2003. május 19. hétfő 15:13

Dr. Varga László felszólalásai
 a Magyar Parlament 1998-2002-es ciklusában

1998.11.20. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év októberében Budapest főpolgármestert választott, és a kampány során a Magyar Szocialista Párt elnöke kijelentette, hogy ők a jelöltjüket visszavonják, és támogatni fogják a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltjét. Ezért nem is szólnék, ez egy párt belügye. Azonban hozzátette azt: azért teszik ezt, nehogy egy jobboldali jelölt kerüljön a főpolgármesteri székbe.

A főpolgármester meg is nyerte a választást, különös köszönettel a médiának, amely a Szabad Demokraták Szövetségét a rendszerváltozás óta nebáncsvirágként kezeli; a kormányzatban már részt vettek '94-'98 között, négy év alatt, rengeteg, tengernyi hibával nem kaptak annyi bírálatot, mint pár hét alatt a Fidesz-Magyar Polgári Párt. De ez az ő dolguk, ezzel nem akarok foglalkozni, a rádió torzító politikai híreivel majd egyszer később fogok foglalkozni.

A Magyar Szocialista Párt elnökének kijelentése azonban megdöbbentő. Egyrészt azért, mert visszahozza a 40 éves elnyomásnak azt a szellemiségét, hogy csak bizonyos baloldaliak kaphatnak közéleti tisztséget, más szóba sem jöhet, és kizár olyanokat is, akik esetleg alkalmasabbak, mint az ő jelöltjük. De meglepő azért is, mert veszélyezteti az egyenlőségesély elvét, ami a demokráciából következik. Nem utolsósorban meglepő, hogy az Országgyűlés helyén a rendszerváltozás óta én még nem hallottam, hogy mik azok a különleges baloldali értékek, amelyek feljogosítják arra, hogy kizárólagosságra törekedjenek, és másokat be sem engednének a közéleti tisztségekbe.

Véleményem szerint, bármennyire is változik körülöttünk a világ, vannak örök értékek, amelyek vonatkoznak minden közéleti tisztséget viselőre. A régebbi időkben megelégedhettünk azzal, hogy egy ország vezetője törekszik az ország függetlenségét megvédeni, szabadságot, jólétet biztosítani a népnek, és anyanyelvünket megőrizni. Ma, a komputerek világában, amikor az interneten már majdnem mindent olvashatunk, űrrepülések közepette vagyunk, azt mondhatom, olyan értéknek tekintem, hogy a közéleti tisztséget valaki viselje, hogy a nép alapvető jogaiért, a kisebbség jogaiért küzd, részt vesz abban, hogy a család erősödjön, egyenlő esély a közéletben és a gazdaságban, az egyéni vállalkozást segíti, a szociális igazságosság érvényesüljön, és nem utolsósorban a nevelésben a legmagasabb tudás mellett szerezze meg azt a képességet, hogy embertársai iránt a felebaráti szeretet szellemében cselekedjen. Talán nem túlzás és elfogultság részemről, ha azt mondom, hogy ez a kereszténydemokráciában megvan, de megvan a klasszikus liberalizmusban is, megvan a konzervatívoknál, megvan a népi és nemzeti csoportokban is, és azokban a szociáldemokrata pártokban is, amelyeknek a gyökere a demokráciában van, és a marxizmust már a múzeumba tették.

Mindezek alapján úgy vélem, hogy jó volna a század vége felé, átlépve a jövő századra, az oldalakat félretenni. Beszéljünk értékekről, és beszéljünk haladó szelleműekről, haladást támogatókról és haladást fékezőkről, gátlókról. Az a benyomásom és az az érzésem, hogy akik az általam elmondott értékeket támogatják, azok haladó szelleműek, akik nem, azok gátlók, fékezők, és a kizárólagosságra való törekvés semmi más, mint a hatalomra való törekvés, amely nem a közérdeket, hanem a pártérdekeket nézi.

Megértem, hogy a Magyar Szocialista Párt rengeteget szenved a nem várt vereségtől, nem tud még felocsúdni - talán minden párt így viselkedne, a párt emberei, vereség esetén -, de azt már nem, hogy nem méltóan viselik el a vereséget. Tudomásul kellene venni ezeknek az értékeknek a szemléletét és azt, hogy ma olyan kormány van Magyarországon, amelynek miniszterelnöke 25 éves korában százezrek jelenlétében és milliók hallatára, 40 év után talán először mondotta ki, hogy a függetlenség első feltétele: a szovjet csapatok menjenek ki. Lehet bírálni a kormányt, de ne felejtsük el, az átlagos életkoruk 43 év, ami Európában, sőt a világon is a legfiatalabb kormány, az értékeket szemléli; lehet sok hibát elkövetni, és valószínű, hogy minden kormány elkövet, de egyben biztosak lehetnek: kiirtják a korrupciót, azt a korrupciót, ami az előző időket átszőtte, és minden közéletnek a betegsége, minden közéletet tönkretesz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Befejezem egy mondattal, igen tisztelt elnök úr, azzal, hogy sokkal célszerűbb lenne, ha a Magyar Szocialista Párt elnöke és a Magyar Szocialista Párt az értékeket tartaná szem előtt, nem pedig az oldalakat, amelyek már sehova nem vezetnek, és ne egy nagy mínusz legyen az ellenzék, ami a végtelenségben semmi, hanem pozitív, olyan javaslatokkal jöjjön, amelyek nemcsak az ellenzéknek, de a kormánynak is elfogadhatók.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

1998.12.08. Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 50.évfordulója alkalmából vezérszónoki felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Amióta ember él a földön, az ember jogaiért, boldogulásáért folyamatosan harcolnak, ugyanúgy, mint az elnyomók ellen. Az ember boldogságáért folytatott küzdelemből kiemelném a kereszténységet, amely meghirdette az Isten előtti egyenlőséget és a társadalmi békét szolgáló felebaráti szeretetet. Amíg a kereszténység tábora nőtt, sajnos az emberek egymás közötti egyenlősége és a jogainak az elismerése sokat késett. A XVII. és a XVIII. században Grotius Hugo nevéhez fűződő természetjogi iskola neves tudósai, Hobbes, Keresztély, Kant azon fáradoztak, hogy az ember természetéből levezessék az örök érvényű jogokat. Sajnos nem tudtak megállapodni abban, hogy az embernek melyek azok a tulajdonságai, amelyek az örök érvényű jogokra alapozhatók, s ezért nem tudtak egy egységes, összefoglaló jogi kódexet kiadni.

A XVIII. században már megnyílik az igény erre. Meg kell említenem az ónodi országgyűlés 1707-es határozatának 2. szakaszát, amely már a szabadságjogokról beszél, és igényli annak érvényesítését. Két nagy okirat született meg a XVIII. század második felében, az egyik az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata 1776. július 4-én, amely már felsorolja a teremtőtől kapott jogokat; a másik a francia nemzetgyűlés ünnepélyes nyilatkozata 1789. augusztus 26-án, amely tizenhét szakaszban foglalja össze az emberi jogokat. Mindkettő történelmi okirat, azonban mégiscsak az érintett országok polgáraira vonatkozott, annak ellenére, hogy hatásuk messze-messze túlterjedt - Európán túl - minden kontinensre.

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1948. december 10-én kelt Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az első, amely a világ minden polgárának szól, erre emlékezünk. A nyilatkozat - amelyet az emberi jogok bibliájának nevezek - első szakaszában üzen mindenkinek, de a kormányoknak is, nemcsak a polgároknak, hogy minden ember szabadnak, méltóságban és jogban egyenlőnek születik, fel van ruházva értelemmel és lelkiismerettel, és egymás iránt a testvériség szellemében kell cselekednie. Ebből a tiszta forrásból erednek az ember jogai. Megemlíteném elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságát, amely az embernek megadja azt a lehetőséget, hogy belső értékét, gondolatát kifejezheti, megbecsülést szerez a társadalomban, öntudatát emeli és az ország szerves részének érzi magát, mert teljes jogú.

Ugyancsak fontosnak tartom megemlíteni az esélyegyenlőséget, amely nemcsak az ország kulturális, gazdasági fejlődését segíti, de az Európai Unióba menetelünknek is fontos feltétele. Ugyancsak jelentősek a nyilatkozat 23. szakaszában említett szociális igazságok, szociális jogok, amely szakasz kimondja, hogy minden embernek van joga dolgozni, és biztosítani kell, hogy munkabéréből a családja és önmaga emberi életét biztosítsa.

Igen tisztelt Országgyűlés! Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy amelyik ember a munkabéréből tisztességesen megél, amelyik ember ki tudja fejezni a gondolatát, abban öröm van. Az öröm a lélek derűje, és erre nagy szükség van 40 éves elnyomás után, amikor szellemiségünket, a szellemi szabadságot fogságban tartották, sőt megsemmisítették, és sajnálatosan a társadalom számos területén a selejt árvize öntötte el az országunkat.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának ugyancsak fontos része az, hogy ennek a megvalósítására törekedjünk. A törekvésnek és a nemes céloknak a megvalósításához csakis a vezetők nemes elhatározása és a polgárok együttműködése szükséges. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata erre is megadja az iránytűt. Azt mondja, hogy minden ember értelemmel és lelkiismerettel van felruházva. A lelkiismeret véleményem szerint a közélet egyik legdöntőbb tényezője, hogy döntésünket a lelkiismeret közbenjárásával, segítségével hozzuk, amely minden alkalommal a nép és a köz érdekében áll. Abban az esetben, ha a döntés a hatalomból ered és kizárólag a hatalom megszerzésére vagy megtartására irányul, kegyetlen lehet, kíméletlen, sőt emberirtó.

Európa nagy államférfiját, Winston Churchillt érdekelte ez a kérdés, és amikor tárgyalásban volt Roosevelttel és Sztálinnal - ahogy az életrajzában írja, amelyért irodalmi Nobel-díjat kapott - egyszer odafordult Sztálinhoz, és azt kérdezte: "Miért kellett 5-6 millió embert meggyilkoltatni?" Sztálin így válaszolt: "A rendszer fenntartása végett szükséges volt." Ő volt a kommunizmusnak és az úgynevezett szocializmusnak 33 éven át a vezére.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ugyancsak utat nyit arra is, hogy átgondoljuk: az egymás iránti testvériség szelleme és megnyilatkozása nélkül nem lehet a közéletben eredményeket elérni és társadalmi békét létrehozni. Abban az esetben, ha ezeket mind számításba vesszük, akkor talán megértjük azt, hogyan és miképpen született meg ez a csodálatos történelmi okirat, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Ennek a létrehozásában ott voltak a politikai árnyalat minden színei, a hívők és a hitetlenek, a radikálisok, a klasszikus liberálisok, kereszténydemokraták, szociáldemokraták; ott voltak a nihilista liberálisok is, akikről Dante az Isteni színjátékban azt írja, hogy nem kellenek se Istennek, se ördögnek, de mégis felismerték azt, hogy együtt kell dolgozni a második világháború okozta borzalmas szenvedések után. És gondolva arra, hogy mi is 40 éves nagyon nagy szenvedés után kezdtük meg a szabadság életét, úgy érzem, csak olyanokkal lehet egy új világot létrehozni, akikben a lelkiismeret dolgozik és egymás iránt gyakorolják a testvériség, a keresztény felebaráti szeretetet.

Igen tisztelt Országgyűlés! Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának harminc szakasza és az abban foglalt jogok - Eötvös József szavaival élve - nemcsak a következő évszázad, hanem évezred, sőt évezredek uralkodó eszméi lesznek. Éppen ezért erről a helyről javasolom, hogy minden év december 10-én állami, önkormányzati, egyházi vagy magániskolákban emlékezzenek meg az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról, és az ifjúság ismerje meg jogait, hogy miképpen lesz teljes jogú, de azt is, hogy gyakorolnia kell másokkal szemben a testvériség szellemét, mert nemcsak teljes jogúnak kell lenni, hanem teljes embernek is - enélkül pedig nem lehet!

Ma, ezekben a napokban, amikor emlékezünk az Egyesült Nemzetek 185 tagországának országgyűléseiben, és az Interparlamentáris Unió 130 tagjának Moszkvában hozott határozatával ünneplik ezt a napot, amely úgy érzem, az emberiség történelmében az egyik legnagyobb, és mi, akik itt ülünk különböző politikai pártfelfogásokkal, nem egy nemes előjátékkal ma, mégis úgy érzem, abban el kellene határozni magunkat, hogy mindnyájan, akik itt ülünk, és akik különböző önkormányzatokban a közért dolgoznak, valóban azon fáradozzunk, hogy minden magyar polgár érezze azt, hogy méltóságban és jogban egyenlő. Érezze azt, hogy a belső értékeit kifejezheti és megbecsülést kap, érezze az esélyegyenlőség lehetőségét, hogy országunk valóban fejlődjön, és nem utolsósorban úgy érzem, arra kellene ünnepélyes fogadalmat tennünk, hogy mindent megteszünk azért, hogy hazánk, a sokat szenvedett, rengeteg megpróbáltatáson átment, tisztességes és becsületes népünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) minden polgára emberhez méltó életet éljen.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban. - Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

1999.02.09. napirend előtti felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! 50 évvel ezelőtt, 1949 februárjában az Országgyűlés legnagyobb pártja válaszút elé került: megalkuvással túlélni, vagy pedig becsülettel félreállni. Ugyanis Rákosi Mátyás azt követelte a Demokrata Néppárt képviselőitől, hogy az ártatlanul üldözött Mindszenty József bíboros elleni népbírósági eljárást helyeselje. A Demokrata Néppárt, Barankovics István főtitkárral az élén egyhangúlag visszautasította a kérést, megtagadta annak teljesítését, és tudván, hogy következik a Szociáldemokrata és a Kisgazdapárt szétverése, 1949 februárjában felfüggesztette működését.

A Demokrata Néppárt 1947 augusztusában 820 ezer érvényes szavazattal megnyerte a választásokat, maga alá gyűrvén a Magyar Kommunista Pártot, amely szégyenteljesen, több százezer kék cédula felhasználásával akarta meghamisítani a választások eredményét. Ez még a választás napján nyilvánosságra került, mert a szociáldemokrata igazságügy-miniszter, dr. Ries István letartóztatott egypár kékcédulást, amiért később őt tartóztatták le, és a titkosrendőrségen agyonverték.

A Demokrata Néppárt nem egy szokványos párt volt, hanem a két háború közötti keresztény, szociális reformmozgalmakból és szervezetekből nőtt ki, elsősorban a KALOT-ból, amelynek 500 ezer tagja volt, továbbá a Hivatás Szervezetből, amely egy keresztény szakszervezet volt - magam is munkálkodtam benne - 200 ezer taggal. Ezekből a szervezetekből nőtt ki a Demokrata Néppárt, tehát a képviselői nem darazsakként repültek be képviselőként egy pártba, hogy mások munkájának a gyümölcsét learassák, hanem a saját munkájuk eredményeképpen.

A Demokrata Néppárt már 1945 januárjában - még dörögtek az ágyúk Magyarországon - a debreceni kiáltványban meghirdette a programját, amelyben többek között kimondotta az ország függetlenségéért való küzdelmet, az emberi jogok gyakorlását - és hogy azt a keresztény felebaráti szeretettel gyakoroljuk mások iránt -, az ember méltóságának a megbecsülését, az egyenlő esélyeket, a szociális igazságosságot, az egyházak tanító és nevelő működésének a támogatását, a család erősítését és a nemzet szolgálatát. Igen tisztelt Országgyűlés, ez a kereszténydemokrácia, amely bárhol a világon megvalósult vagy meg fog valósulni, mindenhol kulturális és gazdasági fejlődést és társadalmi békét hozott.

A parlamentben sokszor előfordul annak hangoztatása, hogy "baloldali érték". Szeretném, ha egyszer felsorolnák, mit jelent ez a baloldali érték, hogy áll szemben vagy támogatja a kereszténydemokráciát, különös tekintettel arra, hogy a marxizmus és a történelmi materializmus már a múlté, és a szocializmus úgy múlt ki, hogy nem is létezett.

A Demokrata Néppárt 1989-ben újjáalakult, Kereszténydemokrata Néppárt néven. Az események sajnálatosan arra kötelezték a Demokrata Néppárt volt képviselőit és híveit, hogy kivonuljanak vagy kizárták őket a KDNP-ből, és megalakították a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget, amely a Demokrata Néppárt jogutódja. A KDNP-ben megszűnt a kereszténydemokrácia, politikai siralomház lett, ahol a gyűlölet elűzte a keresztény felebaráti szeretetet, és a vezető hatalmi mániája száműzte a demokráciát.

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség - mint a Demokrata Néppárt jogutódja - örömmel és eredményesen vett részt a választásokban, ahol Orbán Viktor vezetése alatt, nemzeti összefogással politikai csoda történt: leváltották a kormányt, és egy új korszak kezdődik. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség munkája a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportján belül a kormánynak, a koalíció együttműködésének a segítése és támogatása, ugyanakkor önállóságának a megtartása - mivel ő képviseli a kereszténydemokráciát - és vidéki és budapesti szervezeteinek a megerősítése.

