2003. június 30. hétfő 07:39

 

A Fidesz közleménye - szekszárdi híd

 


Tolna megye 75 éves álma valósult meg a szekszárdi Duna-híd elkészültével. Bár évtizedeken keresztül hallhattuk - sőt napjainkban is egyre többet halljuk -, hogy mit, miért nem lehet megcsinálni, mégis volt négy olyan esztendő Magyarország életében, amikor valamennyien arról beszéltünk, hogy mit, hogyan lehet mégis valóra váltani. Ebből az összefogásból, ebből a közös akaratból születhetett meg e híd.

A sors különös fintora, hogy a hidat egy olyan ember avatja majd fel - rendes szabadsága miatt majd csak jövő pénteken -, aki mindent megtett annak érdekében, hogy lejárassa azokat, akik a létrejöttét segítették.

Ott leszünk és meg fogjuk tapsolni őt is. Tapsunk azonban mégsem neki szól majd, hanem azoknak - és csakis azoknak -, akik a 75 éves álom valóra váltását támogatták: a tervezőknek, a kivitelezőknek, minden közreműködőnek és természetesen azoknak, akik használni fogják.

Fónagy János (Fidesz)
Koltai Tamás (Fidesz)

 

Országos Sajtószolgálat

vissza Vissza a kezdőlapra