2003. augusztus 08. péntek 14:56

F E L H Í V Á S

 

Requiem a magyar gazdákért és a magyar mezőgazdaságért

  

Az elmúlt hónapok során kilátástalan helyzetbe került a magyar mezőgazdaság. Állandósult a magyar gazdákat sújtó tej-, sertés-, baromfi- és tojásválság, melyet minden idők egyik legsúlyosabb aszálykára tetéz.

 

Mindeközben a Magyar Köztársaság felelős Kormánya pótcselekvéssel és látszatintézkedésekkel múlatja idejét, és meg sem kísérli érdemben orvosolni a mélyülő agrárválságot. Elszomorító, hogy mialatt a teljes kilátástalanság és kiszolgáltatottság gazdaemberek személyes tragédiáihoz vezetett, Medgyessy Péter – immáron negyedszer ebben az évben – nyugodt lélekkel külföldön vakációzott. A kormányfő nyilván reménytelennek tartja a mezőgazdaság helyzetét, s emiatt nem óhajt válaszolni a gazdák segélykiáltásaira.

 

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Gazdatagozata és a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör Nemzeti Föld- és Gazdavédelmi Bizottsága ezért felhívással fordul a magyar társadalomhoz: védjük meg a magyar gazdákat, az agrártermelőket!

 

Céljaink kinyilvánítása érdekében országos tüntetésre várjuk a magyar gazdákat, a polgári körök tagjait és minden honfitársunkat, aki szolidaritást vállal a magyar vidék gondjaival. Demonstrációnkat augusztus 10-én (vasárnap) 16 órai kezdettel az Országház előtt, a Kossuth téren, a Rákóczi-szobornál tartjuk.

 

Rendezvényünk fővédnöke Orbán Viktor, védnökei Makovecz Imre és Hende Csaba.

 

A rendezvényen a gazdatársadalom képviselői személyesen adnak hangot panaszaiknak, s több neves művész is fellép.

 

Kérünk és várunk mindenkit, hogy nemzeti zászlóval, gyászszalagot tűzve jöjjön a Parlament elé, és személyes jelenlétével adjon nyomatékot követeléseinknek!

 

Felhívjuk a vidékről érkezők szíves figyelmét arra, hogy Kossuth tér környékén található utcákban díjmentesen parkolhatnak, az autóbusszal érkezők számára e célból a pesti alsó rakpart igénybevételét javasoljuk.

 

 Budapest, 2003. augusztus 5.

  

Faludi Sándor

elnök

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra