Megjelent: 2003.08.14. 22:24:50

Eurózunk?

Száz euró

A szabaddemokraták magánosítási dühe nem akar csillapodni. Magyar Bálint magánkollégium ötlete már egy jó ideje kinyitotta a bicskát az ember zsebében. Nemrégiben azonban már szinte ki is bukkant a zsebből ez a nyitott bicska. Arra a Fidesz tiltakozásra ugyanis, hogy drágák lesznek a kollégiumi férőhelyek, a magasságos minisztérium azt találta mondani, hogy csak kevés hely lesz 40000 Ft felett, a többség viszont száz eurónál kevesebbe kerül majd.

 

Minden tisztelet nélkül emlékeztetjük a minisztériumot, hogy 100 euró, mióta a derék pénzügyminiszter elügyetlenkedte az árfolyamot, mintegy 26000 Ft, azaz egy minimálbéren élő embernek több mint félhavi teljes fizetése. Egy tanárember egyheti bére. Jócskán vannak nyugdíjasok, akinek ez az összeg nem éri el az egyhavi bevételét. Komolyan gondolhatja bárki is, hogy az ilyen családok gyermekei eljutnak ezekbe a kollégiumokba? Nem az lenne az esélyegyenlőséget hirdető kormány kötelessége, hogy egyetlen tehetséget ne engedjen elkallódni?

 

Egyébként az érintettek jó része valószínűleg nem is látott még 100 eurós bankjegyet. A Medgyessy kormány alatt várható infláció miatt rögtön a kétszázas bankóval együtt mutatjuk meg. Ám azt gondoljuk, ennél fontosabb mutatni valónk is van. A jelek szerint ugyanis figyelmeztetnünk kell oktatásügyünk állami vezetőit, hogy Magyarország nem tagja az euró-övezetnek. Sőt, még vagy tíz hónapig az Európai Uniónak sem. 

 

vissza Vissza a kezdőlapra