Igen tisztelt Országgyűlés! Ritka évforduló, amikor egy politikai pártról emlékezünk meg félévszázados évfordulóján. Úgy érzem, kötelességem az Országgyűlés figyelmét felhívni arra, és talán nem esem túlzásba, ha azt mondom: szükséges, hogy a Demokrata Néppárt, amely megnyerte a választásokat 1947-ben - a vasfüggöny mögött egyedül nálunk győzött (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a kereszténydemokrácia, mutatva a nép józanságát és bölcs ítélőképességét -, ez a párt minden korban (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) és mindig példát mutasson mindenkinek, aki akár a képviselőházban (Az elnök ismét jelez.), akár a közéletben működik. Mik voltak ezek?

A 62 képviselő, akik valóban néppártiak voltak, mert kiváló értelmiségiek mellett a pártnak 29 százaléka munkás és paraszt származású volt...

 

ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes úr, elnézést kérem! Jeleztem, hogy öt perc áll a rendelkezésére (Dr. Varga László: Befejezem.) a napirend előtti elmondására. (Dr. Varga László: Egy mondattal befejezem.) Kérem, hogy fejezze be a mondatát!

 

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Befejezem, igen. Példát mutatott, soha nem hajtott fejet az önkénynek, nem szolgálta ki a megszállókat, és minden munkájával, minden tevékenységével a népet és hazánkat szolgálta. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

1999.05.04. napirend előtti felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 50 évvel ezelőtt a Budapesti Népbíróság Olti-tanácsa a katolikus egyházfőt, Mindszenty József bíboros hercegprímást az 1946. évi VII. törvénycikk (1) szakasza alapján, miszerint a demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalmat kezdeményezett, szervezett, életfogytiglani börtönre ítélte, amit a felsőbíróság jóváhagyott. Védőt sem választhatott, akit kirendeltek, az inkább az ügyészt segítette, mint a védelmet, így védőbeszéd sem hangzott el.

De mégis elhangzott; igaz, nem Magyarországon, és nem 1949-ben, hanem Franciaországban a normandiai Caen-ben, egyetemi városban 1992-ben, ahová a Memorial nemzetközi jogászszervezet, meghívására elmentem, akik arra kértek, hogy mondjam el az elmaradt védőbeszédet. Ennek a lényegét ismertetem.

A második világháború után a megszálló Szovjetunió és az őket kiszolgáló kommunista párt fő törekvése volt a keresztény egyházak működésének s a keresztény tanításnak erőszakos megszüntetése. Ennek a keresztényüldözésnek első áldozata Mindszenty József bíboros hercegprímás volt, őt követte Ravasz László református, majd Ordass Lajos evangélikus püspökök, utánuk pedig jöttek és áldozatai lettek a népirtásnak papok, lelkészek, hívek és nemzethez hű emberek és polgárok.

Én személyesen ismertem a bíborost, többször magához kéretett, politikai vitánk is volt, sőt ellentéteink is. Felejthetetlen élményem marad 1947 augusztus utolsó vasárnapja, a budafoki eucharisztikus nap, ahol több mint 15 ezer fő hallgatta a bíboros szentbeszédét, lelkesen kísérték megállapításait, és szűnni nem akaró tapssal kísérték azt a megállapítását, hogy Isten óvja meg hazánkat a materialista vezetőktől - örök érvényű igazság.

Abban a megtiszteltetésben részesültem dr. Nezgál Lajos prépost plébános úrtól, hogy magam is beszédet mondhattam, amelynek alapgondolata Babits Jónás könyve halhatatlan verse, öt bibliai igazságának egyike volt: "Vétkesek közt cinkos, aki néma."

A per jogi részével nem foglalkozom, mondtam, mert az erőszak száműzi az igazságot és a méltányosságot. Mégis szóvá teszek három jelenséget, ami, úgy érzem, fontos és tanító jellegű.

Az első az, hogy a demokratikus államrend megdöntésére irányuló vád azért nevetséges, mert ahol a polgárok nem gyakorolják emberi jogaikat, a szólásszabadságot, egyesülési, gyülekezési jogot, márpedig nem gyakorolták, ott demokratikus államrend nincs, ami pedig nincs, azt nem lehet megdönteni.

A másik, hogy a bíboros és hat ártatlan társa igenis elmondották, hogy beszélgettek a rendszerváltozásról, illetve várták a változást, és erről tárgyaltak. Igen ám, de abban az időben, akármilyen furcsán hangzik ma az Országgyűlésben, ez is bűncselekmény volt. Az 1946. évi VII. törvénycikk 2. -a izgatásról szól, s itt van a kis füzet, amit még a védőbeszédem idejéből hoztam el magammal (Felmutatja.), amely kimondja a joggyakorlatban és magyarázatban, hogy izgatás bűntettét követi el az, aki más előtt kijelenti, hogy a rendszer neki nem tetszik, és ez lesz még másképp is. Ez bűntett volt! Ugyanígy bűntett volt tehát, amikor az emberek összejöttek, beszélgettek arról, hogy változás lesz. Ez megtörtént, de semmi más bizonyítékot a bíboros és társai ellen felhozni nem tudtak, s elgondolkoztató, hogy abban az időben, a szovjet megszállás alatt... - amely különbözött a török és osztrák megszállástól, mert utóbbi kettő területet és hatalmat akart, míg a szovjet megszállás és a kommunista párt az embert is akarta, annak szándékával, gondolatával és cselekedetével, tehát megszállása alatt éltek, amely sajnos a mai napig érezhető.

Talán a harmadik jelenség a legérdekesebb, és talán a legvilágosabban mutatja a korszakot, hogy a bíróság előtt nem az Esztergomban letartóztatott Mindszenty József hercegprímás állt, hanem az orvosi beavatkozással akaratában és egyéniségében meggyöngített személy. Az nem a bíboros volt, aki a bíróság előtt állt!

Elgondolkoztató, micsoda óriási erő a hit és az igazság, hogy a hatalmas Szovjetunió (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), amely akkor a világ egyik nagyhatalma volt, s a kommunista párt nem tudtak és nem mertek szembenézni a bíboros igazságaival. (Az elnök ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.)

ELNÖK: Lejárt az ideje, képviselő úr.

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Lejárt, befejezem. Fegyverrel, erőszakkal lehet rendet csinálni, de éltető erőt nem. Úgy érzem, a bíboros élete és áldozata legyen erőforrása ma nekünk az ifjúság jó irányú nevelésének, a keresztény értékrend érvényesülésének, az Országgyűlés, a közélet megújhodásának és hazánk erejének.

Azzal fejeztem be védőbeszédemet, hogy a bíboros csak jót tett és nemeset (Az elnök a csengő újbóli megszólaltatásával harmadszor is jelzi a felszólalási idő leteltét.) - befejezem -, és nem követett el semmit, a vád alaptalan, s ezért kérem a vádlott felmentését.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

1999.10.01. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Népirtással, népek és népcsoportok kiirtásával először az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1950 körül foglalkozott, majd különböző nemzetközi konferenciák. Sajnos, hogy még ma is foglalkoznak vele. Ugyanakkor sajnálatosan sem az Egyesült Nemzetek Közgyűlése, sem nemzetközi konferenciák, sem a hazai fórumok nem foglalkoztak eszmeirtással, amely alatt értem azt, hogy megszálló hatalmak, diktatúrák, fasizmus vagy a kommunizmus a nemes eszméket kiirtják, és embertelenséggel behelyettesítik.

Nem kell hosszú történetet mondanom a Ház tagjainak. A megszállás 40 éve alatt világossá vált, hogy miként lett egy nemzeti öntudatot sugárzó nemzethűségből egy üres frázis a nemzetközi hazafiság, hogyan lett az esélyegyenlőségből a párttagság, és akinek bátorsága volt a felebaráti szeretetet gyakorolni és az üldözötteket a védelmébe venni, maga is üldözött lett. Szerencsére ragyogó szülők, kiváló tanítók, a keresztény egyházak tanítói igyekeztek ezt meggátolni, és főleg igyekeztek megmenteni azokat, akiknek a gondolkodását, akaratát, a cselekvését ez az erőszak megváltoztatta, egyéniségüket eltorzította, hogy ennek a kisebbségnek nem tudván segíteni, de a magyar nép többségét átmentették a politikai, eszmei földrengésből.

Szükségesnek tartom az Országgyűlésben ennek a megemlítését, mert egyrészt hiányzik még az a tanulmány, az a kutatómunka, amely feltárná nekünk, hogy a 40 év egyéniséget és jellemet eltorzító erőszakja, a nemes eszmék kiirtása milyen károkat okozott a polgárokban, elsősorban az ifjúságban.

Továbbá fontos ez azért, mert ennek a politikai-eszmei földrengésnek megvannak az utórezgései úgy a közéletben, a nevelésben, mint elsősorban talán a Kossuth Rádió Krónika műsorában.

Két tényt említek meg a rendelkezésemre álló időn belül, az egyik augusztus 20-a, Szent István napja, amely valóban nemcsak szent királyunk emléke, amelynek mindenkiben élnie kell, hiszen ha ő és követői nem dolgoztak volna értünk, ma nem beszélhetnénk magyarul, nem lennénk szabadok és függetlenek, hanem főleg azért, hogy minden politikai pártnak és csoportnak tiszteletben kell tartania és megünnepelnie Szent István ünnepét, nem pedig különböző furcsaságokkal, különböző jelszavakkal elhárítva mellőzni, mert politikai-eszmei utórezgéseket megtévesztéssel, továbbá félrevezetéssel is el lehet követni.

A másik, amit még különösebbnek tartok, az úgynevezett Nietsch-botrány. Megdöbbentő, hogy Budapest fővárosban, különösen honfoglalásunk 1100. évében, s különösen a kereszténység felvételének 1000 éves évfordulóján a művészet álarcában be lehet mutatni olyan képet, amely durván kegyeletet sért. Hogyan lehet, hogy Budapest főpolgármestere és a további illetékesek nem tudják, hogy a művészet élmény, és nem botránkoztat meg? Felemel és nem dob a földre; épít és nem rombol. Nincs a világon olyan ország jogilag, mely lehetőséget ad arra, hogy bárkinek a kegyeletét meg lehet sérteni nyilvánosan és durván.

Ha Budapest főpolgármestere ezt nem vette észre, szeretném ha felfigyelne New York város polgármesterére, Rudolf Gulianira. Ezekben a percekben és órákban egész New York feszültségben van, mert be akarnak mutatni hasonló, a katolikus egyházat sértő és kegyeletsértő képet. Ő kiállt, és a legkeményebben kiállt az ellen, hogy ez nem művészet, és mindent elkövet azért, hogy ez ne következzék be. Sajnálatos, hogy ez nálunk nem történt meg, mert ezek az eszmeirtásnak az utórezgései, amelyeket, ismétlem, nemcsak erőszakkal lehet elkövetni, hanem megtévesztéssel és félrevezetéssel is.

Nagyon sajnálom, hogy a Kossuth Rádió Krónika műsorában, amely elég sok műsort ad Amerikából - néha fecsegéssel -, a Barát József nevű szerkesztő nem emlékezett meg, egyszer sem említette meg ezt a nagyon kemény csatát New York városából, amely a művészet és az álművészet között van. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a budapesti Kossuth Rádió Krónika politikai műsorában még inkább... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) - befejezem: szellemi Gulág-műsorok vannak, amelyekben a politikai napfogyatkozás szemüvegét viselik, és nem bírják elviselni az igazság tiszta tényét. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)

 

1999.12.01. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közszolgálati elektronikus hírszolgálat ne legyen se a kormánynak, se az ellenzéknek a szócsöve, legyen tárgyilagos, az érdemleges események közlésével adja meg a lehetőséget a hallgatóknak, hogy maguk alkossák meg a véleményüket. Ezzel szemben az elfogult hírszolgálat megtéveszti a hallgatókat, elfogult, és beavatkozik a választók, a hallgatók önálló szabad elhatározásába. Ilyen félrevezető és megtévesztő hírszolgálat van a Kossuth Krónikában - tisztelet a kivételnek, és ez a kisebbség -, mert a többség még mindig nem vette észre, és nem jutott el a rendszerváltozásig. A szocializmus szellemi gulagjából sugározzák a híreket, elfogultan: a jelentéktelen eseményeket jelentősnek, az értékteleneket értékesnek minősítik, jelentős személyeket elhallgatnak, mondhatnánk, egészen jelentékteleneket pedig kiemelnek, és ezzel beavatkoznak a polgárok szabad elhatározásába és a véleményük kialakításába.

Továbbá, ha szabad mondanom, a társadalmi békét is megnehezítik, és nem kétséges, hogy a közvéleményt is megzavarják. Ez egy rendkívül súlyos cselekedet, mert az elmúlt, megszállási negyven év és a kommunista diktatúra éppen az emberek gondolkodásában, véleménynyilvánításában okozta a legnagyobb kárt. Hamarabb fogunk kigyógyulni a gazdasági károkozásból, mint abból a fertőzésből, amit éppen az emberek gondolkodásában, a legszentebb területen, a saját gondolatának kialakításában, véleménynyilvánításában, egyéniségének kialakításában végeztek.

Ez a félrevezető és mondhatnánk, megtévesztő hírsugárzás megmutatkozik többek között a miniszterelnök úr nyilatkozata körül, ami a NATO és az atomtelepek elhelyezése, a közismerten baloldali - ha így mondhatnám - Globe and Mail jegyzete és a hírek körül volt. Mit tett ilyenkor - és mit tehet mást - a szocializmus úgynevezett szellemi gulagja? Felhívja az MSZP elnökét, aki nyilatkozik, és kijelenti, hogy az országnak természetesen nemzetközileg is kárt okozhat, veszélyt jelenthet az atom elhelyezése.

Pár nap múlva kiderül, hogy ebből természetesen semmi sem igaz, sőt épp a volt miniszterelnök jelenti ki, hogy a nemzetközi helyzetünk erős, továbbá éppen tegnapelőtt kaptuk a hírt Moszkvából Kerekes András tárgyilagos híradásából, hogy az orosz közvéleményt és az orosz külügyet sem érdekli az a nyilatkozat, ami elhangzott a Magyar Rádióban, pontosabban a Kossuth Krónikában.

De megtörtént a károkozás, megtörtént a pánikkeltés, mert százezrek és százezrek hallgatták mindazt, amiben lényegében nagyon kevés volt az ellenkező vélemény kinyilvánítása, így az emberekben megmaradt a propaganda. Úgy érzem, elérkezett az idő, eljött az idő, amikor meg kell állítanunk azt, hogy olyan hírszolgálat legyen, és olyanok legyenek a hírszolgálatban, akik kizárólag félrevezetik és megtévesztik a hallgatóságot, legyen vége annak, hogy befolyásolják a magyar nép józan és bölcs, kialakuló véleményét, és a Kossuth Krónika - ha szabad így mondanom - krónikus krónikásai ne szólalhassanak meg olyan ügyekben, amiben a magyar nép jelentős és fontos véleménykialakítására van szükség.

Legyenek a Kossuth Krónika híradói és szerkesztői azok, akik tárgyilagosak, tisztességesek, józanul és érdemlegesen tájékoztatják a magyar hallgatóságot, és ne szólaljanak meg azok, akik pártokat, csoportokat, hatalmi érdekeket szolgálnak!

Úgy érzem, csak ezekkel a gondolatokkal lehet átlépnünk a harmadik évezredbe, hogy a magyar népnek meglegyen a lehetősége arra, hogy végre önmaga, józan, tárgyilagos hírszolgálat útján alkossa meg a véleményét.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

1999.12.08. A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról  - felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy Dávid Ibolya miniszter asszony kifejtése logikailag, politikailag és nemzeti szempontból is helyes. Itt ülök több órája, szokásomhoz híven türelmesen végighallgattam a hozzászólásokat, és feleségem szokta mondani, 50 évig nem ügyvéd voltam, hanem bizonyos fokig inkább pszichiáter, az volt az érzésem, hogy itt egy ellenzés van.

Természetesen száz és száz okot lehet mondani mindenre. Csak egy megjelenésre, egy formára, egy mondatra, kitekerni, kicsavarni. Itt egy negatív álláspont uralkodott az ellenzék oldalán, nem pedig egy öröm, egy lelkesedés, egy történelmi tudat, hogy itt vagyunk ezen a nagyon nehéz közép-európai részen, 1100 éve, szabadok vagyunk, függetlenek vagyunk, csodálatos szép nyelvünket beszéljük, s ez valaminek köszönhető. Nem azoknak akik ma beszéltek, vagy beszélünk, hanem valami távolabbinak, egy hosszabb történelmi folyamatnak. Ismétlem, lehet bonckés alá venni mindent, mindent, de egy ünnepnapon, még egy 50 éves házassági évfordulón, egy Nobel-díj kiadásánál nem megyünk bele azokba a szürkeségekbe, amik velejárnak minden ilyen együttléttel, vagy pedig munkával, hanem ünnepeljük az eredményt, ami létrejött, s ami egyiküknek sem, akik ott ülnek, vagy itt ülünk, érdeme, hanem valaki másnak, valami többnek, akik előtt hálát kell mondanunk, és meg kell hajolnunk, s erről egy szó se szólt, senki, csak itt és ott, Szent Korona, milyen módon, és hogy állt össze. Az is fontos egy ilyen irányú tudományos értekezleten.

