2003. május 12. hétfő 21:26

Iraki béke-misszió

 

Humanitárius szerepvállalásról szóló kapcsolódó módosító indítványt nyújt be a Fidesz az iraki magyar részvételről szóló határozati javaslathoz.

 

    Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának hétfői ülése után Demeter Ervin, a testület fideszes alelnöke újságíróknak elmondta: amíg az iraki helyzet rendezésével kapcsolatban nincs megfelelő nemzetközi felhatalmazás, addig egyértelműen szét kell választani a katonai és a humanitárius tevékenységet.

    A magyar civil szakemberek humanitárius feladatokat láthatnának el Irakban, például a víztisztításban segédkezhetnének, illetve orvosok is részt vehetnének a munkában.

    Demeter Ervin ismertetése szerint a Fidesz javaslata azt célozza, hogy "a humanitárius segítségnyújtásban részt tudjon venni Magyarország, a katonaiban ne".

    Az alelnök a bizottsági ülésen hangsúlyozta: a Fidesz álláspontja az, hogy a katonai feladatokhoz nemzetközi szervezetek által adott felhatalmazás szükséges. Tehát azért  nem támogatják a kormány határozati javaslatát, mert a megoldást abban látják, ha szétválasztják a katonai és a humanitárius tennivalókat. Ha megszületik a nemzetközi felhatalmazás, akkor "lehet újragombolni a kabátot".

    Nyitrai András (Fidesz) közölte: "nem fog a Magyar Köztársaság megdőlni és nem jön el a világvége", ha Magyarország nem küld katonákat Irakba. Úgy vélekedett: "semmi nem sürget bennünket", nem a magyar katonákon múlik az iraki válság rendbetétele. Közölte: biztos abban, hogy előbb-utóbb megszületik a nemzetközi felhatalmazás.

 

    Iváncsik Imre, a honvédelmi tárca politikai államtitkára közölte, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy bizonyítsa elkötelezettségét az iraki békefenntartás fontossága mellett, keresni fogja a módját, hogyan tud abba bekapcsolódni. Jelezte: bíznak abban, hogy "az ellenzék meggondolja magát".

    Az államtitkár szerint olyan csapatokat célszerű küldeni Irakba, amelyekre a legnagyobb szükség van. Mint mondta, az elmúlt hetekben világossá vált, hogy azokra a feladatokra valóban szükség van, amelyre a kormány benyújtotta javaslatát.

    A testület - az ellenzéki képviselők ellenszavazta mellett - általános vitára alkalmasnak találta az "iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról" szóló határozati javaslattal kapcsolatos módosító indítványokat.

    A Keleti György (MSZP) bizottsági elnök által benyújtott módosító javaslatok lényegében az ellenzékkel folytatott korábbi egyeztetés alapján dolgozzák át a határozati javaslatot.

    A módosító indítványok beépítésével ez a határozat gyakorlatilag megegyezik az "Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges békefenntartói és humanitárius feladatokhoz történő magyar katonai hozzájárulásról" szóló, a kormány által később benyújtott, majd visszavont javaslattal.

     A parlament kedden tárgyal a módosító indítványokról.

 

MTI alapján

vissza Vissza a kezdőlapra