2003. május 24. szombat 21:46

 

A Duna Televízió és az Uránia Nemzeti Filmszínház
pünkösdi éjszakai filmfesztiválja

 

A pünkösdi virrasztás ősi keresztény hagyomány. A Duna Televízió és az Uránia Nemzeti Filmszínház pünkösd előestéjén, június 6-án rendezi meg a több mint hetven filmet felvonultató filmfesztiválját. A filmeket folyamatosan három teremben vetítik, a bemutatandó művek listája és a programba kerülés várható időpontja megtekinthető lesz a Duna Televízió (www.dunatv.hu) valamint az Uránia Nemzeti Filmszínház (www.urania-nf.hu) honlapján.

 

A vetítések június 6-án este 22 órakor kezdődnek, a tizennégy órás programot másnap, június 7-én 11 óra 30 perckor a csíksomlyói búcsú hagyományos élő közvetítése zárja az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.

 

Az előadássorozat díszvendége Mádl Dalma köztársasági elnökné asszony,
fővédnöke Dr. Szabó Tamás tábori püspök.

 

A belépés ingyenes,
s a rendezvényre minden kedves érdeklődőt szeretettel látnak a rendezők.

 

vissza Vissza a kezdőlapra