1976-ban Jimmy Carter elnökhöz kérés ment, hogy küldjék haza a Szent Koronát. Nagyon sok ellenkezés volt, különösen bizonyos oldalakról. Az akkori menekült kormánynak a vezetője Varga Béla volt, én is tagja voltam, többek közt Nagy Ferenc, még Kovács Imre, és jómagam, az álláspontunkat kifejtettük, hogy a Szent Koronának otthon a helye. Nem gondoltunk, királyság, más lesz, természetesen köztársaság van.

Én magam így fogalmaztam meg és fogalmazom meg: a Szent Korona és a kereszténység elválaszthatatlan. Nem vagyunk itt, és nem vitázunk, ha Szent István nagy egyénisége a kereszténységet nem vette volna föl. A Szent Korona mikor megjelenik, teljesen független az apróbb részletektől, jelenti az önállóságot, hazánk függetlenségét, a nép szabadságát, jelenti azt, hogy a szomszédokkal jól vagyunk, de jelenti azt, hogyha végigmegyünk az országon ma is, a kápolnákat, a templomokat, jelenti a száz és ezer lelkészt és hitoktatót, plébánosokat, akik oktatták a népet, hogy jobbak legyenek. Jelenti a szerzeteseket, apácákat.

Megdöbbentem mikor 1961-ben Kovács Imrével Brazília északi városába, Belémbe fölmentünk azért, hogy lássunk négy magyar apácát, akik a bélpoklosokat ápolták, mert innen kiűzték őket. De ott is a kereszténységet hirdették. A magyar kereszténységet, ha szabad így mondanom, magyarok, Sao Paolóban most is ott a Szent Benedek Gimnázium, a legnagyobb gimnáziuma, mondhatnám, Brazíliának, óriási kiterjedéssel, nagy hírrel, a kereszténység és magyar bencések alapították. A kórházak, az áldozatos szerzetesek, a reformmozgalmaknak a létrehozói. Nem hiszem, hogy sokan hallottak önök a másik oldalon egy Kerkai Jenőről, egy jezsuitáról, aki egymaga 500 ezer parasztfiút emelt ki a parasztságnak a vonalából, és fölemelte őket szakmailag és közéletre is, és több országgyűlési képviselő lett. Ez mind a kereszténységnek a gyümölcse, pár évtizede volt.

Nem lehet elszakítani Szent Istvánt s a magyarságot a kereszténységtől. Valaki azt mondta: és mi az, aki nem keresztény, az nem lehet magyar? Természetes, hogy lehet magyar, miért ne lenne, önálló álláspontja, elvi felfogása, de tisztelje azt, s azokat, akiknek köszönhető, hogy itt vagyunk, szabadok és függetlenek. Mert nem a hitetleneknek, nem a mindenkori, esetleg megszállottan lefekvőknek, hanem azoknak köszönhetjük, akik hitükkel és fegyverekkel, ha kellett, a nemzet szabadsága mellett kiálltak.

Azért tartom ezt fontosnak hangsúlyozni, mert nagyon sajnálom, hogy az a meggyőződés, ami a miniszter asszonyból kiárad, a jó, s tényleg hogy nem találtam itt olyan örömet és lelkesedést, ami lényegében ehhez a törvényjavaslathoz, ha vannak is kisebb hibák, hozzáfűződne. Hogy lehet élni, és hogy lehet törvényhozónak lenni egy ilyen nagy magyar ünnepen, ha nem a lelkesedés beszél belőle, hanem olyan apróságok, volt aki a másik oldalon még délelőtt a Don-kanyart említette, meg Dózsa Györgyöt. Uram, hát hová süllyedtünk? Hogy itt arról van szó, hogy a Szent Korona nem vallás, képviseli az önállóságot, a kereszténységet csak Szent István hozta be, nem a Szent Korona. Jelenti természetesen egy köztársaságban mindazt, amit elmondottam, de nem a királyságot. Mi nem azért kértük, hogy jöjjön haza 1976-ban a Szent Korona, hála istennek hazajött, hogy a királyságot hirdeti. Hát kinek jutott ez eszébe? Hirdette, ismétlem azt, aminek köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk és fönn tudtunk maradni. Csak ebben az évszázadban három megszállást éltünk túl. Valakik ezt végrehajtották, s valakikben élt valami több, mint ami némelyik felszólalásnál elhangzott.

Az is elhangzott, a köztársaság természetesen a népnek az akarata. Az 1946. évi I. törvénycikket, sajnos, amikor megszavazták, az akkori demokrata néppárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, egyedül fölszólalt dr. Eckhardt Sándor professzor, hogy mi köztársaságpártiak vagyunk, de szavazza meg a nép. A nép szavazza meg az államformát! Még ma se jutottunk el odáig, hogy az államfőt megválasszuk, s közben a nép jogáról és a nép hatalmáról beszélünk, és egyik legfontosabb jogát nem adjuk meg neki.

Igen tisztelt Országgyűlés! Énbennem él az a tudat, hogy a törvényjavaslat, lehet hibát találni, ismétlem, nincs olyan javaslat, amiben valaki nem akar hibát, de én sajnálom, és szeretném, ha tévednék, hogy egy negatív érzést találtam a felszólalóknál. Legyen ez a törvényjavaslat az nagy ünnep a harmadik évezred évfordulóján, s tekintsük úgy, még ha nem is értenek vele mindenben egyet, azt, hogy az önállóságunkat, függetlenségünket, a nép szabadságát, a kereszténység elterjedését, és azt, hogy jobbat és nemesebbet akartak az embertől, ezt nem kell kifogásolni, nem kell kereszténynek lenni, ha valaki nem akar, lehet hitetlen, lehet a Hit Gyülekezetének tagja, ez természetesen nem tartozik ide.

Én csak a kereszténység értékeiről beszélek. Ha valaki meggyőz majd engem a másik oldalon, hogy értékesebbek azok az elvek, amiket ők hirdetnek és megvalósítanak, mint a kereszténység volt, ha meggyőznek arról, hogy a felebaráti szeretettel kell cselekednünk mások iránt - aminek a megvalósításáért hiába küzdöttem az alkotmány-előkészítő bizottságban, épp a Szabad Demokraták Szövetsége tagjai nem fogadták el. Hogy jön a felebaráti szeretet az alkotmány preambulumába? Azért jön oda, mert az egész világon az a probléma, itt a szomszédunkban is, hogy a magunk jogaiért harcolunk helyesen, de a mások jogait nemcsak hogy elfogadni nem akarjuk, nem tiszteljük és egymás iránt nem a felebaráti szeretet szellemében cselekszünk.

Meglepődtek akkor, amikor azt mondtam, hogy az Egyetemes Emberi Jogok Kiáltványát, amelynek 51. évfordulójáról a későbbiekben ma még megemlékezem, az ateisták, hívők, szocialisták, kommunisták, liberálisok, kereszténydemokraták szavazták meg, és az első szakasza kimondja, hogy egymás iránt a testvériség szellemében kell cselekedni. Ők már eljutottak odáig, sokan még a magyar parlamentben nem. Ez egy érték, örök érték, ami soha meg nem változik; hiába lesz komputervilág, hiába megyünk fel az űrbe, vannak örök értékek. Az anyai szeretet ma épp olyan, mint millió évekkel ezelőtt vagy millió évek múlva, nem lesz változás benne akár ázsiai, afrikai vagy európai anyáról van szó. Ugyanúgy az is, hogy egymás iránt hogyan kell cselekednünk és a kereszténység lényege, az is örök érték.

Én ezt látom a törvényben, és ezt látnám ennek a megünneplésében, ha ebben találkoznánk, hogy 1100 év óta itt vagyunk, és remélem, erősebben, nemzeti öntudatban, úgy érzem, talán gazdagabban. De nekem a Szent Korona nem a királyságot jelenti, sosem voltam királypárti, ismétlem, azt az országot jelenti, amelynek a nyelvét boldogan használom és amelyet úgy hívok, hogy hazám.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

1999.12.08. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Egyetemes Emberi Jogok Kiáltványa az egyik legfontosabb történelmi okiratunk az emberi jogok vonatkozásában, mert amíg a híres amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 1776-ból csak az amerikaiaknak, a francia nyilatkozat 1789 augusztusából csak a franciáknak szól, ez az első nyilatkozat, amit 57 nemzet megszavazott, és az egész világon minden embernek szól. Három szempontból említem meg ezt a fontos évfordulót:

Az első az, hogy a jövő évszázadban, évezredben vagy évezredekben ezek az alapvető emberi jogok uralkodó, irányító eszméi lesznek az emberiségnek. Kiemelem ezek közül a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, az egyesülési és gyülekezési jogot, a nemzeti kisebbségi jogokat és a szociális igazságosságot. Ahol ezek érvényesülnek, ott demokrácia van, ahol nem, ott nincs demokrácia. Sajnos, az Egyesült Államok (Sic!) 188 tagja közül alig 30-ban érvényesülnek ezek a jogok; természetesen Magyarország idetartozik.

A másik szempont, amit meg akarok említeni, az ifjúság szempontja. Sajnálatos, hogy Magyarországon kísérleteim és erőlködésem ellenére még nem tudtam elérni, csak részben - nagyon kis részben -, hogy ezekről a jogokról minden év december 10-én az iskolákban röviden emlékezzenek meg. Ez nem egy egyszerű okirat, ez, ahogy mondottam, a jogok bibliája. Az ifjúság kapjon felvilágosítást, kapjon értesítést, kapjon legalább indítókat arra, hogy mik a jogai. Nálunk ez sajnos nincs meg. Ha megkérdezünk gimnáziumi tanulókat, hogy mik az alapvető jogaik, azt mondják, az alkotmányban benne vannak; de természetesen senki nem olvassa el azokat. Szükséges, hogy tudatossá váljon az emberekben már fiatal korban - hiszen amit 10-15 éves korunkban magunkba szívunk, azt a sírba visszük -, hogy mik a jogaik. De azt is tanítják - ez a kereszténydemokrácia alapértéke -, hogy másoknak is vannak jogaik, sőt az üldözötteknek védelem kell, nem utolsó sorban másokkal szemben a felebaráti szeretet szellemében kell cselekedni. Ez a jövő útja. Ahány nemzetközi konferencián részt veszek, mindenhol szerepelnek az alapvető emberi jogok; nálunk, hála istennek, érvényesülnek, de az ifjúság tudatában ez még nincs meg.

A harmadik szempontom az alkotmányunk kérdése. Lényegében nincs olyan alkotmányunk, amely a jogfejlődésünknek és a történelmi tradíciónknak megfelelne. Van működőképes alkotmányunk, tehát a kormány tud működni, de ennek gyökere az 1949. évi 20. törvénycikk, ami tudvalevőleg nem volt más, mint a Szovjetunió alkotmányának szolgai fordítása. Ezért az alapvető jogok minden alkotmány 1. -ában ott vannak, mert lényegében minden az emberért van; a jogokkal kezdődik, az érvényesüléssel folytatódik a boldogság és a jövő kérdése, de minden az emberért van. A jelenlegi úgynevezett alkotmányunkban a 12. részben, hátul kullognak ezek a jogok, megemlítve rendesen, szabályosan, de nem abban a szellemben, amiben kellene. Úgy érzem, elérkezett az idő, hogy legyen egy valódi alkotmányunk.

Az előző ciklusban - magam is résztvevője voltam - az alkotmány-előkészítő bizottságban próbálkoztunk, készült valami; nem mondom, hogy tökéletes, de tovább lehet menni. Javaslom, és célszerű volna, hogy ebben a ciklusban vagy a következőben, de minél hamarabb legyen egy olyan alkotmányunk, amely megfelel a jogfejlődésünknek, a történelmi tradíciónknak, magába foglalja azokat a jogokat - különösen a szociális igazságosságot, ami az Egyetemes Emberi Jogok Kiáltványában fontos szerepet tölt be -, amelyek a magyarok, polgáraink jövőjét és boldogságát valóban biztosítanák.

Köszönöm. (Taps.)

 

1999.12.15. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Történelmünkben a XX. század az egyetlen, ahol hazánk három elnyomás alól szabadult fel. A hosszan tartó Habsburg-megszállásnak az első világháború, a másodiknak, a rövid, de kegyetlen náci megszállásnak a második világháború vetett véget, míg a negyven évig tartó volt szovjet uralomnak és a Magyar Kommunista Párt diktatúrájának az 1956-os, történelmi jelentőségű magyar forradalom és szabadságharc adott olyan halálos sebet, amibe 34 év után kimúltak.

A megszállás alatt sem pártoknak, sem csoportoknak érvényes politikai ideológiájuk nem lehet, csupán a megszálló hatalom erőszakja érvényesül.

A felszabadulás után a politikai helyzetnek megfelelően érvényesülnek a pártok, így az első világháború után lassan indult meg a demokratikus fejlődés, osztályuralom volt bizonyos fokig, a második, a nácizmus után jött a kommunizmus, tehát lényegében sem a Kisgazdapárt győzelme, sem 1947-ben a kereszténydemokrata Demokrata Néppárt győzelme nem tudta megváltoztatni a belső helyzetet az elnyomás miatt.

Magyarországon több ízben felszólalnak, sőt elhangzik, a parlamentben is elhangzott, hogy egyáltalán van-e szükség ideológiára. Ha az Európai Unó felé nézünk, akkor azt mondjuk, hogy két jelentős politikai ideológia uralkodik: a kereszténydemokrácia és a szociáldemokrácia, van szerepe a nemzeti liberalizmusnak, a konzervatívoknak; de ez a két politikai irány, amely az Európai Unióban ma látható. A legutóbbi parlamenti választásoknál a kereszténydemokrácia a vele gondolkozókkal 230 mandátumot szerzett, szemben a szociáldemokraták 130-ával.

Magyarországi vonatkozásban, úgy érzem, ez a kérdés elhangzott, ezt csak azok mondják, akik egyrészt már kiábrándultak vagy nincs politikai ideológiájuk, elmosta az idő, por és hamu lett, gondolok a szocializmusra, vagy pedig olyan pártok vagy szövetségek, amelyek nem is tudnak ideológiában gondolkozni.

Úgy érzem, nem akarok pártpropagandát csinálni, de a mai időben, az 1998-as választások lényegében bizonyították, hogy a nemzeti liberalizmus, a kereszténydemokrácia, s a konzervatív erők azok, amelyek élő erők, s amelyek bizonyítják munkájukkal is a létfontosságukat.

Nem óhajtok beleavatkozni - mert nem szeretem - az MSZP szerepébe, de mindenesetre kissé meglep, hogy tíz év után még mindig nem szociáldemokrata párt, nem szociáldemokraták, legalábbis nem az, amit Kéthly Anna vezetett, akit személyesen jól ismertem, bátorságával kitűnt előttem az 1947-es és 1948-as parlamentben, s aki hűen bizonyította, szolgálta külföldön is az 1956-os forradalom szellemét.

Azt hiszem nem lehet semmiféle baloldali párt haladó vagy a nemzeti gondolattal megegyező párt, amelyik nem hajlik meg és nem ismeri el együttesen és egységesen 1956 történelmi érdemeit.

Azok pedig, akik úgy gondolják, hogy világnézetileg semlegesek, sajnálatosan erősen a nemzeti és a keresztény erőket semlegesítik, s náluk inkább a nihilizmus és a cinizmus uralkodik.

Ideológiákból nem lehet megélni, vallom én is, s ha valaki éhezik, annak nem azt mondom, hogy kereszténydemokrata vagyok, hanem azt mondom, hogy itt egy falat kenyér, gondoskodom az élelméről, a hajléktalanokról vagy egyéb nélkülözőkről. De ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a parlamentben néha elhangzik az a semlegesség, amely legyengíti azt az irányzatot, amely Európában, ismétlem, irányadó, s amely a jövő évezredben is, meggyőződésem szerint, uralkodni fog. A kereszténydemokrácia bárhol a világon, beleértve Chilét vagy kis részben Argentínát, még kisebb részben Venezuelát, de Európát, ahol kormányon volt vagy koalíció volt, békét, gazdasági, kulturális fejlődést, az ember méltóságának a megbecsülését és a szociális igazságosságot igyekezett megvalósítani. Ezek nem elmúló, ezek élő eszmék (Az elnök a csengőt megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) - befejezem -, amelyek uralkodni fognak a következő évezredben is, s azt hiszem, hogy ezek azok az irányadó eszmék, amelyeket követnünk kell, s amelyek irányadók, uralkodók lesznek a következő évezredben.

Köszönöm.

 

2000.02.08. napirend előtti felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt évszázad volt történelmünknek az egyetlen olyan korszaka, amikor három megszállás alól szabadultunk fel, az első világháború után a Habsburg-elnyomás, a második világháború után a rövid, de kegyetlen nácizmus alól, míg az 1990 májusában tartott szabad választással a hosszú évekig tartó nép- és eszmeirtó, a nemes eszméket embertelenséggel behelyettesítő, az egyéniséget eltorzító kommunizmus alól. Szerencsére népünk helytállásával, nemzethű vezetőkkel átvészelte az időt, újra szabadok és függetlenek vagyunk, ugyanakkor jogos igénye, hogy mindazok, akik ebben a Házban ülnek és dolgoznak, munkájukban a nép érdekét képviseljék és öncélukat, önérdeküket helyezzék a közérdek mögé.

