2003. augusztus 16. szombat 22:51

 

A Magyar-Hon-Lap értetlenül fogadja a rendezvény időzítését. Okosabb lett volna, ha nem a hosszú évek óta 17 órakor kezdődő Bazilikai Szentmise és Szent Jobb körmenet idején zajlik. Az egy órás időeltérés nem teszi lehetővé, hogy valaki mindkét rendezvényen részt vegyen. 

 

Történelem, Fő utca 4.

 

Pécs, Zalaegerszeg és Nyíregyháza után most Budapestre látogat el a "Történelem, Fő utca" elnevezésű rendezvénysorozat.

 

Augusztus 20-án, szerdán 16 órai kezdettel
a fővárosi Gesztenyés-kert (XII. kerület, Alkotás út - Jagelló út - Csörsz utca által határolt park)
ad otthont a polgárok, polgári körök újabb közéleti-kulturális találkozójának.

 

A rendezvényen többek között fellép Beregszászi Olga, Gergely Éva, Gulyás Dénes, Maczkó Mária, Sasvári Sándor és Wittner Mária.

 

Beszédet mond Pokorni Zoltán, a Szövetség alelnöke és Hende Csaba, a polgári körök koordinátora.

 

Természetsen lesz élő Sajtóklub is Bayer Zsolt, Bencsik András, Molnár Tamás és Tóth Gy. László közreműködésével.

 

A záróműsort ifj. Csoóri Sándor és zenekara szolgáltatja.

Műsorvezető: Rákay Philip.

 

A műsorszámok között és alatt kirakodóvásár színesíti a forgatagot a nemzeti oldal lap- és könyvkiadóinak, szellemi műhelyeinek és művészeinek a részvételével.

 

Mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők!

 

vissza Vissza a kezdőlapra