2003. május 30. péntek 21:21

Varga László országgyűlési képviselő temetése

 

Jelenlegi és volt közjogi méltóságok, ellenzéki és kormánypárti politikusok jelenlétében kísérték utolsó útjára pénteken a Kerepesi temetőben Varga László fideszes parlamenti képviselőt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét. A nemzeti panteonban a Demokrata Néppárt két nagy egyéniségének:  Barankovics Istvánnak és Varga Lászlónak hamvai egymás mellett nyugszanak.

Az MTI híre nem említi - csak képpel illusztrálta - hogy a sírnál Varga Lászlót Orbán Viktor búcsúztatta, és a Köztársasági elnök úr nevében, felesége, Dalma asszony helyezte el a megemlékezés koszorúját.

 

    A szertartáson, amelyet Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek celebrált, a négy parlamenti frakció képviseletében megjelent Áder János (Fidesz), Lendvai Ildikó (MSZP), Herényi Károly (MDF) és Eörsi Mátyás (SZDSZ).

    Az Országgyűlés elnöke egy nagy közéleti generáció utolsó képviselőjének nevezte beszédében Varga Lászlót.

    - Olyan személyiséget gyászolunk, aki becsülettel megélte a XX. század megpróbáltatásait és a történelem levegőjét hozta magával az új magyar parlamentbe - fogalmazott Szili Katalin.

    A házelnök hangsúlyozta, Varga László utolsó szívdobbanásáig teljesítette önként vállalt közéleti szolgálatát. Hozzátette, az elhunyt politikus mindenekelőtt a közösség ügyeit szolgálta és nem tülekedett hatalmi posztokért.

    Szili Katalin méltatta az elhunyt politikust, amiért mindig kész volt kiállni a parlamenti demokráciáért, amerikai emigrációja alatt ugyanaz a demokratikus meggyőződés vezérelte, mint azelőtt, és mindenütt a világban hirdette Magyarországnak a függetlenséghez való jogát.

    A házelnök megjegyezte: Varga László élete egyik nagy álma, hogy egyszer egy színdarabját műsorra tűzze a Nemzeti Színház, nem teljesült, de - mint mondta - e nélkül is irigylésre méltó teljes életet élt, amit csak a mindvégig önmagukhoz hű emberek érdemelnek meg.

    Áder János, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés korelnökéről mint csöndes és bátor emberről emlékezett meg.

    Kijelentette: a lélek termékeny csendjében mindig nagy erő lakozik, s Varga László életútja is azt mutatja, nagy erő kell ahhoz, hogy emberként éljünk.

    Hangsúlyozta, Varga László nem volt óvatos ember, hiszen az útkeresők nem az óvatos fajtából valók. Útkeresésében a hit iránytűje vezette, s a hit abban, hogy az igazságot és a gazságot nem egyetlen betű, nem is a nézőpont, hanem világok választják el.

    - Személyében olyan embert veszítettünk el, aki együtt nőtt föl a sokféle rettenetet hozó XX. századdal, s aki mégis képes volt a XXI. század nemzedékeinek is átadni hitét. Olyan embert, akinek alázat hatotta át minden cselekedetét, de aki sohasem ismerte a megalázkodás szégyenét - fogalmazott Áder János.

    Kiemelte: korelnök létére Varga László lélekben talán a legfiatalabb képviselője volt az Országgyűlésnek, s biztos iránytűt hagyott a mai útkeresőkre.

    Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség társelnöke Varga Lászlóra emlékezve elmondta, a politika volt a szenvedélye, de tudta, hogy az nem az élet teljessége. Féltő gonddal figyelte és óvta a nemzet sorsát, az emigrációban is magyar világban élt.

    Rámutatott: Varga László igazi kereszténydemokrata volt, akit politikai hitvallásában az igazság, a szociális igazságosság és az emberi méltóság elvei vezéreltek.

    - A jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad és most békében nyugodjál, mert mi folytatjuk ezt a harcot akkor is, ha a mércét magasra helyezted - szólt az elhunythoz Harrach Péter.

    Kovács K. Zoltán, aki egykori párttársa volt a Barankovics István vezette Demokrata Néppártban, kortársai nevében emlékezett Varga Lászlóra.

    Életének számos mozzanatát felelevenítve hangsúlyozta: nem szerette, ha politikusnak tekintik, a vezetés számára mindig szolgálatot jelentett.

Forrás: MTI

vissza Vissza a kezdőlapra