Megjelent: 2003.08.09. 09:57:14

Európai Választások

Hogyan készülnek a pártok?

Akár a rendszeres, - a kormány számára egyre kínosabb - botrányokról való figyelemelterelésnek is felfoghatjuk a sajtó gyakori érdeklődését: hogyan készülnek a  pártok a választásokra. A kérdésre most Surján László felel.

 

A Szövetség, a tulajdonképpeni Fidesz, a kereszténydemokraták (MKDSZ, KDNP), a kisgazdák, a Fidelitas a Kovács László féle „tanuljunk meg kicsinek lenni” programja helyett a növekedés pártján áll.

A „Legyünk nagyok együtt Európában” gondolatot valljuk.

Mi nem kívánunk Moszkva helyett Brüsszelnek engedelmeskedni, sőt kemény érdekütköztetésre készülünk. A magyar érdeket nemcsak képviselni, hanem azt érvényesíteni is akarjuk, a siker reményében,, hiszen az Unió legnagyobb politikai erejéhez, az Európai Néppárthoz tartozunk.

E párt keretei között egész Európa számára olyan közös programot készítünk, amely az új tagállamok, s jelesül Magyarország javát is szolgálja. Személyi kérdésekkel még nem foglalkozunk.  

vissza Vissza a kezdőlapra