2003. szeptember 03. szerda 20:59

Lemondott Csehák Judit

 

Görgey miniszter úr távozásakor hallottuk először a formulát, "csak egy évig vállaltam"

 

Szeptember 3-án az első híradások még bizonytalanok voltak, Csehák lemondásának tényét nem erősítették meg: a kormányszóvivő hivatala szemmel láthatóan készületlen volt a dologban, pedig már augusztus közepe óta beszéltek erről a lehetőségről Budapesten a jól értesültek.

 

A sajtó is célozgatott arra, hogy Csehák jobban ragaszkodik a 70 milliárdhoz, mint a bársonyszékhez, azaz lemond, ha az egészségügyi kiadásokat megrövidíti a kormány.

 

A lemondás egyébként késői, amin azt értjük, hogy a tárca elvállalásakor nem az egy évben, hanem a költségvetési ráfordításokban kellett volna megegyezni. A "1500 milliárd forint tíz év alatt" választási ígéret volt. Most már második éve, hogy a többi hitegetéssel együtt üres szó marad.

 

A lemondás ugyanakkor korai, mert hol van még a költségvetés vége? Ki tuja, mit hoznak a parlamenti módosítványok? Ha igazán a szívén viselte volna Csehák az ügyet, végigharcolja a költségvetést s csak akkor mond le, amikor az országgyűlésben sem sikerült győznie. Összefoglalva tehát: cserbenhagyásos gázolás történt.

 

Ilyenkor a következő kérdés az utód megnevezése. Az MTI két nevet is megszellőztetett, tehát nincs biztos információja. A két név egyike sem megnyugtató. Kökény Mihály már megszerezte magának a miniszteri posztot ugyanígy, államtitkári megbízatásból felfelé ugorva. Nem vált be, s ezt Medgyessy is tudja, hiszen különben őt hívta volna meg a feladatra. Vojnik Mária jelenleg a parlamenti bizottság elnöke. Ebben a feladatkörben nem árult el miniszteri képességeket, kinevezése tehát nem feltétlenül pozitív irányú meglepetést okozna.

 

A tárca előtt álló gondok óriásiak. A gyógyszerészek nem szabadultak meg a teljesíthetetlen adminisztratív terhektől, az orvosok számára létbizonytalanságot jelent jogállásuk tisztázatlansága, s a költségvetési elvonások pedig általános működési zavarokra vezethetnek. Csehák "utánam az özönvíz" felkiáltása után Medgyessynek csődgondnokot kell keresnie. Az ágazat állapota arra utal: az esetleges jelöltek alkalmatlanságának biztos jele, ha elfogadják a felkérést.

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra