2003. július 23. szerda 23:05

 

Virtuális Antall József-múzeum a neten

 

Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) Antall József családjával közösen elkészítette a néhai miniszterelnök honlapját – közölte Lévai Zoltán, az IDF alelnöke

 

A politikus elmondta, hogy a www.antalljozsef.hu internet címen megtalálható múzeumot az IDF fiatal történészei, politológusai hozták létre, az Antall-év rendezvénysorozatához való hozzájárulásként.

„Célunk, hogy a miniszterelnök úr életét, gondolatait, erős keresztény hitét közelebb hozzuk a mai fiatalokhoz, akiket a '90-es évek elején még kevésbé foglalkoztatott a közélet, az idősebbeknek pedig alaposabb, pontosabb visszaemlékezést tegyünk lehetővé a rendszerváltozás első éveire, amelynek meghatározó alakja volt Antall József” – hangsúlyozta.

Új dokumentumok nyilvánosságra hozatalával kutatási lehetőséget kívánnak biztosítani történészek számára. Lévai Zoltán tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a honlap Antall József életútja és parlamenti beszédei mellett kortársak visszaemlékezéseit, és számos eddig nem publikált fényképet is tartalmaz. Hozzáfűzte, hogy a jövőben a néhai miniszterelnök rendezvényeken mondott beszédeit is közzéteszik, rövidfilm formájában.

A politikus arra kérte mindazokat, akik rendelkeznek olyan fotókkal, vagy dokumentumokkal, amelyeken Antall József szerepel, hogy jelentkezzenek az IDF-nél. A sajtótájékoztatón részt vett Antall József özvegye és fia is.
 

 

vissza Vissza a kezdőlapra