2003. augusztus 31. vasárnap 00:10

Kevés a pénz a mikrohitelre

 

Az igény megnőtt, a kassza viszont kiürült. Szeptember elsejétől szigorúbb feltételekkel juthatnak mikrohitelhez a kisvállalkozások. Az indokokról Szőlősi László, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője beszélt.

 

- Szeptember elsejétől, vagyis hétfőtől megváltoznak a mikrohitel fölvételének feltételei. Mi a változás lényege?

- 2002-ben rendkívül jelentős mikrohitel kihelyezés történt és ezt a jelentős hitelkihelyezési dinamikát sajnos nem lehet tartani, az erre rendelkezésre álló források kimerültek 2002-ben, így csökkenteni kell a hitel összegét és a hitel futamidejét. A mikrohitel megváltozott feltételeinek lényege az, hogy az arra leginkább rászoruló mikrovállalkozók juthatnak, legfeljebb hárommillió forint összegű, legfeljebb hároméves futamidejű fejlesztési hitelhez, amely fejlesztési hitel összegének legfeljebb húsz százaléka fordítható forgóeszköz vásárlásra.

- Még a változás előtt mennyi időre vehetett fel valaki mikrohitelt?

- A változás előtt legfeljebb hatmillió forintos hitelt lehetett fölvenni, akár fejlesztésre, akár forgóeszköz hitelezésre és legfeljebb ötéves futamidőre.

- Elsejétől hogyan lesz ez?

- Elsejétől a hitel összege hárommillió forintban kerül maximálásra, a futamidő pedig három évben. A mi reményünk az, hogy ezekkel a feltételekkel a hitelprogramot koordináló szervezetek, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, illetve a helyi vállalkozói központok az arra leginkább rászoruló mikrovállalkozók részére fogják megadni ezt a csökkentett összegű hitelt.

- A mikrohitelt, a minihitelt és az Európa-hitelt elsősorban beruházásra lehet fordítani. Hárommillióból azért sokkal kisebb beruházást lehet végrehajtani, mint mondjuk ötmillióból.

- Ez így van, csak néhány szó erejéig visszatérnék ennek a hitelnek az előző évi főbb adataira, tehát 2002-ben összességében kilencmilliárd forintos kihelyezés történt mikrohitelből. Mivel nagyon nagy összegű volt a kihelyezés és ráadásul hosszú futamidőre, ezért 2003-ban már csak a korábbi évekből visszafolyó törlesztésekből lehetett kihelyezni, lényegesen kisebb összeget, 2003-ban az év eddigi időszakában, tehát az elmúlt hét-nyolc hónapban csak kétmilliárdos folyósítás történhetett. A fejlesztésekre vonatkozóan pedig valóban szándékaink szerint részben ez év őszétől, részben ez év tavaszától egy többlépcsős hitelprogrammal szeretnénk a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztéseit kedvezményes hitelekkel segíteni.

- Korábban volt egy meghatározott keret a mikrohitelekre?

- A mikrohitelre egy évtized alatt összegyűlt forrás szolgált fedezetül, ezt részben az Európai Unió PHARE-programja keretében, részben a 90-es években az éves költségvetések mindig biztosítottak bizonyos összegeket és ebből gyűlt össze egy jelentős összeg, ami az országos mikrohitel alapot képezi. Az országos mikrohitel alapból korábban is, évről-évre történtek folyósítások, illetve visszatörlesztések, viszont a 2002-ben bekövetkezett feltételrendszer módosítás rendkívüli mértékben megnövelte a mikrohitel iránti igényt, amit a korábbi törlesztésekből már nem lehetett fedezni.

- Tehát ez egy zárt kassza tulajdonképpen.

- Így van, ez egy zárt kassza, aminél tulajdonképpen mindig a visszatörlesztések nyújtanak fedezetet a hitelkihelyezésekhez.
 

Klemanovits Vera

Magyar Rádió 2003. augusztus 29., péntek 12:59

vissza Vissza a kezdőlapra