A kormány a nép megbízása alapján arra vállalkozott, hogy függetlenségünket megerősíti, a nép szabadságát erősíti, és célja a család, a nevelés, a tudomány, a tanulás erősítése, nem utolsósorban - mint kereszténydemokrata boldogan mondom - a szociális igazságosság megvalósítása, amely egyre több hangsúlyt kap, jelentvén, hogy az országban saját hibáján kívül ne legyen munkanélküli és nélkülöző.

Ebben a munkában az ellenzéknek kötelessége támogatni a kormányt. Ugyanakkor természetesen szükség van az ellenzék építő szellemű bírálatára és javaslataira, amit a kormánynak tekintetbe kell venni. Az elmúlt másfél év során a törvényhozásban az előző kormány két pártja - a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége - munkájában sajnos az elveszett paradicsom, a hatalom visszaszerzésére irányuló küzdelmük, elkeseredett harcuk volt látható.

Ugyanakkor ebben a küzdelemben, ebben a nem mindig méltó harcban volt és van két olyan jelenség, amelyekre fel kell hívnom képviselőtársaim figyelmét. Az egyik az, hogy sokan vétenek nyelvünk tisztasága és szépsége ellen, és nem utolsósorban egyre gyakoribbak a gyanúsítások és rágalmazások. Sokszor úgy érzem, amit még 1947-ben sem éreztem ezen a helyen, hogy rendőrnyomozók beszélnek - lehet, hogy az előző foglalkozásuk ez volt - és nem törvényhozók. Szükséges lenne - amit már ügyrendi javaslatként meg is tettem -, hogy az ülésvezető elnök vagy alelnökök figyelmeztessék a képviselőt tévedéseire, és kérjék, hogy kérjen elnézést, s amennyiben nem teszi, vonják meg a szót tőle, mert ebben az Országgyűlésben csak azok szólaljanak fel, akik nyelvünk szépségét ápolják, és mások megbecsülését tisztelik. (Csige József: Akkor tegnap mi lett volna a fideszesekkel!)

Igen tisztelt Országgyűlés! Az előttünk álló feladatok valóban óriásiak. Az elmúlt negyven év szellemi és gazdasági téren végzett pusztítását nagyon nehéz egy évtized alatt helyrehozni. Az Egyesült Nemzetek Szövetségében 188 ország, míg az Európai Unióban 15 ország igyekszik a megválasztott vezetőket támogatni, segíteni abban, hogy a világbékét ápolják. A rengeteg nehézség és háború közepette már ötvenöt éve nem volt világháború, míg az első és a második világháború között csak huszonegy év telt el.

De nem kell továbbmennem, nem kell New Yorkba mennem, és nem kell Brüsszelbe mennem. Amit a magyarság, a magyar nép tanúsított az árvizek idején, mutatta azt az önfeláldozó, azt az egymást segítő munkát, amit, úgy érzem, a törvényhozóknak mindenképpen és mindenáron követni kell.

Igen tisztelt Országgyűlés! Tapasztalatom alapján állítom, hogy amennyiben az ellenzék nem szakít a gátló és - szabad mondani - sokszor mértéktelen és értéktelen munkájával, akkor az országban a nagy nehézségeket, elsősorban a szociális igazságosságot nem lehet megoldani.

Tisztelt Országgyűlés! Őszintén kívánom, hogy a harmadik évezredben ez az Országgyűlés legyen egy nemes küzdelem népünk javáért, jólétéért, szabadságáért és függetlenségéért, és csak erre összpontosítsunk! Kívánom, hogy az Országgyűlés legyen nyelvünk művelője és ne megrontója, legyen ez az Országgyűlés (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) mások személyiségének és becsületének a megvédése, nem pedig a besározása. És nem utolsósorban azt kívánom, de őszintén kívánom (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.), hogy mindazok, akik itt ülnek, nemzethűségből, nép iránti ragaszkodásból, nép iránt tett szeretetükből és cselekedetükből jól vizsgázzanak.

Köszönöm. (Taps.)

 

2000.03.20. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Asszony! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel. És önnek igaza van, hogy napirend előtt szólalok fel, mert hiszen már nem sokára megkezdődik a mai napirend.

Történelmünk szakadatlanul tele van a függetlenségi harcokkal és a nép szabadságáért folytatott küzdelemmel. Március 15-e is ilyen nap, amikor a nép a Kossuth vezette szabadságharcra, forradalomra emlékezve hálával gondol mindazokra, akik részt vettek ebben, mert a forradalom a bukása ellenére meghozta később a gyümölcsöt, nemcsak 1867-et, de meghozta azt is, hogy ma mi is szabadok vagyunk. Kegyelettel gondolunk mindazokra, akik a '48-49-es harcokban vagy bármikor előtte és utána meghaltak a hazáért. Március 15-e tehát nemzeti ünnep, nagy ünnep, amelyen méltóan kell mindenkinek megemlékezni erről a nagy történelmi eseményről.

Sajnos egyesek, így a Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetségének egyes képviselői inkább kampánybeszédet, pontosabban napi politikát folytattak támadásokkal, nem megfelelő megjegyzésekkel, mintha nem március 15-e, hanem napi politikai gyűlés lett volna. Ebben élen járt a Szabad Demokraták Szövetségének főpolgármestere, aki méltán kezet foghat kollegájával, a Romániában lévő kolozsvári Funarral azért, mert a megtévesztésben és indulatok gerjesztésében teljesen azonosak.

Felmerül a kérdés, hogyan létezik az, hogy egy nemzeti ünnepen bárki is politikai csatát vívna vagy politikai megjegyzéseket tesz. Kétségtelen, nemzeti érzés kell ahhoz, hogy valaki átélje a nemzeti ünnepeket. Nem születünk a nemzeti érzéssel, hanem családi és iskolai neveléssel, tanítással, tanulással, a magyar történelem ismeretével, a keresztény értékrendek megbecsülésével, nyelvünk erejével, íróink, költőink varázsával jutunk el addig az érzésig, amit úgy nevezünk, hogy nemzeti érzés, és nemcsak egy országban lakunk, hanem hazánkban is, amely hála istennek, független és szabad.

Mégis mi okozhatta azt, hogy egy ilyen nagy ünnepen - ismétlem - kampánybeszédeket mondanak? Úgy vélem, és talán közel járok az igazsághoz, hogy sem a fasizmusban, sem a kommunizmusban, sem a nihilista liberalizmusban a nemzetérzésnek nincs helye. Szükséges tehát, hogy a fiatalság is tanuljon, a fiatalság is példát vegyen arra, hogy március 15-én csak azok szóljanak és azok beszéljenek, akik előtt a nemzet, az ország, a nép van és nem a napi politika.

Végezetül úgy érzem, hogy úgy a Szabad Demokraták Szövetsége, mint a Magyar Szocialista Párt még mindig nem tudott megújulni, még mindig szenved a választási vereségben, és úgy érzi, hogy ezt csak egy úton lehet jóvátenni: ha görcsösen erőlködve a hatalom visszaszerzésére törekednek. Ezt csinálhatják és csinálják is minden nap - de kérem, ne tegyék soha március 15-én!

Köszönöm. (Bánki Erik tapsol.)

 

2000.04.14. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel. A média feladata, hogy a hazai és nemzetközi érdemi eseményekről tárgyilagosan tájékoztassa a hallgatókat, akik ennek alapján szabadon megalkothatják véleményüket. Az események érdemi kiválogatásához tehetség és tudás, a tárgyilagossághoz igazságérzet, az utóbbihoz pedig tisztesség kell. Ezek magas emberi értékek, nagyon kevesen bírják, ezért szükséges, mert lényegében korunknak ez a nagy hatalma az ember gondolatvilágát éri el, és amennyiben befolyásolja, és amennyiben megfertőzi, sokkal nagyobb károkat okoz, mint a természeti csapások.

Különösen fontos ez Magyarországon, hazánkban, ahol a fasizmus és a kommunizmus eszmeirtásai, nem utolsósorban pedig az, hogy valóban benyúltak az ember gondolatvilágába, megformálták, csak azt lehetett mondani, amit a sajtó vagy a rádió; így egyéniségeket megfertőztek, jellemeket eltorzítottak.

Nagyra becsülöm azokat - a BBC állandó hallgatója, nézője vagyok -, ahol lehet, hogy elfogultság van, de igyekezet is a tárgyilagosságra. Enélkül különösen a közszolgálati hírszolgálat nem létezhet. Sajnos, a rendszerváltás után tíz évvel a demokrácia falaivá emelkedtek, de a Kossuth Krónikában még mindig ott vannak a kommunizmusnak azok a szellemi ciánozásai, amelyek tíz év után is átszivárognak és átcsöpögnek a jelenbe, és teljesen távol vannak a tárgyilagosságtól és az igazságérzettől.

Nem óhajtok sok példát mondani - mert telefonon állandó protestálója vagyok a krónikának -, csak egyet, hogy amikor a kormány igyekszik az úgynevezett párttulajdonokat rendezni, hogy valóban ne legyen senkinek sem aránytalanul sok, de kevés sem, akkor a Kossuth Krónika hírei úgy adják ezt elő, hogy a kormány a kétharmados többséget meg akarja változtatni egyszerű szótöbbségre. Mi megy át a köztudatba: hogy demokráciaellenes. De nem az, hogy hazánk történetében nem volt még olyan milliomos és harácsoló kapitalista, mint a Magyar Szocialista Párt, amelynek 360 vagy 380 ingatlana van tulajdonban vagy birtokban. Mert ha ez megy át, akkor a köztudat úgy véli, igen, ezt rendezni kell. De számos ilyen eset van, majdnem minden nap, amely valóban minden józan emberrel megállapíttatja, hogy a tárgyilagosság hiányzik, amely nélkül közszolgálati rádió vagy televízió nem működhet.

Úgy érzem, hogy ez a változtatás csak akkor lehet - ez egy közös érdek is, hogy ne legyen az elektronikus hírszolgálat a kormány szóvivője, de ne legyen az ellenzék támogatója sem. Legyen tárgyilagos! Az, hogy a forró drót létezik, azt jelenti, hogy a kormány bead egy javaslatot, de már fél óra múlva ott van az ellenzékből valaki, aki szinte felolvassa a bírálatát. Miért? Mert a Kossuth Krónika régi emberei - szerintem 70-80 százalékban még a szellemi ciánozás hívei vannak ott - értesítik az ellenzéket, felveszik a kagylót, és máris szinte megsemmisítik azt a tervet, amely még nagyon messze van a valóságtól. Úgy érzem, ez nem egy tárgyilagos hírszolgálat.

Nem utolsósorban reálisan fel kellene fogni, hogy mi a hír és mi a propaganda. A Kossuth Krónika akkor járna el helyesen, ha mielőtt a Magyar Szocialista Párt elnöke vagy vezetői megszólalnának, bemondaná, hogy reklám következik, és amikor elmondták, akkor bemondani: a reklám elhangzott. Mert reklámnak jó lehet - de nem politikai nyilatkozatnak! És ha ez a különbségtétel nincs meg az emberekben, akkor a vezetők nagyon-nagyon messze vannak attól, hogy tárgyilagosnak és tisztességesnek tudjuk a rádiót és a közszolgálatot!

A Szabad Demokraták Szövetségét nem érintem, mert ők nebáncsvirágok, és a Kossuth Krónika tíz év alatt nem bírálta őket annyit, mint amennyit egy hét alatt a kormányt bírálja, de ezt nem rovom fel, hiszen nagyon nehéz helyzetben vannak, és magamnak is felteszem a kérdést: mi lenne velük, ha még bírálnák is őket?

Igen tisztelt Országgyűlés! Én szeretném, ha abban mindnyájan egyetértenénk, hogy ez a nagyon fontos hírszolgálati szerv, amely nemcsak tájékoztat, nemcsak ismertet, de nevel is (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), valóban olyan emberekből álljon, akiknek a tárgyilagossága, tisztessége, tudása, tehetsége megvan.

Köszönöm. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)

 

2000.05.05. A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy rendkívül fontos történelmi, emberi szempontból, hogy valóban megemlékezzünk a kommunizmus áldozatairól, és legyen egy nap, amikor a fiatalok valóban meghallják, hogy milyen borzalmon ment át Magyarország, a világ, és hogy valóban mit jelentett ez a borzalmas tömegveszély, amely hazánkban először kezdte meg az úgynevezett - általam nevezett, és az Egyesült Nemzetek közgyűlésén is elmondott - eszmeirtást. A fasizmus is elkezdte, de hála Istennek, csak rövid ideig, két évig tartott; az is borzalmas volt. Viszont negyven év: minden, ami nemes volt, ami emberi volt, a jóság, a szeretet, a felebaráti szeretet, az embertársaink megbecsülése, a személyiség megbecsülése, ez mind elveszett, és ennek a helyébe jöttek a mesterséges és, mondjuk úgy, a kommunista ideálok.

Két dolgot szeretnék még mondani. Az egyik az, hogy kevesen merték megkérdezni Sztálintól, hogy mit végzett az uralkodása, a rémuralma alatt. Churchill volt az egyetlen ember, aki az életrajzában leírja, hogy megkérdezte tőle, miért kellett 6-7 vagy 8 millió embert meggyilkoltatni. Sztálint meglepte a kérdés, de így válaszolt: a rendszer fenntartása végett szükséges volt. Ez volt a rendszer. Nálunk is azért tartom helyesnek a megemlékezést, mert széles körben, bizonyos fokig mindegyikünket érintett. Én nem vitatkoznék a napról, meg kellene egyezni - április 2., február 25. Valóban egy nap legyen, és nem szükséges, hogy ezen bármilyen vita keletkezzék; Kovács Béla éppen olyan nagyja volt... Hála Istennek, élve maradt, még vissza tudott jönni - ha emberi roncsként is - a Szovjetunióból. Ártatlanul szenvedett Apor Vilmos, akinek nagysága, azt hiszem, felbecsülhetetlen, és vitázni sem lehet ezen.

Gondoljunk közben arra a 180 vagy 200 ezer emberre - nem biztos a létszám -, akiket elvittek az utcáról, a lakásukból kiskabátban, ingben, és soha nem tértek vissza. Tehát itt egy olyan globális megemlékezésről van szó, ami valóban mindannyiunkat, mindenkit érintett, aki abban az időben élt. Hiszen az utcán már nem úgy sétáltunk, hogy előre néztünk, hanem oldalra néztünk, hátra néztünk, és egymást segítettük, hogy melyik utcába ne menjen be, nehogy elvigyék. Tehát ez egy olyan borzalom volt, amellyel kapcsolatban szükséges, hogy a fiatalság valóban megtanulja, hogy az alapjogoknak, az ember megbecsülésének a tanítása és gyakorlása nélkül nincs emberi élet. Ezért én természetesen javasolom, de ugyanúgy szeretném, ha nem lenne vita a nap kérdésében, mert maga a tény a fontos, hogy ez a hazánkat ért borzalmas negyven év, és az ezt megelőző orosz - nem győzelem, mert nem szeretem mondani - megszállás, ami minket ért, és aminek első négy évét jómagam is végigéltem, valóban emlékezetes maradjon.

Azzal zárnám, hogy különösen fontos megemlékezni, mert a kommunizmus alapja a szocializmus, és a szocializmus az én értékelésem szerint soha nem létezett - legalábbis marxi értelemben, hogy a termelőeszközöket a társadalom átveszi, mert soha nem vette át; az állam vagy a párt vette át. Hamis eszme, rémuralom, szükséges, hogy a fiatalságban ez ne csak borzalmat és borzadályt keltsen, hanem hogy ilyen soha, még csak gondolatban se merüljön fel az új generációban.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

2000.05.05. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok arról az ügyről, hogy az áprilisban közzétett statisztikák szerint az elmúlt időszakban Magyarországon 25 százalékkal csökkent az öngyilkosok száma. Ez örvendetes hír egyrészt azért, mert az élet- és haláltusában vergődők többsége, mára legalábbis, az életet választja, továbbá népességünk súlyos csökkenésében minden emberre szükségünk van. Hazánk ebben az évszázadban sajnos az öngyilkosok tragikus listáján mindig az első tíz között volt, a Szovjetunió megszállása és a Magyar Kommunista Párt diktatúrája alatt azonban közel másfél évtizeden át a szomorú első helyre kerültünk.

Az öngyilkosság általános okai között a fizikai és a lelki válság, a munkanélküliség, a nélkülözés szerepel; ehhez hozzájárul az elnyomásban, legyen az fasizmus vagy kommunizmus, hogy az emberi jogok gyakorlatát meggátolják, lehetetlenné teszik. Elhangzott Bécsben, az Emberi Jogok Egyetemes Kiáltványának nagy világkonferenciáján, hogy az emberi jogok gyakorlatának megtiltása rettenetes nagy kárt okoz az ember egyéniségében, az idegeiben, s természetesen a jellemében.

