2003. július 17. csütörtök 21:53

 

Esztergomi Nyári Játékok

 

Szinte valamennyi műfaj szerepel a ma kezdődő és augusztus 20-án záruló Esztergomi Nyári Játékok programjában

 

A nyitó előadáson Sylvester Lévay - Michael Kunze: Elisabeth című musicaljét láthatja, hallhatja a közönség, Kerényi Miklós Gábor rendezésében és Janza Kata főszereplésével.

A későbbiekben Bizet: Carmen című klasszikus nagyoperáját adják elő francia nyelven. Szerepel a programban Hobo: Vadászat című dramatikus koncertje, a Honvéd Táncegyüttes előadásában a Fekete gyöngyök, az Állami Népi Együttes műsorában pedig a Naplegenda című táncjáték.

Augusztus 19-én és 20-án két Szörényi-mű ősbemutatójával ünneplik az István a király című rockopera bemutatásának 20. évfordulóját. Az előadás első részeként kerül bemutatásra a Csodaszarvas című zenekari szvit és Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! szövegrészletére írt Elég volt! című kóruskantáta.

Az előadások színhelye az idén is a Szent István Bazilika előtti tér lesz. A nézőtér 3 ezer ülőhelyes, de tovább is bővíthető, a fedett szabadtéri színpad pedig Közép-Európában a legnagyobb, 660 négyzetméteres.

A Nyári Játékok immár része annak a rendezvénysorozatnak, amely Esztergomot fesztivál várossá emeli, s amely júniusban kulturális és könnyűzenei fesztivállal indult, majd a Várszínház előadásaival folytatódott, majd július 14. és 26. között tartják a Dunakanyar Nyári Egyetem című Kodály-kurzust és augusztus 10. és 18. között rendezik meg a XV. Szendrey-Karper László nemzetközi gitárfesztivált.
 

 

vissza Vissza a kezdőlapra