2003. szeptember 11. csütörtök 21:52

 

1:2

Jó és rossz hírek a határon túlról

 

JÓ: A heves ellenzéki tiltakozás dacára a pozsonyi parlament 79 igen szavazattal második olvasásra küldte az önálló szlovákiai magyar egyetem létesítését célzó törvénytervezetet. Az ellenzéki pártok, sőt a kormányhoz tartozó Új Polgári Szövetség is kitartóan küzdött a Révkomáromban létesítendő és a tervek szerint az ott született Selye János nevét viselő egyetem létrehozásáról szóló tervezet megbuktatásáért. A javaslat egyik ellenzője azt kifogásolta, hogy a stresszelmélet világhírű tudósának keresztneve nem János, hanem Hans volt, ezért az egyetem létrehozása alkotmányellenes.

 

ROSSZ: Megrökönyödéssel és értetlenkedve fogadták a vajdasági magyar pártok azt, hogy egy névtelenül nyilatkozó belgrádi külügyi illetékes azt mondta: a kettős állampolgárságot etnikai alapon nem lehet megadni. E nyilatkozat, illetve a vízumkényszerrel kapcsolatban kedden Budapesten létrejött magyar-szerbia-montenegrói előzetes megállapodás miatt szerdán összeült a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöksége. A délvidéki magyar párt alelnöke szerint a belgrádi illetékes nyilatkozata szöges ellentétben van Zoran Zivkovic szerb kormányfő ezzel kapcsolatos korábbi kijelentésével. Egeresi Sándor szerint a VMSZ a közeljövőben Belgrádban tisztázni kívánja a félreértést.

 

ROSSZ: Egyelőre nincs megoldás az aradi Szabadság-szobor visszaállításának ügyében - közölte Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki szerdán tanácskozott a román kormányfővel. A megbeszélés eredményeként Adrian Nastase csupán egy javaslatot fogalmazott meg, amely néhány évvel ezelőtt már szóba került. Azt indítványozta, hogy Aradon hozzanak létre egy Megbékélési Parkot, és a terv elkészítésével bízzanak meg egy tervező bizottságot. Ebben három-három, a Szociáldemokrata Párt, illetve az RMDSZ által megnevezett művész venne részt. A bizottságnak szeptember végéig kellene kidolgoznia a tervet.

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra