2003. július 12. szombat 21:33

 

Az államfőnek keddig kell döntenie a közoktatási törvényről

 

A köztársasági elnöknek keddig kell eldöntenie, hogy aláírja, normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalja, vagy újratárgyalásra visszaküldi az Országgyűlésnek a közoktatási törvény módosítását

 

Az Országgyűlés június 23-án módosította a közoktatási törvényt, amelyet az ellenzéki pártok, valamint a szakmai érdekképviseletek közül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is kifogásolt.

A Fidesz korábbi tájékoztatása szerint a közoktatási törvény módosítása nélkülözi a legcsekélyebb társadalmi és szakmai egyetértést is.

A legnagyobb ellenzéki párt szerint a módosítás elfogadhatatlan voltát mutatja, hogy egy paragrafushoz átlagosan 7-8 módosító indítvány és összesen 670 javaslat érkezett.

Schillinger Erzsébet, a Köztársaság Elnöki Hivatal szóvivője megerősítette azt a szombati sajtóértesülést, amely szerint Mádl Ferenc köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét a közoktatási törvény módosításával kapcsolatban.

Hangsúlyozta: nem szokatlan, hogy a köztársasági elnök fogadja az országgyűlési képviselőket, érdekképviseleti szervek képviselőit és természetesen a minisztereket. Emlékeztetett arra, hogy a kórháztörvény kapcsán Csehák Judit minisztert fogadta.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint több ponton az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen a közoktatási törvény elfogadott módosítása, ezért a PDSZ a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületével közösen fordult a köztársasági elnökhöz.

A módosítás a kötelező tanítási órákon túl elrendelhető munkavégzést a jelenlegi legfeljebb évi 280 óra helyett 280+216 órában határozza meg. Az utóbbi azonban a felkészülés miatt akár 350 órára is nőhet, ami által - az érdekképviselet véleménye szerint - indirekt módon diszkrimináció éri a pedagógusokat.

A PDSZ kifogásolta az évfolyamismétlés új szabályozását is, amelynek következtében, álláspontja szerint sérülhet a tanítás szabadsága. A szakszervezet alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg a szak- és nem szakrendszerű tanítás kapcsán is; a törvény új szabályozása értelmében ötödik és hatodik évfolyamon az időkeret 25-40 százalékában tanítók oktatnának. A szakszervezet szerint a törvény ezen pontja sérti a tanítás szabadságát.

A szakszervezet szerint a módosítás sérti a szabad iskolaválasztás jogát is. A PDSZ közvetlenül az Alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben az államfő úgy dönt, nem kér normakontrollt és a parlament elé sem utalja vissza a törvényt.
 

MTI nyomán

vissza Vissza a kezdőlapra