Szeretnék az általános okokon kívül az okok között megemlíteni egy olyant, amely ritkán hangzott el, különösen nem olyan személytől, aki, úgy érzem, abban az időben hivatalosan elismert, vezető egyéniség volt. Az 1980-as években New Yorkban járt Vas Zoltán, a kommunista párt egyik vezetője, és felkereste Varga Bélát, a nemzetgyűlés és a politikai emigráció elnökét, aki meghívta őt vacsorára, és rajtuk kívül jelen volt még Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt főtitkára, neves író és jómagam. A beszélgetés őszinte hangnemben zajlott, mindenről beszéltünk, a nyugati és a hazai helyzetről, főleg a hazairól, és ezt kérdeztem Vas Zoltántól a vacsora végén: "Mi az oka annak, hogy hazánk az egyesült nemzetek statisztikája szerint - amelynek szorgos kutatója voltam - az öngyilkosok világlistáján már hosszú ideje az első?" A humanista Vas Zoltán így válaszolt: "A reménytelenség." Ehhez a kérdéshez kapcsolódott a második és utolsó kérdésem hozzá, amely így szólott: "Te, aki közel tizenöt évet ültél Magyarország különböző börtöneiben a kommunista meggyőződésedért, te még láttad Lenint, Sztálinnal is találkoztál, hazatérésed után részt vettél a vezetésben, az átalakulásban, itt, Varga Béla, Kovács Imre és előttem, mondd meg őszintén, mi maradt meg neked a kommunizmusból?" "Semmi!" - hangzott a válasz.

Igen tisztelt Országgyűlés! Ebből a "semmiből" nőttek ki azok a senkik, akik semmibe vették az emberi jogok gyakorlását, az emberi méltóság megbecsülését, az esélyegyenlőséget, vagyis elültették a reménytelenség magvát.

Pár nappal ezelőtt ünnepeltük e Házban az első szabad választás tízéves évfordulóját, s helyesen jegyezte meg a köztársasági elnök úr és Kövér László elnök úr, hogy ez valóban az '56-os forradalom és szabadságharc gyümölcse. Hazánk független lett, népünk szabad, mindenki szabadon és félelemmentesen gyakorolja alapvető jogait, az emberi személy méltóságának megbecsülését az iskolában tanítják és gyakoroljuk. Úgy érzem, ami a legfontosabb, az esélyegyenlőség érvényesülése is érezhető.

Amennyiben ez tovább folytatódik és a történelmi egyházak tanítása is szélesedik, akkor az emberek még megszerezhetik a tudáson kívül és mindazok mellé, amit elmondtam, a hitet, amely, úgy vélem, életünk legnagyobb ereje és a legbiztosabb iránytűje.

Igen tisztelt Országgyűlés! Bízunk abban, hogy az emberek érzik, hogy reményük van a fejlődésre, reményük van az esélyegyenlőség megvalósítására, és ha még hitük is van, akkor azokból a válságokból, amelyeket sokan-sokan átélnek vagy belekerülnek azokba, a nagy vitában, a nagy válságban, a nagy küzdelemben a reménység mellett mégis az életet választják. Úgy érzem, ebben a munkában mindnyájunknak részt kell venni.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

2000.05.24. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel.

Sikeres külügyminiszterünk, dr. Martonyi János washingtoni látogatása során Madeleine Albright, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere május 1-jén Magyarország vonatkozásában a következőket mondta: "Magyarország az Egyesült Államoknak szoros barátja és szövetségese, a balkáni népeknek partnere, és az európai biztonság és stabilitás forrása". Pár nap múlva hasonló szellemben nyilatkozott Lionel Jospin, Franciaország miniszterelnöke, majd a holland miniszterelnök, aki azt mondotta, hogy az Európai Unió tagjelöltjei között Magyarország vezető helyen van, és elismeréssel nyilatkozott a kormányunkról.

Minden józan magyar örül a kormány és a nép munkája elismerésének. Ezért sajnálatos, hogy a volt kormány két pártjának vezetői - elsősorban a volt külügyminiszter, aki oly villámgyorsan szokott lecsapni a rossz kritikákra - hallgatnak, és úgy érzem, szomorúak azért, mert Magyarország dicséretet kapott jelentős külföldi tényezőktől.

Ugyanakkor komolyan kell vennünk a bírálatokat is és meg kell köszönni, mert fejlődésünket elősegítik, de a tévedésekre, nemzetközi elfogultságokra azonnal tiltakoznunk kell. Ilyen tévedése volt az Európai Unió magyarországi nagykövetének, Michael Lake úrnak, aki tévedett nyilatkozatában, és táviratban kértem, hogy legyen tárgyilagos, különösen pedig ne legyen az ellenzék szóvivője, mert nem ez a feladata.

Hazánkba gyakran ellátogat - s reméljük ezután is el fog látogatni - az amerikai törvényhozás magyar származású képviselője, Tom Lantos úr, aki a megszállás alatt kitűnő munkát végzett a romániai magyarság érdekében. Sajnos a rendszerváltozás után elfogultságot mutat, és inkább bizonyos pártérdekeket képvisel, mint tárgyilagos lenne. Erre figyelmeztette őt annak idején néhai Antall József miniszterelnök, és kioktatta arról, hogy a tárgyilagosság az első feltétele, ha valaki nyilatkozik Magyarország ügyeiről. Jómagam is nyílt levélben hívtam fel a figyelmét pár évvel ezelőtt arra, hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus, ne hirdessen és ne mondjon ilyen tévedéseket, csak antiszemita jelenségek vannak, amelyek ellen küzdeni kell. Az antiszemitizmus jelenti az egyesületet, a szövetségeket, a felvonulásokat, a röplapokat, a könyveket, az atrocitásokat, ami hál'istennek Magyarországon nincs, de Amerikában van bőven.

Kötelességemnek tartom megemlíteni, hogy véleményem szerint a Magyarországot elismerő és a magyar nép munkáját dicsérő külföldi vélemények mögött egy jelenség van, amiről néha elfeledkezünk. Erre évekkel ezelőtt rámutatott Jacques Chirac, Franciaország köztársasági elnöke, aki Magyarországon az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatban a következőket mondta: "A magyar forradalom az európai történelem egyik legerőteljesebb, egyik legszebb, egyik legnemesebb forradalma volt, forradalom, amely Magyarországot központi szerephez juttatta mindazoknak a földrengéseknek a során, amely végül is a szovjet birodalmat romba döntötte." Ez volt a népünk és ez a népünk érdeme - ki tudja, meddig lett volna még a Szovjetunió, ha nincs 1956? Tudom, hogy meg kell felelni a feltételeknek az Európai Unióban is, de sose felejtsük el népünk érdemeit!

Tisztelt Országgyűlés! Itt folyhatnak viták, lehetnek ellentétek - a parlamenti viták az egész világon néha az egyéni és a pártérdekek hangolása, és elnyomják a közérdeket -, de ha arról van szó, hogy a nemzet érdekét, a nemzet tekintélyét, a nemzet megbecsülését védjük, akkor egynek kell lennünk, mert mindegyikünket kötelez a nemzet hűsége, hazánk és népünk szeretete.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

2000.06.14. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok. Az Európai Unió magyarországi nagykövete, Michael Lake úr ismét nyilatkozott, mondván, hogy helyteleníti, hogy a kuratóriumok, a médiakuratórium még mindig csonka, ami az Európai Unió tagjelöltjeinél hátrányt jelent. Úgy érzem, az Európai Unió nagykövete a nyilatkozatában ismét nem mutatott kellő tájékozottságot, mert meg kellett volna mondania, hogy a kuratórium csonkasága nem a kormány, hanem az ellenzék hibája, és bár nagyon fontos, hogy teljes legyen, de annál sokkal fontosabb lenne, ha a Kossuth Rádió Krónikája a politikai híreiben ne lenne csonka, teljes, tárgyilagos lenne. Mondhatjuk jelen esetben - tisztelet a kivételnek -, a tárgyilagossága béna.

Akármit tesz a kormány vagy tervez, már a forróvonalon ott van a Szabad Demokraták Szövetsége vagy legtöbbször a Magyar Szocialista Párt, s leértékeli azt, amit a kormány még csak tervez. Így volt a gyógyszerárak megállapításánál is. A kormánynak jelentős erőfeszítése volt, hogy megakadályozza a gyógyszerárak emelkedését, de már az MSZP nyilatkozott, hogy ez későn jött és felelőtlen. Először is nem tudom, hogy ami jó, az miért felelőtlen és miért jött későn, és ha későn jött, miért nem jó, de ettől függetlenül nem a kormány nyilatkozott utoljára, hanem megint az ellenzék. Ezt általában a Kossuth Krónikában szóvá teszem, és szabadna mondani, megegyezést tudok kötni a szerkesztőkkel vagy munkatársaival, így P. Szabó Józseffel is és hasonló gondolkodásúakkal. Nem így jártam a gyógyszerárak emelkedésénél, ahol Ney György olyan feldúlt állapotban válaszolt, hogy úgy éreztem, mintha a Kádár-rendszer egy szellemisége jött volna a telefonhoz, aki nem bírja el azt, hogy valaki bírálatot mondjon, hanem csakis a dicséretre és a hódolatra számít.

Nem lesz addig, igen tisztelt Országgyűlés, rendszerváltozás, amíg a nagyhatalmú rádió-hírszolgálatban, a Kossuth Krónikában nem lesz tárgyilagosság! Vegyenek példát Kerekes Andrásról, a moszkvai tudósítóról, aki valóban tárgyilagosan és ráadásul szép magyar nyelven ad riportokat.

A másik, amiről szólni akarok, a jó hírek és a rossz hírek. Igen tisztelt Országgyűlés! Aki hallgatja a Kossuth Krónikát, mint én, hallgatja az autószerencsétlenségeket, a kamion-összeütközéseket, a maffiákat, a korrupciót, az az érzésem, hogy nem egy szabad országban élek, hanem a maffiák és a bűnözők világában. Kérdezem én: nincsenek jó hírek? Nincsenek felemelő események? A közelmúltban a munkaügyi minisztériumban jártam, s a miniszter úr mondotta, hogy menjek be egy koccintásra a tárgyalóterembe. Bementem, koccintottunk, kérdeztem: mire? Azt mondják, Pulay Gyula negyvenötéves államtitkárnak a kilencedik gyermeke született. Kérdezem: nem érne ez meg egy félperces hírt? És nem érdemelne meg minden édesanyának és édesapának a neve, akinek a negyedik vagy következő gyermekei születnek? Nincs szükségünk felemelő és jó hírre? Szerencsére vannak olyan riporterek, mint Vass István Zoltán, aki a nagy tiszai árvíz idején, a ciánozás idejében azt mondja egy reggeli hírében: "Megjelentek a Tisza fölött a fecskék." Tizenöt másodperc, és máris az ember kicsit derűre kelt.

Az, amit javasolnék a Kossuth Krónikának, hogy olyanok foglalkozzanak hírekkel, akik meglátják a magyar nép jó tulajdonságait, meglátják a jó eseményeket, akik tudnak egypár másodpercben ebben a rengeteg forgalmas és tragikus korszakban is, amikor a szerencsétlenségek tömegeit halljuk, egy kis derűt adni, egy kis jót adni, mert szükséges az, hogy olyan szerkesztők és munkatársak legyenek, akik nem állnak meg a régi Kádár-rendszer politikai siralomházában, hanem néznek a magyar nép jövőjére, bíznak hazánk jövőjében, tehát tudnak a nagyon nehéz korszakokban is jót, szépet, nemeset adni, és bíznak a hazájuk jövőjében.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

2000.11.07. napirend előtti felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel.

Azokban az országokban, ahol a demokrácia évtizedek, sőt évszázadok óta él, a demokratikus pártok demokratikusan megalakulnak, működnek, választásokon részt vesznek, a győztes párt kormányt alakít egyedül vagy koalícióban, az ellenzék pedig építően hozzájárul az ország jövőjének az emeléséhez, és természetesen a szavazóbázisát is tisztességesen akarja gyarapítani.

Nálunk ez sajnálatos módon másképpen van. A rendszerváltozás előtti utolsó szabad választáson, 1947-ben a kereszténydemokrata céllal, elvekkel működő és programmal induló 1947-es Demokrata Néppárt győzött, azonban kormányalakításáról vagy abban való részvételéről természetesen szó sem lehetett, sőt a párt a durva Magyar Kommunista Párt intézkedései nyomán lehetetlenné vált működésében. De ez lett a többi párt sorsa is, és negyvenöt évig egyedül a Magyar Kommunista Párt - különböző neveken - volt jelen a politikai porondon.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Magyar Szocialista Párt tehát nem egy demokratikus rendszerben született, nem egy demokratikus rendszer szülötte, hanem az elnyomó idegen megszállók és a durva Magyar Kommunista Párt együttműködésének az eredménye, politikai házasságának antidemokratikus gyermeke. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Ebből az antidemokratikus magatartásból és öröklött tulajdonságból erednek azok a szélsőségek, ahogy a Magyar Szocialista Párt a magyar kormánynak az ország jövőjét építő rendelkezéseire reagál, azokat igyekszik lehetetlenné tenni, szociális intézkedései elé gátat emelni és nemzetközi tekintélyét gyengíteni.

Ez utóbbira elképesztő példa, hogy a Magyar Szocialista Párt egyik szónoka a zámolyi romák menekültjogi kérdésében, amit Strasbourgban kértek, azt mondta, hogy a zámolyi romák elidegeníthetetlen jogaikkal éltek, jelezve azt, hogy joguk volt menekültjogot kérni. Ez nemcsak súlyos tájékozatlanság, hanem országunk tekintélyének a rombolása is, hiszen aki csak fél órát foglalkozott menekültjogokkal, az is tudja, csak azok kapnak menekültjogot, akik igazolják, hogy visszatérésük esetén a hazájukban ki vannak téve politikai üldözésnek. Magyarországon nincs politikai üldözés, nincsenek politikai foglyok, nincs politikai per, még azok ellen sem, akik a forradalom idején hazánkat az Egyesült Nemzetekben elárulták, vagy pedig olyan szervezetekben voltak vezetők, tisztségviselők, ahol embereket kínoztak vagy agyonvertek.

Ezenkívül a Magyar Szocialista Párt sajnos - ugyancsak propaganda okokból - azt híreszteli, hogy kettészakadt az ország. Abban a vonatkozásban igen, hogy ők a demokratikus módszereket félreteszik, és olyan propagandát indítanak a kormány intézkedései ellen, ami teljesen ellentétes egy demokratikus rendszerben. (Nagy zaj az MSZP soraiban.) Ezt nyugodtan tehetik, mert a Kossuth Rádió 70-80 százalékban segíti őket, amely szerkesztőinek 70-80 százaléka a Kádár-rendszerben tanulta meg a félrevezetés, a megtévesztés és a hazugság jelszavait, amiből kigyógyulni nem tudnak. (Felzúdulás és bekiabálások az MSZP soraiból.)

Sajnálatos módon természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége sem jobb a Deákné vásznánál, hiszen amikor az egyik legfontosabb nemzeti jelképünk áthelyezéséről folyt a vita, a Szabad Demokraták Szövetségének a vezérszónoka úgy beszélt a Szent Koronáról, mint egy árucikkről, olyan szégyenletes hangnemben, amilyen a magyar parlamentben még soha - sem a fasizmus, sem a kommunizmus alatt - nem hangzott el. Sajnálatos, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének a vezetősége nem hárította el magától ezt a hangot, amely - ismétlem - szégyenteljes volt, nemcsak a Szabad Demokraták Szövetségére nézve, hanem arra is, aki ezt elmondta.

Igen tisztelt Országgyűlés! A millennium évében vagyunk. Ez az emlékezés - és a múlt emléke. Tudom, hogy a múltból nem lehet megélni, de azt is tudom, hogy tisztességes múlt nélkül nem lehet élni, és nem lehet közéleti tevékenységet kifejteni. Legyünk méltók azokhoz, akik ezer éven át a nemzeti és a keresztény értékek gyakorlásával biztosították, hogy ma független országban és nem egy tartományban élhetünk, a nép szabad és nem alattvaló, anyanyelvét gyakorolhatja.

 

2000.12.13. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel.

Ötvenkét éve, hogy az Egyesült Nemzetek Közgyűlése egyhangúlag elfogadta az egyetemes emberi jogok nyilatkozatát, amely az első nemzetközileg elismert nyilatkozat, amely a világ minden polgárához szól, és a világ minden polgárának joga van kérni, sőt követelni a jogok gyakorlását. Ahol ezeket a jogokat gyakorolják, ott szabadság van, ahol pedig elnyomják, ott a polgárok jogfosztottan élnek.

A szabadságban a polgárok kifejezik akaratukat, amíg az elnyomásban a rendszer maga formálja a polgár akaratát. A szabadságban a polgár a véleménynyilvánítási szabadságával szabadon fejezi ki gondolatát, az elnyomásban a rendszer szabja meg, hogy mi az, amit elmondhat.

