2003. június 12. csütörtök 23:18

Kisposták bezárása

 

Júliustól 625 településen indul kísérleti jelleggel a mobilposta

 

Keresztes Péter, a Magyar Posta Rt. általános vezérigazgató-helyettese csütörtökön Veszprémben sajtótájékoztatót tartott. Elmondta: kilenc megye egy-egy körzetében indítják július elejével kísérleti jelleggel a mobilpostai szolgáltatást; országosan 625 - 600 lakos alatti - településen változik majd meg a postai kézbesítési rendszer, azaz zárják be a falusi postaépületet. Idén 240 községet érint a postabezárás, 2004-ben pedig a többit. Nem zárkóznak el azonban fix felvevőhely létesítésétől, ha ebben az adott település önkormányzatával egyezségre jutnak.

 

Gond, hogy a falusi postahivatalok többsége felújíthatatlan, 1.140 helyen például az épületek a tisztiorvosi szolgálat előírásainak sem felelnek meg.

Az igényekhez való rugalmasabb alkalmazkodás érdekében modernizálni kell a teljes postai rendszert. Átalakításra szorul a hálózati és kézbesítési, valamint az adminisztratív és ügyviteli rendszer is. A 2004-től kezdődő logisztikai rendszer átalakítása 20 milliárd forintba kerül, de a teljes modernizációs fejlesztési költség eléri a 40 milliárd forintot - mondta.

 

Utalt arra is, hogy a teljes postai modernizációs program öt éve alatt több ezer fős létszámleépítéssel számol. Idén ezer főtől válnak meg, jövőre pedig - a központi levél- és csomagfeldolgozó modernizálásával - újabb ezer dolgozóval lesznek kevesebben.

 

Horváth Sándor, a Magyar Posta Rt. Soproni Igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: Veszprém megyében 209 postát működtetnek, s ezek 90 százaléka a falusi kispostai körbe tartozik. A megye 72 településén a lakosság száma nem éri el a hatszázat, ugyanakkor 42 faluban eddig sem volt postahivatal.

Az igazgató közlése szerint ebben a megyében július elejétől Nagyalásony, Somlóvecse és Vid községekben indítják a kísérleti mobilpostai szolgáltatást. A mobilrendszert szeptembertől vezetik be a megyében, ami 39 települést és 13 ezer lakost érint majd.

MTI nyomán

vissza Vissza a kezdőlapra