2003. április 10. csütörtök 21:30

Április 11. - Magyar Költészet Napja

 

A XX. századi magyar irodalom két kiemelkedő alkotójának együttes születésnapja közös ünneplésre kínál alkalmat: Márai Sándor 1900. április 11-én, Kassán; József Attila 1905. április 11-én, Budapesten látta meg a napvilágot.

 

Oly korban - 1964-ben - született ez az ünnep, amikor az ugyanezen a  napon született Márai Sándorról mélyen hallgattak. Pedig kézen fekvő lenne az együttes ünneplés. Éppen ezért jó szívvel ajánljuk megfontolásra az illetékeseknek Tóth László gondolatait, amely az új forrás (A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat  Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóiratának 2000. évi 4. számában jelent meg

 

Nap

 

Április 11. József Attila születésnapja. Ekkor tartjuk minden évben, nagy költőnk emlékére, a Költészet Napját. De április 11-e Márai Sándor születésnapja is. Nem tudom, ki hogy van vele, én Márai Sándort is nagy költőnek tartom. Tudatában vagyok, persze, hogy a futamaim adta keret nem cirkuszi manézs, ahol mindenféle ízléstelen bohóctréfát előadhatok. Tehát nem arra gondoltam, hogy vegyük el József Attilától a Költészet Napját, s azt ne az ő, hanem Márai Sándor születésnapján tartsuk. Ezt egyikük sem érdemelné meg – mert József Attilától nem kell elvenni semmit, Márai meg azt, hogy más hátára állítva láttassuk őt. Különösen, hogy Márai prózaírónak is a legnagyobbak közül való. A prózának viszont – a szép- és értekező prózának – még nincs ünnepe e kicsiny hazában. Nem lehetne József Attiláé mellett Márai Sándor születésnapját például a Prózairodalom Napjaként nyilvántartanunk? Vagy, még inkább, József Attila és Márai Sándor születésnapját a Költészet és Prózairodalom Napjává nyilvánítani. Netán, egyszerűbben: a Magyar Irodalom Napjává. Mert a magyar irodalomnak sincs ünnepe mifelénk (különösen mostanában). Hogy erre ott van az Ünnepi Könyvhét? Az más, az általában a könyvé. Még ha akkor jut is valamennyi az ünneplésből nemzeti literatúránknak. Nem hiszem azonban, hogy ne férne rá eggyel – kettővel, hárommal… sokkal – több ilyen alkalom is. Mint amilyen József Attila és Márai Sándor születésnapja is lehetne…

 

TÓTH LÁSZLÓ
 Futamok
Február

Az idén is számos rendezvényt tartanak Budapesten a Költészet napjához kapcsolódva:

 

vissza Vissza a kezdőlapra