurcsább azonban Paul Wolfowitz amerikai védelmi helyettes nyilatkozata. Szerinte soha nem a tömegpusztító fegyverek képezték a háború valódi indokát. A tömegpusztító fegyverek létét a kormányzat szerinte bürokratikus okból hangoztatta. Fordítsuk le ezt magyarra: a képviselők és a lakosság megtévesztésére. Szerinte a valódi ok az volt, hogy Szadam Huszein eltávolítása után kivonhatók az amerikai katonák Szaud-Arábiából, s ezáltal ez az ország kikerül a terrorszervezetek cél-országai közül. Wolfowitz ezáltal cáfolja az elnököt, de bennünk további kételyt ébreszt. Az iraki háború nem volt népszerű a szaudiak körében s ezért felmerült ott a gondolat: az amerikaiak távozzanak az országból. Lehet, hogy Wolfowitz a kiebrudalást csomagolja az USA számára kellemesebb burkolatba?

Mindegy. A számunkra világos következtetés csak az lehet, hogy döntő fontosságú kérdésekben nem hihetünk sem újságnak, sem kormánynak. Ez pedig a demokrácia teljes hiányához vezethet.

Mit is mond a Fidesz Magyar Polgári szövetség alapító levele? "A XXI. század elején a magyar polgároknak és a magyar nemzetnek a többi európai nemzet polgáraihoz és nemzeteihez hasonlóan már nem a hagyományos ideológiák, már nem a hagyományos politikai erők, hanem a hamis ígéretek és a valóban boldog és értelmes élet között kell választaniuk." A valóban boldog és értelmes élet csak a keresztény értékrend érvényesülése esetén valósulhat meg. Robert Schuman igazsága bizonyosodik be: a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Már nincs, csak hamisság mindenfelől.

Közben Tony Blair úgy sétál az iraki gyerekek között, mint annak idején Rákosi az úttörő táborban...


Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra