2003. május 09. péntek 22:28

A Fidesz-frakció a Sulinet II. programról

 

A Fidesz-frakció országgyűlési határozati javaslatot terjeszt a parlament elé annak érdekében, hogy az Országgyűlés biztosítsa a Sulinet II. program működését. Ezt Pokorni Zoltán, a Fidesz képviselőcsoportjának oktatási kabinetvezetője jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján

 

A politikus elmondta, hogy az Oktatási Minisztérium olyan pályázatot írt ki, amely szerint a győztes ajánlattevőnek mindössze egy hét állt rendelkezésére, hogy többmilliós költséggel kiépítse a több mint 2.200 végpontot a Sulinet hálózathoz.

Utalt arra, hogy a tárca pályázatára csupán egy ajánlat érkezett: az Elender-Matáv-csoport konzorciumé.

Pokorni Zoltán felhívta a figyelmet: a Gazdasági Versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy az Oktatási Minisztérium eljárása sérti az esélyegyenlőséget, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult.

A volt oktatási miniszter szavaiból kiderült, hogy a döntőbizottság megalapozottnak találta a versenyhivatal véleményét, felfüggesztette, majd megsemmisítette a minisztérium eljárását, és egyúttal hárommillió forintos bírságot szabott ki a tárcára.

Pokorni Zoltán hangsúlyozta, hogy az Oktatási Minisztérium eljárásával napi hárommillió forinttal többe kerül a program működtetése.

A politikus utalt arra is, hogy az oktatási tárca áprilisra ígérte az új közbeszerzési eljárás kiírását, ez azonban nem történt meg.
 

MTI alapján

vissza Vissza a kezdőlapra