2003. május 07. szerda 20:40

Szent Gellért-díj Dr. Rédly Elemér atyának

 

Feladatunk: a ránk bízottakat elvezetni a Jézussal való személyes találkozásra."

 

- A Hitvallás olvasói és munkatársai nevében sok szeretettel gratulálok a Szent Gellért-díj aranyfokozatához. Mondana pár szót a kitüntetésről?
- A Szent Gellért Díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia adományozza a keresztény nevelésben élenjáró pedagógusoknak.

 

- Az Ön esetében mit jelent ez?

- A Magyar Püspöki Kar 1968-ban és 79-ben hittankönyv-pályázatot írt ki, ennek eredményeként jelenhetett meg az Elsőáldozók könyve című munkám, és több hittankönyv írásában is részt vettem. A Hitoktatási Bizottságban kezdettől fogva dolgoztam 2001-ig. A papi hivatás sokoldalú feladatain belül engem az foglalkoztatott leginkább, miként lehetne egyre gyümölcsözőbbé tenni a hit átadását a katekézis során. Ezért, 1970-től rendszeresen továbbképző lelkigyakorlatokat szerveztünk hitoktatók számára.

 

- Mennyiben képviseltek ezek új szellemiséget az előzőekhez képest?

- A tanító Jézust helyeztük középpontba, rajta keresztül jutottunk az Atya teljesebb megismeréséhez.

 

- Melyek voltak a következő eredmények?

- Az országban másodikként, Győrben indítottuk el a Hitoktató képző tanfolyamot 1984-ben. Ez volt az alapja annak a hitoktató képzésnek, amely 1991-től, a Győri Hittudományi Főiskola keretében, mint önálló, akkreditált hittanárképző szak képez ma is hittanárokat. Fontos munka volt a Magyar Katolikus Katekizmus újrafogalmazása a II. Vatikáni Zsinat szellemisége szerint, illetve a Magyar Katekétikai Direktórium megfogalmazása.

 

- Min dolgozik jelenleg?

- A győri Prohászka Ottokár Iskola hittankönyv-sorozatának utolsó kötetein. A Győri Hittudományi Főiskolán kateketikát, keresztény pedagógiát és szociológiát tanítok, és írom a hozzá való jegyzeteket.

 

A Jóisten adjon Önnek sok erőt és kegyelmet további munkáihoz.

Sz. J.

forrás: Hitvallás a Győri Egyházmegye Folyóirata

vissza Vissza a kezdőlapra