2003. június 09. hétfő 22:52

Főegyházmegyei missziós programot jelentett be Erdő Péter

 

Két éven át tartó missziós program kezdődött hétfőn az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében - jelentette be Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei kegytemplomnál tartott pünkösdi rendezvényen.

 

Az érsek a plébániai megújulást és a közösségi élet megerősítését célzó misszió fő feladatai között említette

Már az 1994-es főegyházmegyei zsinaton felvetődött, hogy valamilyen módon fel kellene újítani a népmissziók régi hagyományát. Kiemelte: a népmisszió a XVI-XVII. század óta újra és újra képes volt arra, hogy megújítsa egy-egy plébániai közösség életét. Számos templom előcsarnokában vagy bejáratánál még ma is áll a régi missziós kereszt, rajta a plébánián tartott népmissziók éveivel, amelyek felsorolása az 1940-es évek végével megszakadt.

 

Az érsek felhívta a figyelmet arra, hogy a globalizációra nem az elzárkózás a katolikus válasz, hiszen az amúgy is reménytelen, hanem az: "igen, ha kell globalizáció, de katolikus módon". Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a program idején különös figyelmet kell fordítani a legszegényebbekre, a szociálisan hátrányos helyzetűekre.

 

Felidézte, hogy egy-egy budapesti plébánián máig fennmaradt az úgynevezett utcafelelősi rendszer, hozzátéve: érdemes e területi jelenlétet megerősíteni. Szerinte Budapest városának van katolikus lelke, katolikus hagyománya, még ha az egyházmegye ékköve, történelmi központja Esztergom is.

 

Erdő Péter kifejezte reményét, hogy a főegyházmegye újonnan indult lapja, az Esztergom-Budapest is hozzájárul majd a közösség erősítéséhez.

 

Az érsek arra kérte a plébánosokat, hogy a program keretében - az újraevangelizálás szempontjai alapján - rendezzenek intenzív lelkipásztori hetet.  Kezdeményezi továbbá, hogy ezek megtartását követően tüntessék fel az új évszámot a régi népmissziós kereszteken, illetve azok hiányában állítsanak új keresztet a misszió emlékére.
 

MTI nyomán

vissza Vissza a kezdőlapra