A szabadságban a polgár maga választja pártját vagy egyesületét, amelyben ténykedni akar, az elnyomásban őt választják meg taggá. A szabadságban joggal igényli a személyi méltóság elismerését, az elnyomásban nincs személyi méltóság, csak hasznosság. A szabadságban a legnemesebb jogát, a felebaráti szeretetet gyakorolhatja, az elnyomásban ez nem létezik, ismeretlen, s ha véletlenül mégis gyakorolják és üldözötteket védenek, ők lesznek üldözöttekké.

A véleménynyilvánítás szabad kifejezésével, akaratunk végrehajtásával öntudatunkat megszerezzük, egyéniségünket és jellemünket formáljuk, míg a fasizmusban és a kommunizmusban eltorzult jellemek és egyéniségek szolgálják a rendszert. A fasizmust és a kommunizmust én egyformának tekintem, azért, mert az áldozatnak teljesen mindegy, hogy horogkereszttel vagy pedig sarlóval és kalapáccsal kínozzák vagy verik agyon.

Az emberi jogok nem abszolút jogok. Korlátozzák mások jogai, amit tiszteletben kell tartanunk, továbbá a nemzet érdeke. Éppen ezért meglepő, hogy a Szocialista Párt egyik képviselője kifejezte, hogy külföldön szabadon gyakorolja kormányunk kritikáját - mondhatnánk inkább: a nemzeti tekintély lejáratását - a szabad véleménynyilvánítás gyakorlásával. Ez téves és visszaélés a szabad véleménynyilvánítással.

Nem azt mondom, hogy valaki ne tartson kapcsolatot, igenis tartson kapcsolatot más pártokkal, más országokkal, és nemzetünk tekintélyét emelje. Különösen a Magyar Szocialista Pártra vonatkozik ez jelenleg, amikor tudomásom szerint Oroszországban a törvényhozás elfogadta, hogy a szovjet himnusz dallamát megtartják, de a szövegét megváltoztatják. Azt hiszem, a Magyar Szocialista Párt joggal pályázhat, hogy milyen szöveget fognak énekelni, mert az ő eddigi tízéves gyakorlatuk a magyar parlamentben az, hogy a szocializmus dallamára menetelnek és a demokrácia szövegét éneklik.

Igen tisztelt Országgyűlés! Rendkívül fontos lenne, ha az ifjúság kora idejében, tanulása első szakaszában megismerné az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatát, azt a harminc szakaszt, amely valóban az emberiségnek és a következő évszázadnak, sőt évezrednek is irányító eszméje lesz. Amit ifjúságunkban magunkba szívunk, azt a sírba visszük. Ez látszik mindenkinél, egyéniségeknél és a pártoknál is. Fontos, hogy a magyar ifjúság megtanulja és megismerje ezeket a jogokat, a kötelességet is mások jogainak tiszteletben tartásával, mert ezzel emberi értékét növelni, a nemzeti értéket is erősíti, és a társadalom egyensúlyát és békéjét is biztosítja.

Úgy érzem, ezzel eleget tesz annak a nemzeti kötelességének, hogy különösen a millennium évében megemlékezünk nemcsak honfoglalásunk 1100. évfordulójáról, a kereszténység felvételének 1000. évfordulójáról, de ezzel, az emberi jogok méltó gyakorlásával méltók lehetnek azokhoz az ezrekhez és/vagy százezrekhez, akik hosszú évezredeken át szabadságukat és életüket áldozták azért, hogy hazánk független, népünk szabad legyen.

Köszönöm. (Dr. Bogár László tapsol.)

 

2001.02.13. napirend előtti felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel.

1891-ben Franciaországban és Belgiumban elindult a kereszténydemokrácia, amely szerintem a keresztény tanítások politikai megvalósítása. Érthető, hogy a keresztény egyházak - elsősorban a katolikus egyház - óvatos figyelemmel kísérték, félve, hogy a politika napi küzdelmeiben és sárdobálásában a katolikus értékek veszíthetnek. Azonban lépni kellett.

Az ipari forradalommal megváltozott a világ az emberiség körül, és különösen a munkásság a kapitalista mohóság következtében szinte elvesztette emberi méltóságát, és csak hasznossága volt, mint egy szerszámnak. Az egyház a pápai enciklikákon keresztül igyekezett a kereszténydemokrácia politikai mozgását bár nem támogatva, de társadalmi mozgalmakban a hívőket szociális szervezetekbe tömöríteni. Magyarországon Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, Giesswein Sándor apát a győri törvényhatóságban és az országgyűlésben igyekeztek a kereszténydemokrácia szellemiségét - utóbbi a gyakorlatát - megvalósítani.

Magyarországon a két háború között virágzásnak indultak a társadalmi szervezetek a keresztény hívők által a munkásifjúság, a parasztifjúság és az értelmiség körében. A KALOT, az EMSZO, a Hivatásszervezet, a KIOE, a KIE körülbelül 1 millió taggal rendelkezve igyekeztek a szociális képzésekben, a társadalomban békét, nyugalmat és fejlődést hozni. Ezek lettek alapjai a Demokrata Néppártnak, amely 1944-ben alakult, és már a kereszténydemokráciát a zászlajára tűzte és programja volt. Ezek lényegében a következők: az ember szabadon gyakorolja a jogát, de másokkal szemben a felebaráti szeretet szellemében; legyen meg az ember személyi méltósága, a család erősítése, az esélyegyenlőség; az iskolában az ifjúság a legmagasabb tudás mellett sajátítsa el a nemzeti és keresztény értékeket; és érvényesüljön a szociális igazságosság. Ez utóbbi több mint a szociális biztonság, mert az utóbbi az állam feladata, az előbbi a társadalom kötelessége.

Ezzel a programmal 1947-ben a Demokrata Néppárt Barankovics István vezetésével - aki a kereszténydemokrácia nagy és erős szellemi képviselője volt - választási győzelmet nyert. Nagyon nehéz körülmények között, a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra alatt a 62 képviselő híven kitartott a program mellett, hű maradt nemzetéhez és a néphez, és egyetlenegy képviselő sem volt hajlandó az elvi hűségtől és a vállalt programtól eltérni. Úgy érzem, az Országgyűlésnek példaképei lehetnek azok a képviselők, akik semmiféle erőszaknak nem engedtek, inkább vállalták a meghurcoltatást, a börtönt, mint Matheovits Ferenc, Kovács József, vagy a megaláztatást, a nélkülözést, mint Keresztes Sándor és társai, és a száműzetést, mint Barankovics István és nyolc képviselőtársa.

A kereszténydemokrácia túlélte a kegyetlen fasizmust, az embertelen kommunizmust, az elöregedett marxizmust, és erősebbnek bizonyult, mint a konzervativizmus vagy a klasszikus liberalizmus, mert a szociális igazságosság terén az utóbbi kettő gyengének bizonyult. Nem beszélek a neoliberalizmusról, mert annak nincs eszméje, politikai űrhajósok, súlytalanok.

Ugyanakkor jelenleg szembe kell néznünk korunk újabb problémájával, a globalizációval, ahol az ember egyénisége mintha elszürkülne, a gépesítés, a számítástechnika vesz körül bennünket, mi pedig nem tudunk a gépekbe lelket lehelni, de a gépek lelketlenné tudnak bennünket tenni. Meggyőződésem, hogy ebben a nehéz korszakban is a kereszténydemokrácia megvédi és megőrzi nemzeti hűségünket, emberségünket, a családot, anyanyelvünket, és talán nem utolsósorban a kultúránkat megerősíti, amely a következő időszakokban az európai uniós tagságban is legalább annyira biztosítja önállóságunkat, mint a NATO fegyverei a nemzet biztonságát.

Igen tisztelt Országgyűlés! Százkilencvenegy év alatt (Csige József: Mennyi? Nem túlzás ez?) - még egy mondatom van, elnök úr - a kereszténydemokrácia az Európai Unió alapja lett, több országban koalíciós partnerként vagy pedig önállóan működik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és bízom benne, hogy Magyarországon részese lesz hazánk fejlődésének...

ELNÖK: Képviselő úr, lejárt az ötperces időkeret, kérem, fejezze be!

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): ...és minden dolgozó ember emberhez méltó életet élhet. (Taps.)

 

2001.03.06. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok.

Winston Churchill írja a naplójában, hogy 1945-ben Jaltában megkérdezte Sztálint, miért kellett a Szovjetunióban politikai okok miatt 6-7 millió embert meggyilkolni.

A kegyetlen diktátor így felelt: a rendszer fenntartása végett szükséges volt.

Tisztelt Országgyűlés! Milyen rendszer az, amelyet a halál tart életben? De milyen életben? Mi is tudjuk.

Az Országgyűlés méltóan döntött, hogy minden február 25-én megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól. Egyszerű emberekről, politikai vezetőkről, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről, akik életüket áldozták hazánkért. Szélesebb értelemben véve azonban áldozatok azok is, akik a Teremtő hálájából és talán segítségével életben maradtak, de szellemi, lelki, fizikai szenvedésen mentek át. Így áldozat volt az a közel 200 ezer ember, akit a szovjet katonák a háború végén Magyarországon, miközben a Magyar Kommunista Párt "szabadság, elvtárs" jelszavai zúgtak, elhurcoltak hazánkból. Ugyancsak áldozatok voltak a történelmi egyháznak a börtönbe zárt püspökei, vezetői, továbbá hívek, papok, akik nem tudták szorongás és félelem nélkül a hivatásukat teljesíteni. Áldozatok voltak a börtönbe zártak, a munkatáborokban, Recsken, a többi helyen, továbbá mindazok, akik különböző zárt intézetekben voltak.

És engedje meg az igen tisztelt Országgyűlés, hogy megemlítsem, hogy az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1951-ben felállította a Kényszermunkatáborokat Vizsgáló Bizottságot, ahová akkor New York-ban a Magyar Nemzeti Bizottmány megbízásából eljuttattam a Magyarországra vonatkozó adatokat, amelyeknek magyar szövege itt van a kezemben, és kértük, hogy ítéljék el a magyar kormányt, és egyben állapítsák meg, hogy az is kényszermunka, ha a munkás szabadon nem hagyhatja el a helyét. A Kényszermunkatáborokat Vizsgáló Bizottság ezt megállapította.

Áldozatok voltak a feloszlatott rendek tagjai, akik lényegében kitaszítottak voltak hazájukból. Felejthetetlen élményem volt, amikor Kovács Imrével, a Nemzeti Parasztpárt volt főtitkárával Brazíliában voltam 1961-ben, és a kitűnő bencés atya felvitt bennünket Belémbe, hogy megmutassa, hogy a magyar apácák ott leprásokat ápolnak. Felejthetetlen volt azt a szeretetet látni valóban, hogy ezek az apácák az egész életüket annak áldozták, hogy szegényeket ápoljanak, nem idehaza, magyar honfitársaikat, hanem idegeneket ápolva.

Áldozatok voltak véleményem szerint azok a tanítók és tanárok is, akik nem a nemzeti és keresztény értékeket, hanem hamis tanításokat tanítottak, és az az ifjúság, amely ezeket tanulta.

Áldozatok voltak azok az írók, akik remekműveiket nem tudták megjelentetni, és különböző rejtekhelyeken tartották, így Illyés Gyula a csodálatos versét, "Egy mondat a zsarnokságról", amely 1956. november 2-án látott napvilágot, de akkor még csak egy napig, és utána harminc évre száműzték.

Áldozatok voltak mindazok, akik nem tudtak élni a véleménynyilvánítás szabadságával, azzal a joggal, amely az ember egyéniségét és jellemét formálja, és életük és szabadságuk veszélyeztetése nélkül nem tudtak a hazai helyzetről nyilatkozni. Gondolatuk rab volt, és csak azt mondhatták, amit mások kívántak, és azt hallhatták a rádióban, a televízióban is azt láthatták vagy a sajtóban azt olvashatták. Sajnos ezeknek utórezgései Magyarországon még érezhetők, a Kossuth Krónika hallgatása közben is érezzük és érzem, hogy ezek még mindig megvannak, és nem tudtak kigyógyulni a félrevezetésből és a megtévesztésből.

Igen tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, mindnyájunk kötelessége, hogy minden február 25-én emlékezzünk meg azokról, akiknek volt bátorságuk szembeszállni a kommunizmus eszme- és népirtó rendszerével, és részesei annak, hogy mi ma egy független országban élünk és dolgozhatunk népünk jövőjén és boldogulásán.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

2001.03.28. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel.

A külföldre távozott zámolyi romák ügyével úgy a hazai, mint a nemzetközi sajtó, rádiók bőségesen foglalkoztak. A francia menekültügyi hatóságtól csak annyit tudtunk, hogy menekültjogot kaptak. Ez a rövid értesítés több meglepetést ad számunkra. Igaz, hogy a genfi egyezmény szerint joguk van meggátolni a további értesítéseket, ugyanakkor meglepődünk, hogy Európában lehetnek olyan demokratikus kormányok, amelyek a másik demokratikus kormányt nem értesítik. A NATO-ban együtt vagyunk, hamarosan az Európai Unióban is - remélem -, ugyanakkor a globalizált világnak az a jellege, hogy egymáshoz közelebb kerülünk, egymást értesítjük, együttműködünk kulturálisan, gazdaságilag, rendészeti alapon. Egyszerűen mindezek megszűnnek, mert a francia menekültügyi hatóság egy mondatban elintézi az ügyet. Nem tudjuk, mi van pontosan mögötte.

Egyet biztosan tudok, hogy nem kaptak politikai menedékjogot. Ugyanis a nemzetközi gyakorlat szerint politikai menedékjogot csak azok kaphatnak, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy hazatérésük esetén politikai üldözésnek vannak kitéve. Ez lehetetlen, Magyarországon hála istennek nincs politikai üldözés, nincsenek politikai perek és nincsenek politikai foglyok. Még azokat sem vonják felelősségre, akik kiszolgálták a Szovjetuniót vagy a durva Magyar Kommunista Pártot a haza és az emberiség kárára.

De ezentúl világos, hogy gondolkoznunk kell azon, milyen jogon kaphattak. Ilyen lehet a társadalmonkívüliség, a munkanélküliség, a szegénység, amelyek lényegében humánus szempontok, és ha a francia hatóságok, a menekültügyi hatóság megnyitja kapuit ezen alapon az összes európai, hasonló helyzetben lévő előtt, akkor nem kifogásolhatjuk, hogy a kurdoknak az ezrei vagy százezrei mennek majd Franciaországba, s kíváncsi vagyok, hogy hasonló alapon kapnak-e menekültjogot. Tehát felmerül a kérdés, hogy itt valami különleges ok lehet, hogy ilyen különleges okokkal és lényegében nagy propagandával kaptak a zámolyi romák menekültjogot.

A másik kérdés, ami felmerül ezzel kapcsolatban, az az, hogy Magyarországon a cigányság helyzete kétségtelenül megoldásra vár.

Ez nem könnyű, évszázados probléma. Ezt a kérdést csak három tényező közös együttmunkálásával lehet megoldani: a kormány intézkedéseivel, a társadalom közreműködésével, s a romák, a cigányság akaratával - együttműködni a kormány intézkedéseivel és a társadalommal.

Úgy érzem, a kormány az elmúlt években sokkal több intézkedést tett, mint előtte az elmúlt fél évszázadban, arra vonatkozóan, hogy a roma ifjúság tanuljon, legyenek munkaalkalmaik, és szociális segélyt is kapjanak. A társadalom közreműködésével nem dicsekedhetünk. Legyünk őszinték, idegenkedés van, és nehéz a bizonyos fokú együttműködés, de a romák akaratában is ugyancsak gyengeség mutatkozik, hogy a fiatalság valóban olyan mértékben tanulna, hogy az esélyegyenlőség alapján érvényesülne. Nem akarok külföldi példákat felhozni, mert azt szoktam mondani, hogy minden országban más a helyzet, de az Egyesült Államokban a feketék kérdésének a megoldása száz éve folyik, és még mindig nem teljesen oldódott meg, de természetesen elég jól halad. Amikor az egyetemet végeztem Amerikában, már voltak fekete diákok - ma ügyvédek, orvosok, arisztokrácia van. De New York városában ma kevesebb fekete férfit látok fehér hölggyel, vagy fekete hölgyet fehér férfival, mint 50 évvel ezelőtt. Nagyon nehéz az integráció, de az egyenlő esélyekre vonatkozó fejlődés mégis megindult.

Úgy érzem, hogy ebben a kérdésben mindnyájunknak együtt kell működnünk, mert ez közös érdekünk, de annak a negyven személynek, magyar polgárnak a levele a francia kormányhoz, illetve a menekültügyi hatósághoz, amit mámoros lelkesedésben írtak, mert egypár család menekültjogot kapott, ezt azért nem tartom helyesnek, mert ha valakinek ebben a kérdésben bármilyen igénye van, azt csinálja idehaza, s mondja el a bírálatát itthon, és amit csak tehet ezen a téren, azt tegye meg. Lehet, hogy tájékozatlan vagyok, de nem tudom, a negyven író közül ki működött közre a romák helyzetének a segítésében. És csak odakint, csak a magyar kormány tekintélyét rontani, úgy érzem, ez nem tartozik a közéleti etikához, és úgy érzem, mind a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) negyven aláíró a közéleti etikából - befejezem - szegénységi bizonyítványt kapott.

