Megjelent: 2003.08.31. 09:54:32

A K&H brókerbotrány

Elszállt a madárka

A törvénytisztelő állampolgár a rendszerváltás óta gyakran érzi: a törvények nem őt és érdekeit, hanem a bűnözőket védik. Mintha ez történt volna most is, amikor a rendőrség nyomára jutott annak a két szírnek, akik jó hat milliárdot vettek fel a Kulcsár féle pénzből. Hat milliárd szép pénz, de lehet, hogy nem sok, ugyanis sokáig nem tűnt fel senkinek a dolog, pedig mint tudjuk kiváló emberek voltak a bank vezetésében, akiket ezért most az ország vezetésének fontos posztjain találunk.

Történetünknek az a folytatása, hogy míg az egyik szírt elfogták, a másik kereket oldott.

Mi is történt? Csak egy sajtótájékoztató.

Valós személy, és Magyarországon tartózkodik az a két szír állampolgár, akik több mint hatmilliárd forintot vettek fel abból a tízmilliárd forintból, amelyet a gyanú szerint elsikkasztottak a K&H Eqiutuies-nél. A rendőrség azonban ennél többet nem árul el a két szíriairól. Egyelőre nem tudják azt sem, hogy mennyi van meg ebből a pénzből, és hogy hová került.

Huncut legyen a nevem, ha ez nem lehet úgy érteni: tudjuk, hogy kik vagytok, meneküljetek. Ha nem ez volt a szándék, akkor nem játszik össze a rendőrség a bűnözőkkel, de bizony igencsak ügyetlen volt. Eredmény: az egyiket megfogták, a másik eltűnt. Miért nem vigyáztak rá jobban? A szóvivő megmagyarázza: "hiába vannak arról a rendőrségnek is információi, hogy esetleg kik jöhetnek még számításba" vagy lehetnek gyanúsítottai az ügynek, ha a rendelkezésre álló adatok alapján vagy bizonyítékok híján az illetőt nem lehet "semmilyen formában korlátozni a személyi szabadságában".

 

Nos, ez az a pont, ami miatt arra gondolunk, a törvény jobban védi a bűnözőt, mint segíti a bűnüldözőt. Van azonban egy kis bökkenő. Arra volt jogalap, hogy letartóztassák őket. Miért ne lett volna jogalap ezt a határon megtenni? Miért nem adtak ki legalább országos körözést, ha most már nemzetközi körözés kiadására is lett mód? A szóvivő fent idézett nyilatkozata ugyanis közli:

A rendőrség csütörtökön tájékoztatta az MTI-t arról, hogy pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogta, gyanúsítottként kihallgatta E. A. H. szíriai állampolgárt. A férfit pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A rendőrség ugyancsak csütörtökön közölte, hogy aznap nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Főügyészség a külföldön tartózkodó M. A. ugyancsak szíriai állampolgárral szemben.

A brókerbotrány legnagyobb kárát nem is az elsikkasztott milliárdokban látom. Ennél nagyobb gond, hogy a rendőrség kezd hitelvesztett lenni a dologban. Mintha a fő cél az lenne, hogy az MSZP és a Kulcsár közti kapcsolat lehetőségével, az MSZP vagy a másik kormánypárt érintettségével senki ne foglalkozzék. Ne feledjük: Kulcsár költségvetési pénzt használt, törvénytelenül, s ahhoz nem juthatott volna hozzá, ha a hatalom nem segíti. Ez a szál elveszni látszik a szír pénzváltók által kavart porviharban. Kár lenne. Azonban furcsa ez az ügy. Minél tovább bonyolódik, annál több "érdekes" név kerül elő. A csontváz a szekrényben van.

 

 

Szelle György

vissza Vissza a kezdőlapra