2003. június 03. kedd 01:05

 

Szentlászló nevű települések elöljáróinak találkozója

 

Vasárnap Tordaszentlászlón rendkívüli eseményre került sor. Összesen tíz Szentlászló nevű település elöljárója gyűlt össze. A házigazda Tamás Gebe Andrással együtt tíz polgármester vett részt a rendezvényen, és egy unitárius pap is érkezett. Kilencen Magyarországról jöttek, ketten pedig erdélyiek voltak: a székelyföldi Nyárádszentlászlóról érkezett Kiss Mihály unitárius lelkész, illetve Tordaszentlászló polgármestere.

A találkozó — sorrendben immár a nyolcadik ilyen rendezvény — jó alkalom volt arra, hogy ismerkedjenek, és keressék a közös gondok megoldására a legmegfelelőbb módozatokat. Mindegyik községi elöljáró ismertette települését, majd a meghívottak szólaltak fel. Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei RMDSZ elnök, parlamenti képviselő és Kerekes Sándor, a Kolozs megyei tanács alelnöke köszöntötték az egybegyűlteket, majd Egyed Ákos professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke Szent László királyról beszélt. Ezt követően Beder Tibor, a Magyarok Világszövetsége részéről mondott köszöntőt.

Boldizsár Zejk Imre helyi RMDSZ elnök, nyugalmazott magyar irodalomtanár Tordaszentlászló és vidéke címmel tartott történelmi előadást.

Tamás Gebe András polgármester részletesen bemutatta a község gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Elmondta: Tordaszentlászló községhez hét falu tartozik — Magyarfenes, Magyarléta, Kisfenes, Hesdát, Románléta, Sztolna és Rákos. A lakosság nemzeti összetétele: 51% magyar, 49% román és roma. A nyolc falunak jelenleg csupán egyetlen háziorvosa van, akinek 3000 lakost kell ellátnia, de erre a napi hétórás rendelési idő nem elég. Hét faluban I–IV. osztályos iskola működik, míg Kisfenesen és Hesdáton I–VIII. osztályos románul és Szentlászlón magyar nyelven. Ide bejárnak a magyar fenesi és magyarlétai magyar gyermekek is. Iskolabusz szállítja naponta a gyermekeket a szentlászlói iskolába. Jól áll a falu népe a telefonhálózattal, az ivóvízzel, és remény van a csatornahálózat kiépítésére is.

A legnagyobb feladat, amiért évek óta harcolnak, a földgáz bevezetése. A magyar lakosság zöme református, kevés római katolikus él Magyarfenesen. A románok többsége ortodox vallású, kevesebb a görögkatolikus.

Jól működik a fúvószenekar és a kórus. Van színjátszó- és tánccsoport is, működik a teleház is, az első Kolozs megyében. 1990 óta minden évben Szent László-napi kórustalálkozót szerveznek, ahol fellépnek hazai és külföldi dalkörök is.

A résztvevő vendégek közül három elöljáróval beszélgettünk.

Kiss Mihály nyárádszentlászlói unitárius lelkész elmondta, hogy falujában 136 unitárius és 28 református lakik. A gazdálkodók átlag életkora közel 60 év. Szerencsére van már öt fiatal gazdálkodó is. Dicséretes dolog, véli a tiszteletes úr, hogy a földet mind megszántják, bevetik, egy parcella sem marad műveletlen. Gabonát és cukorrépát termesztenek. Ebből az ipari növényből többet is vetnének, de az emberek nincsenek megelégedve a felvásárlási árral, amit a gyár a répáért fizet.

— Szorgalmasan dolgoznak a székely földművelők — zárta szavait a tiszteletes úr. Jöjjenek el hozzánk, szívesen látjuk...

Bárány Péter a magyarországi Bükkszentlászlóról érkezett. 900 lakosú település. Itt a természeti adottságok a gazdálkodást nem teszik lehetővé, így iparból, kereskedelemből, szolgáltatási tevékenységből élnek a lakosok.

Tóth András Pusztaszentlászló polgármestere. 670 ember él ott, 10%-a a mezőgazdaságból, 20%-a az átalakult téeszben keresi meg a mindennapi kenyeret. Mintegy 25–30%-uk ipari munkás, de vannak kertészek és méhészek. Összesen több mint 2000 méhcsalád van a faluban. Méhészképző iskola működik községükben. Ide szívesen fogadnának tanulni vágyó fiatal méhészeket Erdélyből is. Akit közelebbről érdekel a méhészet, felveheti a kapcsolatot Tóth András polgármesterrel: Pusztaszentlászló, Kossuth u. 87., telefon: 0036-(92)569024 vagy otthon 0036-(92)369078, mobilszám: 0036-30-9745263.

A polgármester azt is elmondta, hogy a képzés minimális költségbe kerülne. Különösen a vajdakamarási fiatalok figyelmét szeretnék felhívni, ahol több mint tíz fiatal kezdett el méhészkedni az utóbbi években.

Barazsuly Emil

Szabadság

Kolozsvár

vissza Vissza a kezdőlapra