Arra kérem az Országgyűlést, segítsük a társadalom együttműködésével, a kormány segítségével és a romák akarásával a megoldást.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

2001.04.20. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok.

Az átvilágítási törvény célja, hogy megállapítsa, kik voltak azok a törvényhozók, akik aláírták, hogy a III/III-as osztálynak ügynöki, tájékoztató szolgálatot teljesítenek, és ha voltak ilyenek, ezek nem méltók arra, hogy a törvényhozásnak tagjai legyenek. Ez elvileg helyes, ha demokratikus rendszerben, jogállamban történik, ahol az emberek szabadon, félelemtől mentesen rendelkeznek emberi jogaikkal.

Ha azonban nem így van? Amiről szólok, az az, ha a Szovjetunió megszállása és a magyar kommunista párt brutális diktatúrája alatt aláírt valaki megállapodást, egyszerűen megbélyegezzük, anélkül, hogy megvizsgálnánk a körülményeket. Előrebocsátom, hogy nem szólok azokról, akik önként jelentkeztek, pénzt kaptak vagy kárt okoztak akár országunknak, akár honfitársainknak. De szólok azok érdekében, akik kényszer hatása alatt aláírtak, és semmiféle kárt nem okoztak, legfeljebb önmaguknak azzal, hogy szenvedtek ezen megpróbáltatások alatt. Csupán az aláírásért, és ismétlem, semmi kárt nem okozva senkinek, valakit elítélni vagy megbélyegezni teljesen elképesztő, mert egy új fogalmat kreálunk, "tárgyi bűnösség", ami nem létezik, mert az alanyi vétkességhez is bűnösség kell, kell egy cselekvés, amely alapján valaki vétkes vagy bűnös.

Ezért emelek szót azok érdekében - mint ügyvédnek és mint országgyűlési képviselőnek volt módom képviselni őket -, akik valóban aláírtak ilyen megállapodást, de ismétlem, semmiféle kárt senkinek nem okoztak, sem hazájuknak, sem honfitársaiknak. Hat ilyen esetem volt, hadd emeljem ki közülük dr. Keresztes Sándor ügyét, aki a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke volt, tiszta a politikai múltja és tiszta a családi élete. A két háború között a keresztény reformnemzedék tagjaként részt vett a szociális mozgalmakban, majd az ellenállási mozgalomban a németek ellen, és Isten csodálatos segítségeképpen, valamint egy bátor barátunk, dr. Cseh Jenő közreműködésével megmentett bennünket a kivégzéstől, őt is, engem is, és ma már csak ketten élünk. Utána részt vett az 1947-es választásokon győztes Demokrata Néppártban mint képviselő, majd ennek felfüggesztése után nehéz körülmények között élt. 1956-ban újra részt vett a Demokrata Néppárt felújításában.

Két alkalommal környékezték meg és kényszerítették, hogy írjon alá egy olyan megállapodást, hogy bizonyos szolgálatokat teljesít. Nyolc gyermeke volt, és gondolkoznia kellett a következőn: börtön, vagy pedig megpróbál valami cselekedetet végezni, ami nem lesz káros. Az utóbbit választotta. Megbélyegezték, hogy ügynöke volt a III/III-as osztálynak.

Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Láttam az összes iratot, az összes úgynevezett jelentését. Azt írták rá az ÁVH vagy a titkos rendőrség emberei, hogy értéktelen, semmire nem lehet használni. Így szűnt meg mind a két megbízása bizonyos idő, egy vagy másfél év múlva.

Nemcsak azért kell felemelnem a szavamat, mert egész életemben védőügyvéd voltam, és amennyire módom volt, igyekeztem emberek segítségére lenni - még ma is, bár az ügyvédi kamara tagja vagyok, de gyakorlatot nem folytatok -, hanem azért is, hogy elmondjam, az Igazságügyi Minisztériumnak módot kell találni arra, hogy azokat, akik nem követtek el hibát azon kívül, hogy kényszer hatása alatt aláírtak, de semmiféle más rossz cselekvésük nincs, rehabilitálják, jelentsék ki, hogy semmiképpen nem lehet őket megbélyegezni, sőt - talán túlzásnak hangzik - aki kijátszotta abban az időben a III/III-at és jelentéseivel semmi hibát nem vétett, az bizonyos bátorság volt. S ha valakik átélték ezeket - sokan átélték, s mit szenvedtek, hogy ezt teljesíteni kell! -, úgy érzem, önmaguk szenvedésével és az önmaguknak való ártással valóban rengeteget szenvedtek.

Tisztelettel kérem, hogy az Igazságügyi Minisztérium ebben a kérdésben lépjen, és az vessen követ Keresztes Sándorra is, aki az ő helyzetében másképpen cselekedett volna.

Köszönöm. (Taps.)

 

2001.05.11. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok. Április 29-én édesapám szülőfalujában, Csornán, Mária-oszlopot avatott dr. Bóna László püspöki helynök. Az oszlopon három szent mellett a Szűzanya látható, ölében a kisded Jézussal.

Az emlékmű a XVIII. században készült, alaposan megrongálódott, de hála istennek, a csornai polgárok áldozatkészségével, önkormányzat segítségével, kormány segítségével Árpási Tamás szobrászművész újjáalkotta.

Az avatás előtt a Jézus Szíve templomában aranymiséjét mondta a püspöki helynök, majd utána Németh László apátplébános vezetésével kivonultunk a templom előtti térre, ahol elkezdődött az ünnepély, amelyet Papp József polgármester nyitott meg, majd a csornai iskola diákjainak madárzengésű énekével valóban felemelték ennek a különben is szép ünnepnek a hangulatát.

A délutáni ünnepélyeken a házelnök, dr. Áder János is részt vett, majd a szoborfelavató beszédében (sic!) többek között a következőket mondottam: bejárva hazám, Dél-Amerika, Ausztrália, Amerika festői látványait és szép tájképeit, múzeumokat, többször kérdezték tőlem: mi volt a legnagyobb és legszebb látvány, amit életemben láttam? A válaszom így hangzott: egy élőkép, az édesanya, az ölében az újszülött gyermekével. Ez a csodálatos folyamat, ahol elindul itt, amikor a feleségből édesanya lesz, a férjből édesapa, a házasságból család és a lakásból otthon; gyönyörű magyar szó, mert a világ egyetlen nyelvében sincs meg a lakásban a hon és a haza. És ebben a folyamatban, amint lezajlik, a gyermek lassan gagyogni kezd, s magáévá teszi az anyanyelvét, és megkapja a világ legnagyobb erejét, az édesanya szeretetét - amely szintén gyönyörű szó, sem az angol, sem a német nyelvben nem található -, majd a gyermek biztonságban érzi magát, olyan biztonságban, mint élete folyamán nagyon kevés alkalommal.

Úgy vélem, hogy amikor Szent István a Szűz Mária oltalmába ajánlotta hazánkat, ezek a jelenségek voltak előtte, hogy hazánkban a család erősödjék, anyanyelvünk megmaradjon, megőrizzék, legyen biztonság, és egymás között a felebaráti szeretet érvényesüljön. Történelmünk folyamán Szent Istvántól Szent Lászlón, Mátyáson, a Hunyadiakon, II. Rákóczi Ferenc felkelésén, '48-as szabadságharcon, '56-os forradalom és szabadságharcon át ezeket az elveket valósították meg, vagy őrizték meg, s ezért vagyunk még Magyarországon, hála istennek, anyanyelvünkben, függetlenségünkben és biztonságunkban. Úgy vélem, hogy a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország legfontosabb intézménye, a család erősödjék.

Tisztelt Országgyűlés! Én azt kívánom, hogy a csornai Mária-oszlop hirdesse a család egyén- és nemzetteremtő erejét, őrizze meg anyanyelvünket, de annak a szépségében, és ha a szeretetre nincs is erőnk, mert óriási különleges erő kell, akkor legalább becsüljük meg egymást, hazánk legyen biztonságban, és különösen hirdesse a csornai Mária-oszlop, hogy minden magyarnak joga van ahhoz, hogy emberhez méltó életet éljen.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

2001.06.01. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok.

A munka ünnepe minden polgárt érint, elsősorban a dolgozókat, de a munkára vágyó és kész fiatalokat, és nem utolsósorban a nyugdíjasokat, akik azt kívánnák, hogy megdolgozott éveik után nyugodtan éljenek. A munka a megélhetésünk alapja, de kibontakozási lehetőség a tehetségünknek, a képességeinknek, egyéniségünknek, és nem utolsósorban itt láthatók az ember értékei is.

A kereszténydemokrata felfogás szerint minden munkát egyformán kell ünnepelnünk, azért, mert a munka ünnepén nem teszünk különbséget a munka és munka, dolgozó és dolgozó között. Szerencsés az az ember, aki egész életében dolgozott, örülhet az, aki emberi körülmények között folytatta vagy folytatja munkáját, és boldog lehet az, aki azt a munkát, amelyet végzett, szeretett. Fiatal ügyvédjelölt voltam, amikor dunántúli szegény szüleimnek azt mondottam: csodálatos hivatásom vagy foglalkozásom van, mert nagyon szeretem, amit csinálok, és ráadásul pénzt is kapok érte.

A munkanélküliség kegyetlen állapot. Nemcsak a megélhetést nem tudja biztosítani, sem a családalapítást, hanem a jövőt is sötétté teszi, és nem utolsósorban saját hazájában feleslegesnek érzi magát az ember.

Megismétlem azt, hogy a munka ünnepén minden ünnepet, minden polgárnak a munkáját és minden dolgozót egyformán kellene ünnepelnünk. Az a felfogás, hogy minőség szerint ünnepeljünk vagy pedig pártok szerint, egyáltalán nem helyes. Azért ismétlem a kereszténydemokrata felfogást, mert ez demokratikus felfogás, demokratikus országban is érvényesül, hogy a munka ünnepén ne legyen különbség munka és dolgozók között. Érdemes megemlítenem, hogy ez a felfogás egy nagyon érdekes véleményben látott napvilágot magyar vonatkozásban.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után sok menekült érkezett Amerikába. Az akkori munkaügyi miniszter, James Mitchell a következőket írta a Herald Tribune 1957. május 10-i számában: Nagy adományt kapott az Egyesült Államok, 30 millió dollár bónuszt, egy olyan nagy csoporttal, amely Magyarországról érkezett, éspedig - idézem szó szerint - szakmunkások, tudományos kutatók, orvosok és mérnökök. Érdekes, hogy elsőnek említi a szakmunkásokat; szokatlan, nálunk is, mert ő sem tett különbséget munka és munka között, dolgozó és dolgozó között, amikor az értéket és az emberi értéket nézte, nem pedig azt minősítette, amit mindnyájan tudunk, hogy ezeknek a gazdasági értéke, az anyagi ellenszolgáltatása természetesen jelentősen különbözik.

Úgy érzem, hogy az a felfogás, amely a kereszténydemokráciát jellemzi, hogy minden munkát és minden dolgozót egyformán értékeljünk, szembeszállt már régebben a XIX. századbeli ipari forradalomnak a borzalmas kapitalista mohóságával, ahol a munkásnak nem volt nagyobb értéke, mint egy szerszámnak, de a fasizmus és a kommunizmus elfogultságával is, ahol nem a munkát, nem a dolgozót, hanem a teljesítményt mérték, amilyen mértékben kiszolgálta a rendszert. Ezért borzalommal gondolunk vissza az első sztahanovistára, Muszka Imrére, és talán a többiekre, akiket szinte halálba sodort a rendszernek az az igénye, hogy valaki teljesítményt adjon, ne pedig a munkának és a dolgozónak a megbecsülését. Kényszermunka volt ez is, de az is, amikor százak és ezrek nem tudtak tehetségük és képességük szerint dolgozni, hanem a kijelölt munkát végezték, amelyben nem tudott érvényesülni a tehetségük. De kényszermunka volt az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megállapítása szerint az a munka is, ahol a munkás nem tudta elhagyni a helyét; és Magyarország kormányát megbélyegezte az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által létrehozott kényszermunka-vizsgáló bizottság.

Igen tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy a munka ünnepe valóban egyformán ünnepe legyen minden munkának és minden dolgozónak. Ne legyen a Magyar Szocialista Pártnak pártgyűlése vagy olcsó propaganda hangoztatásának a színtere, és különösen ne legyen az ötven éve szinte mozdulatlan, szervezetében elavult, céljában tétova Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének kampánygyűlése a Magyar Szocialista Párt mellett. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Kívánom, hogy a munka ünnepe ezentúl valóban méltó és egyforma ünnepe legyen minden dolgozónak, minden munkának, és a vidék, a város egyformán ünnepelje ezt a szép ünnepet. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

2001.06.13. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólalok fel.

Az igazságtalanságok ellen mindnyájunknak küzdeni kell. Ha pedig az igazságtalanságok megtörténtek, a jóvátétel érdekében cselekedni kötelesség. Ez néha megnehezül azzal, hogy a helyes elveket helytelenül vagy félrevezetően alkalmazzák. Nyolcvanegy évvel ezelőtt a trianoni békeszerződésben - hadd nevezzem ezt politikai mohácsi vésznek - Európában az önrendelkezési jog alapján rendezték újjá az érintett területeket. A baj az volt, hogy az elszakított területeken élő magyarság nem élhetett az önrendelkezési jogával, soha nem élhetett vele.

Ugyanakkor szomorúan látjuk, hogy az újjárendezett Európa egyik-másik részén, Koszovó környékén, a NATO beavatkozása ellenére még mindig nem a béke és a megértés templomát építik, hanem szinte hetente tárják fel az ártatlanul kivégzettek tömegsírjait. Csehszlovákia is megszűnt, szerencsére békésen.

Az elszakított területeken élő magyarság a nemzeti kisebbségi jogaiért élethalálharcot vív. Szomorú, hogy ezt a küzdelmét az érintett területeken nagyon sok helyen ellentétesen magyarázzák, mintha ez egy bizonyos fokú izgatás vagy állam elleni cselekvés volna. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1993-as - kissé későn, de erről most nem szólok - határozatában megállapította, hogy a nemzeti kisebbségi jog jelenti az anyanyelv használatát, az érintett nemzetiségek kultúrájának ápolását, a közéletben való részvételét; és szabadon cselekedni mindaz, ami az ember természetéből és az emberi jogokból jön.

Érthető, hogy akik járják az elszakított területek magyar lakta tájait, és ismerik a helyzetet - de ez nem is szükséges -, tudják, hogy aki az anyanyelvét nem tudja szabadon használni, aki nem tudja a tehetségét kifejteni úgy, ahogy szeretné, az az egyéniségét nem tudja kialakítani és az emberi értékeit sem. Ez megcsonkult élet, nemcsak területileg, de emberileg is. Ezekért a jogokért, amelyeket az Egyesült Nemzetek Közgyűlésében Románia, Szlovákia és a többiek is megszavaztak, kell szinte naponta harcot folytatni. Értelmetlenül állunk az előtt, amikor egy egyetem létrehozásáért is emberfeletti küzdelmet kell folytatni, és nem is egészen sikerül.

Ugyanakkor szeretném felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét arra, hogy a nemzeti kisebbségi jogokért folyó küzdelem kapcsán az a hiba, hogy azok nem érvényesülnek, az nem a kisebbségi polgárok hibája, hanem a kormányoké, amelyek nem teszik lehetővé ennek az érvényesülését. 1994-ben Bécsben, az egyetemes emberi jogok vitájánál - akkor még értekezletnek hívtuk a szövetséget, amely most már szövetség, az együttműködés és a béke szövetsége - az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet egyik határozata kapcsán az volt a javaslat, hogy az emberi jogok érvényesülését a kormányoknak biztosítaniuk kell, mert amennyiben ezt nem biztosítanák, akkor ezzel a béke és a demokrácia fejlődését gátolják. Felálltam és javasoltam, hogy az emberi jogok mellé tegyék oda a nemzeti kisebbségi jogokat is. Ekkor történt meg először, hogy a nemzetközi szervezet határozatában az emberi jogok mellé odakerültek a nemzeti kisebbségi jogok, és megszavazták azt - Románia és Szlovákia nem, de a nagy többség igen -, hogy az a kormány, amelyik nem segíti elő az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlását, az igenis a béke és a demokrácia fejlődését gátolja.

Ez történt az Interparlamentáris Unió 1994. szeptemberi koppenhágai értekezletén, ahol szintén a javaslatomra a határozatba megint bekerült az emberi jogok mellé a nemzeti kisebbségi jog, és a határozat úgy szólt, hogy minden kormánynak kötelessége az emberi és a nemzeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kisebbségi jogokat biztosítani. Lezárom, elnök úr, egy megjegyzésem van még.

Tehát amikor harcolnunk kell a nemzeti kisebbségi jogok érvényesüléséért, az nem a mi hibánk, hanem a kormányok hibája, amelyek a kötelességüket (Az elnök ismét csenget.) nem teljesítik.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

2001.10.15. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok a megadott témáról, de mielőtt erről szólnék, engedtessék meg, hogy röviden egy nagyon szomorú politikai esemény évfordulójáról szóljak.

Ötvenhét évvel ezelőtt, 1944. október 15-én, a náci Németország megszállása alatt a magyarországi nyilas párt erőszakkal eltávolította tisztségéből Horthy Miklós kormányzót, és az egész országot birtokba vette. A kegyetlenkedések erősödtek, elsősorban a zsidóság ellen, de később a keresztények kerültek sorra, s mi is mind, a keresztény ifjúsági mozgalomnak, a keresztényszociális mozgalomnak vezetői és munkatársai a nyilas számonkérőszék börtönébe kerültünk, és csak a Teremtő segítségével kerültük el a kivégzést. Borzalmas állapotok voltak, minden magyar polgárnak lakótársa a félelem volt, valóságos rémuralom volt ez. Nem kívánnám, hogy bármikor a történelmünk folyamán még egyszer ilyen korszakot éljen meg népünk.

A háború 1945. április 4-én Magyarországon véget ért, de sajnos békét nem kaptunk, szabadságot sem. A náci Németországot felcserélte a Szovjetunió, a magyarországi hungarista nyilas pártot a Magyar Kommunista Párt. A brutalitások folytatódtak, lényegében, ha szellemi vonalon is vesszük, 41 éven át.

Ma a rám eső időre való tekintettel csupán egy jelenségről szólnék. Ötven évvel ezelőtt a hivatalos statisztikák szerint, amit a Kommunista Párt adott ki, 5182 családot erőszakkal elvittek az otthonukból, a családtagokkal együtt közel 14 ezren voltak, majd utána ezt megismételték Szegeden és környékén és Zala megyében is. Ismeretlen helyre kerültek, magyar vidékekre, ott dolgozhattak, bizonyos távolságban mozoghattak is. Politikai mozgássérültek voltak, vagy nevezzük őket jogtalan internáltaknak, mert semmi más bűnük nem volt, mint egy polgári otthonuk.

A család, igen tisztelt Országgyűlés, szent otthonunk, gyönyörű magyar szó, a hon is benne van az otthonban. Talán egyetlen nyelv a magyar nyelv, amely ezt kifejezi. De a család így a hazánk része is, mert a családban, a szeretet otthonában kapjuk meg nevelésünknek és jövőnknek is az irányát. Amit 10-15 éves korban magunkba szívunk, azt a sírba visszük. A család után mi alapítunk családot, s azt visszük tovább, amit a szüleinktől kaptunk. Egy családot önként véglegesen elhagyni szomorúság, erőszakkal olyan kegyetlen fájdalom, ami azt hiszem, soha be nem hegedő sebet okoz.

Ezek az emberek szerencsére Sztálin halála után a humanista kommunista Nagy Imrének, a miniszterelnöknek az intézkedésére elhagyhatták a deportálóhelyüket. Budapestre vissza nem mehettek, bizonyos helyeken korlátozottan mozoghattak, tehát egy új státusba kerültek, politikai menekültek lettek.

Nem tudom, hogy érezhették magukat azok az emberek, akik a helyükbe kerültek, bekerültek mások otthonába, mások szeretett helyére, s lényegében azok, akiket erőszakkal elvittek, soha ezekre a helyekre vissza nem térhettek, és nem is találkozhattak azokkal, akik a helyüket elfoglalták. A Magyar Kommunista Párt építkezés helyett kiparancsolta a tisztességes embereket a lakásukból, és odaadta a párttagoknak. Borzalmas volt, nemcsak a pár óra alatti eltávozás, hanem tisztességes embernek borzalmas lehetett élni mások otthonában, minden ellenszolgáltatás nélkül.

Az én kis szűk körömben, csak a budapesti tiszti ügyészségről elvitték a volt főügyészt, dr. Feiger Károlyt, elvitték Tóth Pétert, a magyar aranyérmes kardvívó csapat tagját; Sziendi Bélát, Szabó Imrét, aki most a feleségével Amerikában él. Semmi más bűnük nem volt, mint hogy magyarok voltak, hívők voltak (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), s ezen kívül volt egy otthonuk, egy polgári otthonuk.

Úgy érzem (Az elnök ismét csenget.) - befejezem -, hogy kötelessége volna a kormánynak vagy az ellenzéknek erről egy vitanapot rendezni, hogy megtisztítsuk a közéletünket, tanuljunk, és a jövőbe nézzünk olyan emberekkel (Az elnök ismét csenget.), akik mindazt, amit elkövettek, megbánták, mint egy borzalmas bűncselekményt.

Köszönöm szépen. (Taps.)

 

2001.11.05. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok.

Tegnap múlt negyvenöt éve, hogy 1956. november 4-én a hatalmas szovjet hadsereg tankokkal legázolta a magyar szabadságharcot, de nem győzött. Harminchárom év múlva visszanyertük nemzeti függetlenségünket, a nép a szabadságát, mert az igazságot el lehet némítani hosszú időre, de megsemmisíteni nem lehet.

1956. október 23-án, amikor a fiatalság a polgárokkal együtt elindult a Bem szobor felé, a történelem útján meneteltek, mert tudták, hogy a megszállás alatt lévő ország tartomány, és a nép alattvaló. A tehetségek, az értékek, a jellemek, az egyéniségek nem bontakozhatnak ki, hanem egész más szempontok érvényesülnek, amelyek ellenkezőek a nép érdekeivel.

A magyar nép 1956. október 23-án valóban világcsodát produkált úgy hazai, mint nemzetközi vonatkozásban. Hazai vonatkozásban azért, mert ez az egyetlen forradalom nemcsak hazánkban, hanem a világon is, amelynek nem volt vezére, de volt eszméje; és a magyar nép csodálatos tehetsége és érzéke és 1100 éves fenntartó ereje, hogy órák alatt elfoglalták a fontosabb helyeket, békésen azok, akiknek emberi értékeik voltak - erre nincs példa. És ha voltak is kilengések, a magyar forradalom békés volt, mert nem bosszú vezette, hanem a népnek a szabadságtörekvése.

Ugyancsak csodálatos az a lelkesedés, amely vezette '56. október 23-át. Nem lehet lelkesedés nélkül élni, illetve nagyon szegényen élnek, akik nem tudnak lelkesedni. A lelkesedés a lélek tüze, és csak nemes és szép dolgokért lehet lelkesedni.

Ezek olyan jelenségek, amelyek egyedülállók nemcsak a hazai, hanem nemzetközi vonatkozásban is. Azzal, hogy a magyar forradalom a Szovjetuniónak 1956 októberében megadta a halálos döfést, amelyben 34 év múlva kimúlt; nincs a világon ma már úgynevezett kommunizmus, por és hamu lettek. Ahol még valamilyen formában vannak, vergődnek a megszabadulástól.

Erre mondta Jacques Chirac, a francia köztársasági elnök, amikor Magyarországon volt, hogy az 1956-os forradalom Magyarországot központi szerephez juttatta azoknak a földrengéseknek a során, amely végül is a Szovjetuniót romba döntötte.

Adtunk a világnak, mint annyiszor; nem kaptunk érte ellenszolgáltatást, hiszen nagyon nehéz erkölcsi értékért ellenszolgáltatást kapni.

Igen tisztelt Országgyűlés! 1956 októbere azonban ne legyen csak a megemlékezés és a kegyelet napja. Legyen iránytű! Az Irodalmi Újság 1956. november 2-i számában Tamási Áron a Magyar fohász című cikkében azt írja és kéri a magyarságot, hogy vigyázzon, úgy a szellemi világban, mint a közéletben csak azoknak adjon szerepet és csak azokat támogassa, akik a nemzethűségüket igazolták. Ez nemcsak Tamási Áron fohásza és kérése, ez 1956-nak a követelése is.

Úgy érzem, akkor lesz Magyarországon nyugodt társadalmi rend és békés előrehaladás, és vége lenne a rettenetes, rettenetes ellenzéki hangoskodásnak, ha valóban eltűnnek a magyar életből mindazok, akik úgy kerültek az Országgyűlésbe, hogy nemzethűségüket és emberségüket nem igazolták.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

2001.11.26. napirend utáni felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A borzalmas szenvedéseket okozó második világháború végén és a fasizmus megszűnésével az emberiség békét és szabadságot kért. A béke jegyében született meg az Egyesült Nemzetek Közgyűlése, amelynek a feladata, hogy az egész világon megőrizze a békét, és az erőszakot megállítsa. A szabadság szellemében született meg az egyetemes emberi jogok kiáltványa, amely a világ minden polgára részére igényli az egyetemes emberi jogok gyakorlását. Ezek a jogok, amelyek ma már a harmadik évezred irányító eszméi is lettek, tömören: a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyülekezési és egyesülési jog, továbbá az ember személyes méltóságának a megbecsülése, egymás iránt a jogainkat a testvéri szellemben teljesítsük, az esélyegyenlőség, a szociális igazságosság, amely nem a tehetséges, tisztességes gazdagok ellen, hanem a szegénység megállítására és a nélkülözés megszüntetésére szól.

Sajnos, hazánk a szovjet megszállás és a kommunista rémuralom miatt ezeket a jogokat fél évszázadig gyakorolni nem tudta; a béke helyett a megszállást, a szabadság helyett az elnyomást, a megértés helyett az üldözést, a szociális egyenlőséget és esélyegyenlőséget a pártigazolványok pótolták, és a nemzet hősei vagy bátrai, jellemei nem elismerést, kitüntetést kaptak, hanem sajnos börtönt vagy sokszor kivégzést.

Vége ennek a korszaknak, a Szovjetunió - ahogy már nemzetközileg is többen megállapítják: ebben az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcnak nagy része volt - összeomlott, és a kommunizmus maga is a fasizmus mellé, a politikai temetőbe került. Nekünk az a kötelességünk a parlamentben, hogy ezeknek a jogoknak a biztosítását minden magyar részére biztosítsuk a legkisebb településtől a fővárosig, s lehetőleg az iskolákban is tanítsák, hogy a fiatalság már ifjú korában magáévá tegye, hogy mik azok a jogok, amelyek hozzájárulnak hazája szabadsága és békéje megerősítéséhez.

Ezek között a jogok között nagyon nehéz fontossági sorrendet fölállítani, én mégis egyet kiemelek, és ez az, hogy a jogainkat mások, honfitársaink iránt a felebaráti szeretet szellemében gyakoroljuk. Ezt nemcsak azért mondom, mert kereszténydemokrata vagyok, hanem a körülöttünk zajló tények, a nemzetközi terrorizmus igazolják, hová jut az az ország, ahol a polgárok a mások jogait nem tisztelik. Továbbá nincsen abszolút jog, nem létezik; minden embernek, minden köztiszteletben vagy köztisztségben álló embernek bizonyítani kell, hogy a legkisebb ember jogát is tiszteli; a rádiónak, a médiának és a sajtónak is. Eljutottunk a harmadik évezredbe az előző évezredből; annak tanulságai és a jelenlegi szenvedések következtében is, úgy érzem, rendkívül fontos, hogy ezeknek a jogoknak mindnyájan, de mindnyájan támogatói legyünk.

Nemcsak hazánkat, hanem úgy érzem, a kontinenst is segítjük, ha ezeknek a jogoknak a gyakorlásában népünket segítjük. Ez segíti a családot is, amely a nemzet ereje, és a család pedig azáltal, hogy a szeretet otthona és a nemzethez tartozik, a nemzetnek is szerves része; enélkül csak társas együttlét.

Kívánom, hogy az Országgyűlés minden tagja ezeket az irányító eszméket, ezeknek a megvalósítását segítse, különösen a globalizáció világában, ahol a technika áramlása és erősítése nagyon próbára teszi az egyéniségeket, és szükségünk van arra, hogy az ember örök értékei megmaradjanak, érvényesüljenek hazánk és az emberiség javára.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

2002.02.04. napirend előtti felszólalás

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem könnyű megszólalnom, hogy nincs mögöttem Rapcsák András - nyolc évig hallottam szellemes, csípős megjegyzéseit. De magammal viszem, mert úgy érzem, az a szellem él, ami benne volt - mindnyájunknak szükségünk van rá.

Tisztelt Országgyűlés! A közelmúltban az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén felszólaltam, és megemlítettem: nagyon helyes, hogy foglalkoznak - más nemzetközi konferencia is - az emberirtással, de javasoltam, hogy vegyék napirendre végre az eszmeirtást is. Ezalatt értem azt, hogy a kommunista rendszer a nemes eszméket igyekezett kiirtani, a hívőket és tanítóikat is hazug és félrevezető eszmékkel pótolni.

Tisztelt Országgyűlés! Örülnék, ha egyszer itt vitanapot rendeznénk arról az eszmeirtásról, amit a szovjet megszállás alatt a Magyar Kommunista Párt végzett. Nem kell végigmennem rajta, csupán megemlítem, hogy és miként akarták megváltoztatni a nemzeti érzést az üres hazafias érzéssel, Szent István ünnepét a szovjet alkotmány napjával, és egyik legszentebb titkunkat, a gyónást az önkritikával.

A központja mindezeknek az egyház volt, a tanító egyház ezer éven át, mert tudták, hogy amíg a történelmi egyházak tanítanak, ifjak tanulják a hittant, a kommunizmusnak nincs tere. A kettő nem fér össze. Majdnem tönkretették és szétzúzták a rendeket, iskolákat, és hamis eszmékkel igyekeztek behelyettesíteni. A rendszerváltozás után azt hittük, vége az eszmeirtásnak - örültünk. Tévedtünk. Nemrégiben a volt miniszterelnök nyilatkozott, ami megrettentő volt azért, mert nemcsak az egyházat gyalázta, hamisan nyilatkozott, hanem belegázolt legszentebb titkunkba, a gyónás szentségébe is. Nem emlékszem rá, és nem tudok róla, hogy bármikor magyar közéleti ember lesüllyedt volna erre a fokra, hogy ezt meg merte volna tenni, még a kommunizmus alatt sem.

Pár nap múlva, február 8-án lesz 54 éve, hogy erről a székről magához hívatott Nagy Imre, mint a Demokrata Néppárt képviselőjét, és azt mondotta: "Fiam, te bejegyeztél egy interpellációt egy pap megveretése ügyében, ne mondd el! Nagy a vihar a parlamentben, halaszd el!" Kompromisszumot kötöttünk, hogy elmondom enyhébb szöveggel. A 15 perces beszélgetés közben említettem az egyház érdemeit, történelmi múltját, és helyeselt.

Igen Tisztelt Horn Gyula! 54 évvel ezelőtt Nagy Imre elismerte az egyház történelmi érdemeit, munkáját, ön pedig lesüllyed arra a fokra, hogy ezt kétségbe vonja. Úgy érzem, ha már önök létrehozták, és ön is, a gyónás helyett az önkritikát, legyen önben annyi önkritika, hogy ismerje el azt, hogy Magyarország létrehozásának, önállóságunknak a kereszténység az alapja, és ma sincs Magyarország kereszténység nélkül. Ha ezt ön elismeri, és eljut odáig, akkor talán lehet tovább vitázni, hogy vannak-e hibák. De lehetséges-e, és oly nehéz elfogadnom, hogy van a Magyar Országgyűlésnek olyan tagja, aki a történelmi egyházat rágalmazza és szidalmazza; de nemcsak ő - a pártja. A hangos, az állandóan kampányoló, mindenre válaszoló párt egyszerre hallgat, nem mer nyilatkozni, hogy mellette van vagy ellene. Cinkossá válik. És ezzel a felfogással lehet kormányt alakítani? Helyes és igazságos ez, hogy valóban azt az egyházat, amely annyi áldozatot hozott és hoz a magyarságért, egyszerűen így meggyalázzuk, és ezzel egyetértünk, vagy ha nem, akkor nem merünk erre válaszolni? És a mesemondó bankár miniszterelnök-jelölt azt mondja, hogy ez Horn Gyula egyéni véleménye. Ezt mi is tudjuk. De mi az ő véleménye? (Derültség a Fidesz soraiban.) Erről hallgat.

Igen Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nagy küzdelmeket és harcokat vívtunk itt '47-ben és '48-ban, de az ellenfelek, hogy nem kell egyház. De nem rágalmazták, senki nem merte kimondani azt papra vagy igehirdetésre, vagy gyónásra, amit Horn Gyula kimondott. És ha már kimondta, miért nem bánja meg? Ebben azonban van egy nagy választási taktika, ne higgye a Szocialista Párt, hogy nem tudjuk: megfélemlíteni a papokat. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.) Két kis helyen voltam az országban az elmúlt időben; igenis megfélemlíteni. Mi is valljuk és vallom, az egyház nem fog beavatkozni a napi politikába, és nem fog pártokat támogatni. De az igazságot kell hogy kimondja (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő! - Az elnök jelzi az idő leteltét.), befejezem egy mondattal, és ne legyen tétlen, és mondja ki az egyház azt, hogy olyanokra szavazzanak, akik igazolják nemzethűségüket, emberségüket, az egyházat támogatták, és akik ezt nem tették, nem méltók, hogy az Országgyűlés tagjai legyenek.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

vissza Vissza a kezdőlapra